Nyílt levélben kérik a népszavások a lap eladását

2012.08.15. 16:58 Módosítva: 2012.08.15. 17:03
A Népszava szakszervezeti csoportja az MTI OS-en keresztül nyílt levélben fordult a svájci tulajdonosához, hogy adja át a kiadói jogot és a logót a szerkesztőségnek, mivel úgy vélik, hogy a tulajdonos nem tudja életben tartani a lapot, és a politikai támadásoktól sem védi meg.

"A jövőre 140 éves Népszava hányatott történelmének fontos állomásához érkezett. Ezért a tulajdonosunkhoz fordulunk - ezúttal már nyilvánosan – a kérdéssel: mi a szándéka a Népszava Lapkiadó Kft.-vel?" - kezdi nyílt levelét a Népszava szakszervezeti csoportja.

A levél szerint a "baloldali napilapot, a Népszavát 99 százalékban a Svájcban bejegyzett TGD Intermedia SA nevű cég birtokolja. Úgy látjuk, hogy a távoli tulajdonos nem tudja tovább életben tartani a Népszavát. A mostani siralmas helyzetünkben, amikor évek óta rendszeresen nem kapjuk meg a munkánkért járó, többször csökkentett bérünket, azt kérjük a luganoi cégtől: tegye lehetővé, hogy a magyar baloldal napilapja a jövőben is teljesíteni tudja történelmi küldetését. Adja át a kiadói jogot és a lap logóját a szerkesztőségnek, hogy mi itthon, Magyarországon vívhassuk meg a harcot a fennmaradásukért, olvasóinkra és a baloldali gondolkodású polgárokra támaszkodva".

Mint ismert, a Népszavát 2010 tavaszáig az Editorial Kft. adta ki, majd eladta részesedését a kiadóban a svájci bejegyzésű TGD Intermedia SA-nak. A luganói cég Dávid Gyula ügyvédet bízta meg magyarországi képviseletével, ő 2002–től szocialista parlamenti képviselő volt, emellett felügyelőbizottsági tagja az MSZP Táncsics-alapítványának.

Az Editorial kisebbségi tulajdonosa egyébként a Békés Project Kft. A Békés Project egyik tulajdonosa az az érdi Simon Dénes, aki 2005 előtt sokáig formálisan is az MSZP parlamenti frakciójának tanácsadója volt, és a Figyelő információi szerint Puch László MSZP-pénztárnok jobb keze. A cégben egyébként többek közt egy ideig tulajdonrésze volt Bodrogi Margarétának is, aki egy időben Puch László mellett volt titkárnő.

Érdemes megjegyezni, hogy miközben a napilapok eladott példányszámai erősen csökkentek a válság óta, Népszavából 2012. első negyedévében 18785 példányban fogyott átlagosan, ami pár százzal kevesebb az előző negyedévinél, és a 2011. elejihez képest is csak mintegy 700-al marad el. A jelenségnek köze lehet ahhoz, hogy 2010 szeptemberében Szanyi Tibor, az MSZP kampányfőnöke arról beszélt, hogy a jövőben az MSZP tagság egyik feltételéül a Népszava előfizetését tenné meg a párt vezetése.

A Népszava dolgozóinak közleménye szerint "mára világossá vált, hogy az MSZP Táncsics és Szabad Sajtó alapítványai sem képesek betömni a lyukat, ami a lap előállítási költségei és bevételei között évek óta tátong... Ez azonban nem elég a talpon maradáshoz".

A szakszervezet kifogásolja azt is, hogy a tulajdonos nem védte meg a szerkesztőséget a politikai támadásoktól sem, "nem tett semmit azon kísérletek ellen, amelyek célja a nyomásgyakorlás volt a szerkesztőségre, kihasználva a lap nehéz pénzügyi helyzetét. Nem utasította vissza az MSZP frakciója nevében nyilvánosságra hozott közleményt sem, amely a Népszava Lapkiadó Kft. hirdetési politikáját bírálta, azt sugallva, hogy a jelenlegi kormányzó párthoz fűződő szoros viszonyáról ismert vállalat hirdetésének megjelentetésével a lap méltatlanná vált a szociáldemokrata napilap felirat viselésére".

Mint ismert, az MSZP július 25-én szintén OS közleményben tiltakozott amiatt, mert a "a szociáldemokrata értékeket eddig következetesen közvetítő Népszavában megjelent a Fidesz-közeli Közgép hirdetése". Álláspontjuk szerint "a Népszava azon döntése, amely szerint a Közgéppel való bárminemű kapcsolat fenntartása egy baloldali szellemiségű sajtóorgánum számára ma Magyarországon megengedhető, felháborító és megmagyarázhatatlan.  Egy magát szociáldemokratának valló lap semmiképp sem vállalhat közösséget fideszes oligarchák cégeivel".

A másik baloldali napilap, a Népszabadság szerdai kiadásának 10. oldalán szintén megjelent egy féloldalas Közgép hirdetés, ám az MSZP eddig ezt nem nehezményezte.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Mi van, ha a borzalom bennünk van, nem pedig odakint?

Mi van, ha a borzalom bennünk van, nem pedig odakint?

Az És miért, hogy az éjszaka lesújt, feldob és energetizál.

2 órája

  • Kultúr
Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát

Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát

Hasonló élményt nyújt, mint anno a Breaking Bad tette.

március 20., 05:45

  • Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

március 20., 12:56

  • Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.

március 20., 09:37

  • Kultúr
Meghalt Nadia Cassini, a hetvenes évek ikonikus szexszimbóluma

Meghalt Nadia Cassini, a hetvenes évek ikonikus szexszimbóluma

A színésznő 76 évet élt.

március 19., 20:49

  • Kultúr
Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Máris kedvelt szelfipont lett.

március 20., 10:46

  • Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.

március 20., 12:01

  • Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.

március 20., 15:38

  • Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.

március 20., 08:27

  • Kultúr
Megijedt az igazgatónő, paravánnal takarta el drMáriás enyhén provokatív festményét

Megijedt az igazgatónő, paravánnal takarta el drMáriás enyhén provokatív festményét

Enyhén pikáns a kép, van benne politikai áthallás is, de csak egy kicsi.

március 19., 19:33

  • Címlapon
„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”

„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”

A VOX Ukrajina ügyvezető igazgatóhelyettese nyilatkozott az Indexnek.

3 órája

  • Kultúr
Gwyneth Paltrow beszólt a stábnak, amikor a Timothée Chalamet-vel közös szexjelenetet forgatták

Gwyneth Paltrow beszólt a stábnak, amikor a Timothée Chalamet-vel közös szexjelenetet forgatták

Szerinte rengeteg szex van ebben a készülő filmben.

március 19., 20:23

  • Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.

március 20., 19:25

  • Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.

március 20., 21:20

  • Kultúr
Dokumentumfilm-sorozatot készítenek Jókai Mór életéről

Dokumentumfilm-sorozatot készítenek Jókai Mór életéről

A filmügyi kormánybiztos a Kertész Imre Intézetben tartott sajtótájékoztatót.

március 19., 06:16

  • Kultúr
Két új eseménnyel bővül a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat

Két új eseménnyel bővül a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat

A döntőt idén is Keszthelyen rendezik meg.

március 19., 11:16

  • Kultúr
A hangszer, ami minden könnyűzenében hozza a basszust

A hangszer, ami minden könnyűzenében hozza a basszust

A Fender Precision Bass 1951-ben leváltotta a nagybőgőt a big bandekben, majd a rock and roll zenekarokban.

március 19., 11:59

  • Kultúr
Az életet ünnepelték, majd eljött értük a világvége

Az életet ünnepelték, majd eljött értük a világvége

Embereket ragadott el és egy teljes várost semmisített meg a joplini tornádó.

március 19., 15:49

  • Kultúr
Háborgott az igazságérzete, számonkérte az apját, most kiderült, igaza volt-e

Háborgott az igazságérzete, számonkérte az apját, most kiderült, igaza volt-e

Rényi András Mitől remekmű a remekmű című előadásán jártunk.

március 19., 17:01

  • Kultúr
Neves szakemberek részvételével nyitja meg kapuit a 18. Országos Középiskolai Filmszemle

Neves szakemberek részvételével nyitja meg kapuit a 18. Országos Középiskolai Filmszemle

Átadják a legjobbaknak járó díjakat is.

március 19., 12:07

  • Kultúr
Gundel Takács Gábor lesz az egyik legrangosabb televíziós díjátadó gálának a műsorvezetője

Gundel Takács Gábor lesz az egyik legrangosabb televíziós díjátadó gálának a műsorvezetője

Idén életműdíjjal bővül az elismerések köre.

március 19., 13:24

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Kultúr
A legendás magyar festő miatt kitört a művészettörténészek háborúja

A legendás magyar festő miatt kitört a művészettörténészek háborúja

Egymásnak estek a közösségi médiában.

március 19., 14:48

  • Kultúr
A magyaroké lesz a főszerep Brassóban

A magyaroké lesz a főszerep Brassóban

Jön a 4. Brassói Magyar Filmnapok.

március 19., 16:13