Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMBoros Lajos visszavonul
További Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Feláll a Bumeráng műsorvezetői székéből Boros Lajos, és csak a NeoFM reggeli műsorának háttérstábjában vállal majd feladatokat. A NeoFM keddi sajtótájékoztatóján a rádiós műsorvezető azt mondta, hogy rá akar pihenni kicsit élete negyedik huszonöt évére, és nem szeretne olyan korán kelni. Emellett több időt akar foglalkozni fényképfestményeivel, bármit is jelentsen ez.
“Váratlanul ért Lajos döntése, de megértem és respektálom. Mostanra sikerült annyira felocsúdtunk, hogy elkezdjük a hiányát betölteni. Eddig néhány tapogatózó lépést tettünk, de mostantól teljes erőbedobással keressük az utódját” - mondta Bochkor Gábor.
A Bumeráng a műsorvezető távozása ellenére nem szűnik meg, az elkövetkező három hónapban a NeoFM keresi Boros Lajos utódát, emellett a rádiós műsorvezető megvalósíthatja eddig be nem teljesült rádiós álmait. Az első különleges adásra már szerdán számíthatnak a NeoFM hallgatói.
Boros Lajos és Bochkor Gábor 18 éven át rádiózott együttt, először reggeli rádiós műsort még az akkor a Magyar Rádióhoz tartozót Danubiuson vezettek. Majd 1999. április 5-én jelentkezett a Bumeráng először a Sláger Rádión, akkor már Voga Jánossal kiegészülve. A Bumeráng honosította meg a reggeli rádiós műsor műfaját, a Bumeráng szerezte az első roadshow-kat is, és ők építettek először mobilstúdiót is, hogy az ország több pontjáról vezessenek műsort.
A Sláger megszűnése után másfél hónappal a Bumeráng a NeoFm-en éledt újjá, jelenleg is átlagosan egymillió ember hallgatja reggelente, bár egyre több célcsoportban szorongatta meg a ClassFM konkurens műsora, Sebestyén Balázs és Vadon János Morning Show-ja.
Boros Lajos 1947-ben született, villamosmérnökként diplomázott. 1977–1984 a KISZ Központi Művészegyüttes folkpódiumának művészeti vezetője volt. A nyolcvanas években a Hungaroton Hanglemezkiadó popzenei főszerkesztője volt, majd 89-ben műsorvezető lett a Danubius Rádióban. 1997-től a Danubius kreatív igazgatója, majd az országos kereskedelmi rádió indulásával a Sláger Rádióhoz igazolt. Próbálkozott a televíziózással is, 1992 és 96 között dolgozott többek közt a Friderikusz show stábjában, 99-től pedig két évig az RTL Klub Kész átverés című produkciójának műsorvezetője volt.