8℃ / 18
Budapest

Kivonulhat a Reader's Digest a kínai piacról

2012. május 30., szerda 13:01 |

Alacsony olvasottsága és gyenge reklámbevételei lehetnek a fő okai annak, hogy négy év után megszűnhet a Reader's Digest kínai nyelvű, Puzhi címet viselő havi magazinja.

Ugyan a hírt még sem az amerikai anyavállalat, sem a kínai leányvállalat nem jelentette be hivatalosan, a China Daily című napilap értesülései szerint az újság munkatársainak elbocsátása már megkezdődött, s egy magát megnevezni nem kívánó alkalmazott is megerősítette az értesülést.

A lapot 2008-as debütálásakor is csupán 420 ezres példányszámban vásárolták, azóta ez a szám évről évre csak visszaesett. A legfőbb kritikát a magazin kínai olvasók számára túlságosan amerikai jellege, az angolból kínaira fordított cikkek túlsúlya miatt kapta a lap. Nem sikerült a kínai olvasók igényeihez való alkalmazkodás, de még az Egyesült Államokban tanult vagy máshogy ahhoz kötődő emberek megnyerése sem.

Ráadásul a magát "kínai Reader's Digest"-nek nevező, kéthavonta megjelenő Duzhe című magazin négymilliós átlagosan eladott példányszámával behozhatatlan konkurenciát jelentett a Puzhinak, csakúgy, mint a családi lapok hazai piacán jelen lévő több száz kínai alapítású kiadvány.

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

Comment:com

Mától megint van Egy idióta külföldön
A Discovery Channel ma este 10-kor indítja útjára egyik legviccesebb sorozatát, az Egy idióta külföldön címűt, amiben Ricky Gervais és Stephen Merchant barátjukat, Karl Pilkingtont utaztatja a világ körül.

KönyvesBlog

Ezt látta Jane – Online kiállításra várják Austen híveit
Vidéki magányában regényeket körmölő vénkisasszony - az utókor leginkább így emlékezik Jane Austenra.

Lángoló Gitárok

Ilyen élőben a Queens Of The Stone Age új nagylemeze
Nem valószínű, hogy ezt így, ebben a formában látjuk majd a voltos Queens Of The Stone Age-koncerten, de az biztos, hogy mi is kapunk majd jó pár dalt a június 3-án megjelenő, .

Shopline

Travelo

Hirdetés