Lekerül a főműsoridőből a Marslakók

2012.06.18. 14:09 Módosítva: 2012.06.18. 14:09
A közmédia naponta 5,9 millió forintba kerülő napi sorozata a foci Eb miatt hétfőtől már nem a főműsoridőben megy. A sorozat, ami március eleje óta teszi tönkre az m1 nézettségét, júliusban végleg szabadságra megy, és egyelőre nem tudni, hogy milyen sorsot szánnak neki.

A foci Eb miatt június 8-17. között nem volt képernyőn a Marslakók, hétfőtől pedig két hétig a Híradó előtti sávban, 18:55-kor kerül adásba. A Jáksó László producer által jegyzett sorozat június 29-e után szabadságra megy, de hogy mikor tér vissza, vagy hogy egyáltalán visszatér-e, arról egyelőre csak találgatások vannak.

Tönkrevágta a főműsoridős nézettséget

"Ez a 18:55-ös kezdés a legjobb tudomásom szerint nem tendencia, csak a foci Eb miatt alakult így, a következő szezont pedig az MTVA joga elhelyezni a műsorstruktúrában, ahogyan ezt eddig is tette" - nyilatkoza az Indexnek Jáksó László, aki nem tudott pontos időpontot mondani a sorozat visszatérésére.

Az majdnem biztosnak tűnik, hogy az olimpia időszakában (július 27. és augusztus 12. között) nem fér majd be úgy a szerkesztőségben zajló sorozat az m1 kínálatába, hogy minden nap ugyanabban az időben menjen, így számításaink szerint legkorábban augusztus közepén térhetnek vissza a Marslakók. Az MTVA vezetése úgy tudjuk, hogy még nem döntött a szappanopera sorsáról, egyelőre több verzión gondolkodnak.

A színészek
A színészek
Fotó: Barakonyi Szabolcs

Azt mindenki látja a közmédiánál, hogy a várt siker egyelőre elmaradt, a szappanopera nézettsége ugyanis a március 4-i indulása óta eltelt 67 rész alatt nagyjából stagnált, nem szerzett új híveket, de az is igaz, hogy nem is nagyon veszítette el azokat, akik már az elejétől követték. A sorozat teljes népességbeli nézettsége már a negyedik résznél leesett 200 ezer alá, azóta nagyjából 150-180 ezer embert követi (az utolsó főműsoridős héten 178-199 ezren nézték, 4,2-4,9 százalékos közönségarány).

A 18-49-es korosztályban a Marslakók mindig is rosszul teljesített, már az első héten leesett a 35 ezres nézettségre, amit nagyjából azóta is tart, az utolsó hetén 28-48 ezer közötti nézőszámot (2-3,4 százalékos közönségarány) ért el ebben a korosztályban. Míg a konkurens Jóban Rosszban (TV2) és Barátok közt (RTL Klub) bőven 320 ezer felett teljesített szinte minden nap.

De a várt nézettségi görbe emelkedésének elmaradásán túl azzal is szembesülnie kellett az MTVA vezetőségének, hogy a sorozat nagyon rosszat tesz az m1 főműsoridős átlagának. A Marslakók előtti Híradó például a sorozat indulása előtti 9. héten még 566-688 ezer embert vonzott a teljes népesség körében, míg a sorozat első hetén 555-606 ezer nézőt, a 22. héten viszont már csak 427-483 ezer embert.

Forgatás
Forgatás
Fotó: Nagy Attila

De hasonlóan jártak a Marslakók utáni produkciók is, az indulás előtt a Kékfénynek még a teljes népesség körében 10,6 százalékos közönségarányt sikerült elérnie, a 21. héten viszont már csak 9,4-et, de így jártak a Párizsi helyszínelők (9. hét 7,4 - 23. hét 6,4) és a Poén Péntek (9. hét 9,4 - 22. hét 7,9) is.

Valószínűbb, hogy folytatják

A nyári szünet után két lehetőség között választhat az MTVA, vagy közös megegyezéssel megszüntetik az együttműködést a sorozatot készítő Jáksó László cégével (az egyoldalú felmondás nézettségi okokra hivatkozva a szerződés szerint nem lehetséges), és ezzel közel 80 rész után kimondják rá a halálos ítéletet, vagy kiemelik a Híradó utáni sávból.

A valószínűbb megoldásnak az tűnik, hogy egyelőre nem szüntetik meg a sorozatot, legalábbis erre utal, hogy kérdésünkre az MTVA kommunikációs igazgatósága határozottan azt írta, hogy júliustól "szünetel a vetítése", és Jáksó László is a következő szezonról beszélt az Indexnek. De ezt támasztja alá az is, hogy úgy tudjuk a produkció nemrégiben új forgatókönyvírókat is szerződtetett.

Az egyik főszereplő: Mazányi Eszter
Az egyik főszereplő: Mazányi Eszter
Fotó: Kallos Bea

Ha viszont megmarad a sorozat, akkor is meg kell oldalnia valahogy a közmédiának a főműsoridős nézettségi eredmények javítását, ez pedig azt jelentheti, hogy a sorozat augusztustól a jelenleginél kevésbé fontos műsorsávba kerül majd át. Ha helytálló az az információ, hogy a Maradj talpon! című vetélkedőből berendeltek még egy évadot, akkor két lehetőség marad a Marslakók átpozícionálására. Adódik a vetélkedő előtti műsorsáv, nagyjából fél hat környékén, ahol jelenleg az Everwood című amerikai sorozat fut a Marslakóknál jóval nagyobb közönségaránnyal (22. héten 5,8-8,5 százalék).

Vagy Az Este környéke, ami viszont majdnem olyan, mintha megszüntetnék a sorozatot, este 10-11 környékén ugyanis kizárt, hogy a Marslakók több nézőt érdekelne, mint jelenlegi sávjában, ebben az időben ugyanis olyan amerikai sikerszériákkal szemben kellene versenyeznie, mint a CSI: A helyszínelők, a Gyilkos elmék vagy a Doktor House és a Született feleségek.

A döntés nehéz lesz, mivel ha kiveszik a Marslakókat az este 7 és 9 közötti sávból, akkor az azt jelentené, hogy lemondtak a sorozatról és arról kétmilliárd forintról, amibe a sorozat 3 év alatt kerülne. Ha pedig nem veszik ki, akkor lemondanak az m1 teljes főműsoridejéről.