Emma
1 °C
6 °C

Az RTL2-re kerül a Heti hetes

2012.05.20. 10:12
| Módosítva: 2012.07.18. 16:25
Kapcsolódó cikkek (1)
Egy hete még úgy lehetett tudni, hogy az 500. lehet a Heti hetes utolsó adása, de most kiderült, a "humor nagyágyúinak" csak az anyacsatornától kell búcsút venniük, ősztől az RTL2-n folytatódhat.

A Bors a Heti hetes 500. adásának felvételén járt, ahol Jáksó László bejelentette, mégsem szűnik meg a műsor, hanem ősztől a kábeles RTL2-re költözik. Egy hete még Ónody György, a műsor producere azt állította, hogy hivatalosan ugyan még senki nem közölte velük, hogy ennyi volt, de ő úgy tudja, ősszel már nem lesz folytatás.

A Blikk úgy tudja, hogy csak a műsor felvétele előtt derült ki, hogy folytatódhat a Heti hetes. A VIP-szobában készülődő szereplőkhöz egyszercsak megérkezett Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója, aki kiküldte az újságírókat, és tíz percre bezárkóztak. "Úgy jöttem be, hogy itt a vége. Amikor kiderült, hogy folytatódik, egymásra néztünk, alig akartuk elhinni. Örülök persze, de az október még messze van, a 2-es csatorna pedig még nem létezik" - nyilatkoznak a lapnak egyikük.

A Heti hetes sorsáról régóta keringenek találgatások, az RTL Klub télen 3 hónapra pihenni küldte a műsort, és csak a tavaszi új műsorrendben térhetett vissza. A "humor nagyágyúinak" a fizetését is csökkentette a csatorna, a bulvárlapok értesülései szerint most már adásonként csak 150 ezer forintot kapnak.

A Heti hetes régóta vív nézettségi harcot a TV2-n futó Frizbivel, a múlt héten fölényesen nyertek 18-49-ben és teljes népességben is, de ez nincs mindig így. Őszi elemzésünkben hét adást vizsgálva kiderült, hogy 5:2 arányban a Frizbi diadalmaskodott. A stáb és a formátum sokak szerint elfáradt az elmúlt időkben, ezért nem lett volna meglepő az sem, ha megszüntetik, az RTL2-n viszont kaphat még egy lehetőséget.

A Bors azt sejteti, hogy a stábból Hajós András viszont megmaradhat az anyacsatornán. A Csillag születik zsűritagját ugyanis esélyesnek tartják a Fábry Sándor helyén maradt űr betöltésére. Maga Hajós sem tagadta, hogy vannak ilyen ötletek, mint mondta, nagyon tiszteli Fábryt és azt, amit letett az asztalra. "Mindig egyfajta utódnak tekintett engem bizonyos szempontból, ugyanúgy, ahogy másokat is. Ilyen irányban is gondolkodunk, ilyesmi is felmerült, bár erről nem mondhatok többet" - nyilatkozta Hajós a lapnak.

Bár Hajósban tényleg van lehetőség, meglepő lenne, ha az RTL Klub megbízná egy egyszemélyes talkshow-val. Az első saját műsora, a Magánszám 2003-ban indult a TV2-n, és bár remek kritikákat kapott, nem hozta azt a nézettséget, amit elvártak tőle. Később átkerült a Viasat3-ra Késő este Hajós Andrással címmel, de itt is elvérzett. Az viszont tény, hogy Hajós azóta a Heti hetesnek és a Csillag születiknek köszönhetően mára jóval ismertebb lett.

Ősszel indul az RTL2

Bár már legalább egy éve minden készen áll az RTL Klub kettes csatornájának indulására, az RTL idén őszre halasztotta a nőiesebb csatornának beharangozott indulást. Az RTL2-re kerülhet például a Heti hetesen kívül a Friderikusz-féle Legyen Ön is milliomos! és a Szombati esti láz is, amiben újra képernyőre kerülhetne Stohl András.

De az RTL2-n adják le a tervek szerint az I Love Gjoni című valóságshow-t, amiben Delhusa Gjon keresi a feleségét. A realityt egyébként már 2010-ben leforgatták, aztán tavaly újból vágták, és azóta sem adták le. A saját gyártású műsorok mellett sok amerikai sorozattal támadna az első hónapokban az RTL2, így a Helyszínelők, a Mentalista és a Castle is átkerülhet az új adóra.