7℃ / 19
Budapest

Mészáros János Elek nyerte a Csillag Születiket

2012. június 2., szombat 23:49 |

Mészáros János Elek győzelmével fejeződött be az RTL Klub műsorának, a Csillag Születiknek az idei szériája. Az utolsó adásban Szirota Jennifer, Mészáros János Elek és a Quantum XXL küzdhettek meg a végső győzelemért.

Szirota Jennifer a Hair című musicalből énekelte az Easy To Be Hard című dalt, illetve Czutor Zoltánal, a Belmondo zenekar frontemberével közösen adta elő az Evanesence együttestől a Bring Me To Life slágert. Mészáros János Elek a Montmartre-i Ibolyából a Művész Himnusszal állt először színpadra, majd Tabáni Istvánnal, a Csillag Születik 2009 győztesével közösen énekelte a Queentől a Who Wants To Live Forever-t. A Quantum XXL pedig a Super Hero című koreográfiájuk mellett a Csillag Születik első szériájában, illetve az angol Britain's Got Talent című tehetségkutató showműsorban is bemutatkozott, akrobatikus kosár trükkjeiről ismert csapattal, a Face Teammel közösen kápráztatta el ismét a nézőket és a zsűrit.

A fináléban újra együtt állhatott a színpadra a 12 döntős produkció, akik Vastag Csaba és Vastag Tamás közös slágerét, az Őrizd az álmod című dalt adták elő. A finálé előtt kiesett 9 produkció pedig az LGT-től az Arra születtünk című dallal búcsúzott a műsortól. A tehetségkutató új felfedezettjei mellett fellépett még a Csillag Születik Dance All Stars csapata, melyet a korábbi szériák legsikeresebb táncosai, az Appril Project, a Bad Boyz, a No Comment és a 4 For Dance tagjai alkottak. A színpadra állt még Geszti Péter és a Gringo Sztár, valamint a 2011-es X-Faktor győztese, Kocsis Tibor, aki Janicsák Vecával, a 2010-es X-Faktor legjobb női hangjával duettezett.

A Csillag Születik 2012-t végül a nézők szavazatai alapján Mészáros János nyerte, így Ő viheti haza az Opel Astra Color Edition autót, az egy éven át tartó havi 1 millió forintot és a két főre szóló luxusnyaralást is.

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

Comment:com

Mától megint van Egy idióta külföldön
A Discovery Channel ma este 10-kor indítja útjára egyik legviccesebb sorozatát, az Egy idióta külföldön címűt, amiben Ricky Gervais és Stephen Merchant barátjukat, Karl Pilkingtont utaztatja a világ körül.

KönyvesBlog

Képregény készült Stephen Hawking életéről
Sokak számára eddig is szuperhős volt, életéről ráadásul most már képregény is készült.

Lángoló Gitárok

Ilyen élőben a Queens Of The Stone Age új nagylemeze
Nem valószínű, hogy ezt így, ebben a formában látjuk majd a voltos Queens Of The Stone Age-koncerten, de az biztos, hogy mi is kapunk majd jó pár dalt a június 3-án megjelenő, .

Shopline

Travelo

Hirdetés