Boldog élet
Gesztes Béla okleveles villamosmérnök már öt évvel ezelőtt is minden este hazasietett, hogy megnézze a Barátok köztöt. Akár a nagy cekkerekkel ácsorgó idős nőket is fellökte a buszmegállóban, csak hogy elérje a 109-est, és persze a kedvenc sorozatát.
Azóta nyugdíjba ment, elbúcsúztatták az üzemben, volt torta és pár lufi is, a munkatársai pedig részegen a vállát csapkodták. Pedig előtte csak udvariasan biccentettek az asztala felé, akár ott ült, akár nem.
A Barátok köztöt azonban még mindig szerette, minden nap együtt vacsorázott a Berényiekkel, általában csípős-hegyes paprikát evett, parizert, néhanap kenőmájast, vagy kolbászt, ha látott egy igazán szép szálat a sarki CBA-ban.
Reggel felkelt, beágyazott, elmosogatott, berakott egy mosást, meglocsolta a virágokat, főleg a páfrányt, mert annak sok víz kell, aztán lement a boltba cigiért. Délben a sarki irodaház menzáján ebédelt, ahol az ismeretlenek már biccentettek az asztala felé. Akár ott volt, akár nem. Délután olvasott, és az automatikus öntözőrendszer tervein dolgozott a kisszobában, majd megnézte a Barátok köztöt, megvacsorázott, és átnyálazta a TVR-Hetet.
Aznap is pont így telt a napja. Reggel felkelt, bekapcsolta a tévét, beágyazott, megnézte a Ma Reggelt, elmosogatott, belenézett a Silla királynő ékkövébe, majd lement cigiért. Dél után a Hrvatska Krónika mellett olvasgatott, majd a Maricuy - a Szerelem diadalára kapcsolt. Aztán Tények és Fókusz. Este már jó előre kikészítette a vacsorát a kanapé karfájára, a paprikát felkarikázta, és a kolbász meg a jófajta vizes zsemle mellé rakta egy zsírpapírra. Várta, hogy elkezdődjön a Barátok közt főcímdala.
– Jövőd fényesebb – mondta neki Magdi anyus, és virágmintás otthonkájában mellé telepedett a kanapén.
Gesztes Béla nagyot harapott a kolbászba, és közben azon gondolkodott, hogy mégis milyen bókot mondjon az asszonynak. A ruháját dicsérje meg, vagy a lágyan omló csigákba csavart haját. De mielőtt bármit mondhatott volna, Magdi anyus finoman a szájára helyezte az ujját.
– Felejts el mindent, mindent, ami fáj - mondta a nő olyan megértően mosolyogva, ahogy soha, egyetlen epizódban sem mosolygott annak idején.
– Régóta rájöttél – tette hozzá Magdi anyus, és Gesztes Béla már vele együtt suttogva fejezte be a mondatot: – boldog élet rád, csak Barátok közt vár!
A holttestét csak öt nap után találták meg, amikor a szomszédok a szag miatt bejelentést tettek rendőrségen, és a kiérkező járőr betörte a lakás ajtaját.
-SzabóZ-