Gyanúsítottként hallgatták ki az MTV egykori elnökét

2012.06.13. 17:49 Módosítva: 2012.06.13. 18:27
Különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés gyanújával hallgatták ki Rudi Zoltánt, aki 2004 és 2008 között volt az MTV elnöke. Ő írta alá az új székházról szóló szerződést, amely alapján évi 3 milliárdot kellett volna fizetni negyven évig a székházért, és aztán se lett volna a köztévé tulajdona.

Gyanúsítottként hallgatták ki Rudi Zoltánt, az MTV egykori elnökét az MNO értesülései szerint. A Magyar Nemzet Online kiadása szerint Rudit a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés gyanújával, a tévészékház eladásával összefüggésben hallgatta ki gyanúsítottként. Az MNO ügyvédi forrásokra hivatkozva azt írja, hogy Rudi nem tett vallomást, és panasszal élt a gyanúsítás ellen.

Rudi Zoltán 2004 és 2008 között volt a közszolgálati televízió elnöke. Az ő elnöksége idején írták alá azt a szerződést, amely szerint a Wallis tulajdonában került 7,4 milliárd forintért a Millenáris Média Kft, amit még az MTV hozott létre, és amelynek tulajdonába került a köztévé Kunigunda utcai stúdiókomplexuma. Itt építette fel a cég az MTV új székházát, amelyet a köztévé évente 3 milliárd forintért bérelt 40 éven át, és amely még ezután sem került volna a tulajdonába. Az erről szóló szerződést tévéelnökként Rudi Zoltán írta alá.

A székházat végül tavaly augusztusban eladta a Millenáris Média Kft, így a 40 év alatt mintegy 130 milliárdos bérlet helyett 23 milliárdért az MTVA tulajdonába került a székház.

Az MTV régi székházának eladása, illetve új székházának visszabérlése kapcsán a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya 2009 februárjában indított nyomozást. A gyanú különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés. A BRFK arról tájékoztatott, hogy Rudi Zoltán szabadlábon védekezhet.

Az MNO Rudi kapcsán még felemlegeti, hogy a székház felépítésével, összefüggő valamennyi jogi tanácsadói és képviseleti tevékenységet Kiss Elemér egykori szocialista kancelláriaminiszter ügyvédi irodájáa végezte, ezért a Rudi Zoltán által szingózott szerződés értelmében 2009-ig bruttó huszonötmillió forintot kaptak.

Rudi Zoltán ügyvédje, Békés Ádám szerda délután közleményt juttatott el a sajtóhoz, amiben kifejti, hogy ügyfele ártatlan, és mindenben együtt fog működni a hatóságokkal. Minden információt átad, minden kérdésre érdemben válaszol, annak bizonyítása érdekében, hogy elnöksége alatt az MTV Zrt. menedzsmentje hűtlen kezelést nem követett el - áll a közleményben.

Rudi Zoltán 22 évig volt az MTV munkatársa különböző beosztásokban.
A jogász-újságíró végzettségű Rudi Zoltánt az MTV Közalapítvány Kuratóriuma pályázaton választotta elnökké: a posztot 2004. március 5-dike és 2008. március 5-dike között töltötte be. Ő volt az MTV egyetlen olyan elnöke a rendszerváltás után, aki kitöltötte négyéves ciklusát, és egyben ő volt az MTV utolsó elnöke is, mert megbízatásának lejárta után már nem választottak elnököt a közmédium élére.

A volt elnök tevékenységéhez köthetők olyan műsorok, mint az Este, a Szólás Szabadsága, a Nagy Könyv, a Szempont, a Kulturház, Csináljuk a fesztivált, a Társulat, Tűzvonalban, Kedd 21, A'la carte, Mindentudás
Egyeteme, Múlt- kor, Záróra.

Rudi Zoltán két ciklusban, 2008-tól 2011-ig igazgatósági tagja volt az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (EBU), ami a világ legnagyobb médiaszervezete.