Sztároperatőrrel próbálnak egy kis pénzt szerezni Matolcsynak
Koltai Lajos és Zságer Balázs közös produkciójában készült az Államadósság Kezelő Központ új imázsfilmje.
Elkészült az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) első imázsfilmje, mely magyar állampapírok vásárlására buzdítja a nézőket – írta kedden a Kreatív. A „Mi történetünk” címet viselő szpotot az operatőrként ismert Oscar-díjra jelölt Koltai Lajos rendezte, operatőre Dobos Tamás volt, zenéjét pedig Zságer Balázs szerezte. Koltai a film forgatásáról elárulta, hogy a hétköznapi szereplőktől azt kérte, „képzeljék el, hogy olyasvalamit látnak, amivel minden nap találkoznak és próbáljanak benne mégis valami újat felfedezni”. A zeneszerző Zságer Balázs pedig elmondása szerint arra törekedett, hogy „az akusztikus hangszerek és az elektronikus zene elegyével hidat verjen az autentikus és a mai kortárs zene közé”.
Az ÁKK 120 milliós kreatív tenderén győztes HG360 ügynökség a cikk szerint azt az üzenetet próbálja eljuttatni a befektetésre szánt pénzzel rendelkező emberekhez, hogy az állampapír vásárlása nem csupán üzlet, hanem az összetartozás kifejezése is. Ez a koncepció változást jelent a korábbi lakossági állampapír-reklámokhoz képest, melyekben a biztonság és a magas hozam voltak a fő üzenetek. A fordulatot az a tény ösztönözte, hogy az emberek egyre kevésbé bíznak az állampapírokban, a korábbi 10-ről mára 3 és fél százalékra csökkent a lakosság állampapírokban tartott megtakarításainak aránya.
A tervek szerint az összetartozást, érzelmi azonosulást hangsúlyozó koncepció alapján még három filmet forgatnak majd, melyek az Államadósság Kezelő Központ egyéb termékeire hívják fel a figyelmet. Ezek közül az elsőt június elején kezdik vetíteni, és a Prémium Magyar Államkötvény bevezetését szolgálja majd. A kreatívkoncepció szerint a további szpotok az imázsfilm egy-egy szereplőjének történetét bontják ki, de ezeket a filmeket a hír szerint már nem Koltai fogja rendezni.
|
Comment:com
Mától megint van Egy idióta külföldön