Nem jött be a 3D a tévézőknek

2012.04.27. 10:41
Egy brit felmérés szerint nem különösebben hozza lázba a tévézőket a térhatás, de a mobiltévére és a műsorokhoz kapcsolódó alkalmazásokra sem kaptak rá, legalábbis egyelőre.

Egy brit felmérés során kiderült: a médiafogyasztók mindössze 19 százaléka tekinti vonzó új technológiának a 3D-t. A Freeview arra kérte a 2 ezer megkérdezett tévézőt, hogy egy nyolcas listából válasszák ki azokat a viszonylag újnak számító megoldásokat, amelyek nekik a legjobban tetszenek. A válaszolók csaknem kétharmada (62%) választotta a lekérhető szolgáltatásokat, 59 százalék az on-demandet, de a műsorok előre- és visszatekerését lehetővé tevő elektronikus programújságok is a megkérdezettek több mint felét (51%) hozták lázba. A különböző elektronikai eszközök szinkronizálhatósága, összeköthetősége 46, a távoli felvételi lehetőség 25 százalék számára volt vonzó.

A médiainfó cikke arra is kitér, hogy a térhatás a maga 19 százalékával csak a még gyerekcipőben járó mobiltelevíziózást (12%) és a műsorokhoz kiegészítő tartalmat, funkciókat kínáló appokat (6%) előzte meg. Ilse Howling, a Freeview ügyvezetője a napilap internetes kiadásának nyilatkozva elmondta: a 3D terjedése előtti legfőbb akadály a szemüveg kényelmetlensége, illetve a készülékek ára.

Januárban a francia Canal+ beszüntette másfél évvel korábban beindított háromdimenziós adását, méghozzá érdeklődés hiányában. A csatorna szóvivője akkor azt mondta el, hogy kísérletezésnek nem volt rossz a 3D-s adás, sok mindent megtanulhattak a technológiáról, az előfizetők azonban nem lelkesedtek érte. Ő is a szemüveget említette az adoptáció legnagyobb gátjaként.