12℃ / 24
Budapest

Felhúzta az m1-et a foci Eb

2012. június 19., kedd 15:30 |

Ahogy arra számítani lehetett, a közmédia jól járt a foci Eb-vel, olyannyira, hogy a múlt héten a 18-49-ben és teljes lakosságban is többször felkerült a Top50-be, amire hónapok óta nem volt példa.

Címkék

A foci Eb-t úgy tűnik a fiatalok jobban követik, hiszen az ő korosztályukban a Top15-ből 7 helyet is elvitt egy-egy meccs, míg a teljes népesség körében ez csak két esetben történt meg.

Utóbbiaknál a legtöbb nézőt a szerdai német-holland meccs ért el (11. hely, 1 millió 67 ezer), a fiataloknál pedig a csütörtöki spanyol-ír (3. hely 487 ezer). De a focimeccsek jót tettek a fél nyolcas Híradónak is, ami több esti kiadásával is bekerült a Top50-be, mindkét mérés esetében.

Arról nem is beszélve, hogy a foci Eb-nek köszönhetően megugrott a közmédia főműsoridős közönségaránya is, ami az utóbbi időben 4-5 százalék körül mozgott, a múlt héten pedig már átlagosan 24,2 százalék volt. A 2. helyen az RTL Klub (19,4), a 3. helyen a TV2 (15,5), majd sorrendben a Cool (4,9), a Film+ (3,6) és a Viasat3 (3,5) végzett.

Ettől függetlenül természetesen a legnézettebb műsor továbbra is a Barátok közt, ami a teljes népességet tekintve elvitte az első öt helyet, aztán a Tények két kiadása és a Jóban Rosszban három epizódja birtokolja a lista első tíz helyét. A Top10-be 18-49-ben a Barátok közt két része és az öt focimeccsen kívül még belefért a Dr. Csont aktuális epizódja is.

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

Comment:com

X-Faktor: Istenes Bencét kapta párjának Lilu
Azt már tegnap reggel megírtuk, hogy az otthon babázó Ördög Nórát Lilu váltja a műsorvezetői poszton, mára az is kiderült, hogy társa a műsorban nem Sebestyén Balázs, nem is Stohl András, hanem Istenes Bence lesz - legalábbis a Blikk szerint.

KönyvesBlog

Pressburger György: A fehér közök törvénye (részlet)
Giorgio Pressburger: A fehér közök törvénye Európa, 184 oldal, 2013, 2295 HUF HUF Pressburger György 1956-ban, tizenkilenc évesen hagyta el Magyarországot.

Lángoló Gitárok

Egy vidéki bölcsész kalandjai - ByeAlex és a valóság
(Fotó: Ragnar Singsaas) Magyarország csütörtök este megnyugodhatott.

Shopline

Travelo

Hirdetés