Az ember, aki átsétált a Niagara felett

Mit gondol, miért maga volt az első ember, akinek megengedték, hogy átsétáljon a Niagara felett?

Azt hiszem, azoknak a kötéltáncosoknak, akik az elmúlt száz év során próbálkoztak ezzel, rengeteg kihívással kellett szembenézniük. Két törvény is tiltotta, egy kanadai és egy amerikai. És korábban azért nem lehetett megcsinálni, mert nem létezett olyan technológia, amivel a mélység széle fölé tudtak volna kihúzni egy drótot. Máskülönben szerintem már megcsinálták volna, de az utóbbi száz évben senki nem kapott erre engedélyt. Nekem nagy szerencsém, hogy igen jól cseng a nevem, különösen az Egyesült Államokban és Kanadában, igen jól ismert név ez, és szerintem segített megszerezni az engedélyt. No meg persze az is jól jött, hogy minden papírunk rendben volt, minden kérdésükre megvolt a válaszunk még azelőtt, hogy egyáltalán feltették volna a kérdést.

A kötéltánc igen veszélyes foglalkozás, és minden bizonnyal komoly összpontosítást igényel. Vannak különleges koncentrálási és lazítási módszerei?

Nem igazán. Pusztán az a tény, hogy két évesen kezdtem el kötéltáncolni – a családom már több mint kétszáz éve ezzel foglalkozik, én a hetedik generációba tartozom, a gyerekeim, akik közül a lányom már fellép velem együtt, pedig a nyolcadikba – szóval pusztán az a tény, hogy ennyire régóta csinálom, segít igen nyugodtnak maradnom olyan helyzetekben, melyekben más emberek ugyancsak feszültek lennének. Kétévesen kezdtem, négyévesen már egyedül sétáltam végig a dróton, az első profi fellépésem pedig 13 évesen történt, kilenc méter magasban, védőfelszerelés nélkül. Szóval komoly tapasztalatom van, és tényleg ez az, ami segít nyugodtnak maradnom.

Mire gondol, amikor a mélység peremén egyensúlyoz?

A drótra koncentrálok. Sokan kérdezték már tőlem, mire gondolok, amikor átsétálok a Niagara felett, közvetlenül a vízesés pereme felett. Őszintén megvallva csak a drótra gondolok, és ez a drót ugyanolyan, akár a mélység peremén állok, akár a Niagara felett, vagy két kontinens felett, nem számít: mindig a drót feszül a talpam alatt. Akár ezer, akár ötezer láb magasan vagyok, a drót ugyanolyan. Úgyhogy nagyon összpontosítok rá, és ezért vagyok nyugodt és összeszedett, miközben végigsétálok rajta.

Gyermekkora óta vágyott arra, hogy ilyen vakmerő dolgokat hajtson végre, vagy csak később ébredtek ilyen vágyai?

Igen, egész életemben erre vágytam. De nemcsak a kötéltáncról van szó, a Kötéltánc az égen epizódjaiban számos egyéb világrekordot is megpróbálok felállítani, például egy helikopterről lógok úgy, hogy csak a fogammal kapaszkodom, és mindez a családomtól származik. A nagyszüleimnek volt egy olyan mutatványa, ahol a nagyapám végigkerékpározott egy dróton, a nagyanyám pedig a kerékpárról lógott, a fogával kapaszkodva. Úgy két éve láttam ezt a fotót, és arra gondoltam: „Mennyire király lenne ugyanezt megcsinálni helikopterrel?“ Szóval sok minden, amit csinálok, az őseim előtti főhajtás, és egyúttal próbálom életben tartani a hagyományaikat is. Kétszáz éves tapasztalatunk van, a családom annak idején egyszerre tartott 14 különböző világrekordot – én most hetet tartok – és mindig másként csinálták a dolgokat, mint mindenki más. Én most épp igyekszem beszerezni a szükséges engedélyeket ahhoz, hogy Törökországban átsétáljak egy dróton, melyet két kontinens között feszítenek ki. A Grand Canyon átsétálására pedig már megvannak az engedélyeim, remélhetőleg jövő nyáron arra is sort kerítek, és még ezt sem csinálta meg senki.

Említette, hogy a kislányával együtt lép fel mostanában, elmesélné a számot?

A lányom kilencéves, és világszerte fel szoktunk lépni, mostanában az Egyesült Államokban turnézunk. A show neve The Wallenda Family Experience, és leginkább egy ódivatú cirkuszi előadásra hasonlít. A számban végigkerékpározok egy kifeszített dróton úgy, hogy ő a vállamon ül, oda és vissza, közben középen megállunk és meghajlunk.

Használnak valamilyen védőfelszerelést?

Nem, egyáltalán nem. Egész karrierem során a Niagara feletti sétán viseltem először védőfelszerelést, és csak azért, mert máskülönben nem kaptunk volna rá engedélyt. A felkészülésben hiszek, nagyon komoly felkészülés előzi meg minden egyes produkciónkat, sokkal nagyobb feladatra edzek, mint ami tervbe van véve. Például ha mondjuk tíz métert kell megtennem egy kötélen, akkor az edzés során ötven métert fogok oda és vissza is megtenni, amíg tökéletesen nem megy, hogy tudjam, biztonságosan és jól meg tudom csinálni bármilyen körülmények között. És természetesen az edzések biztonságosak, alacsonyra helyezzük ilyenkor a drótot. Amikor a helikopteres számot gyakoroltam, úgy készültem, hogy három percig tudjak az állkapcsom erejével lógni, noha valójában csak harminc másodpercig tartott ez a rész.

És mi a véleménye a biztonsági hálókról?

Nos, a dédapám testvére annak idején, azt hiszem, 1908-ban, Európában belezuhant egy biztonsági hálóba, aztán visszapattant belőle és életét vesztette. Úgyhogy a biztonsági háló nem feltétlenül menti meg az életedet, veszélyes is lehet. A Niagara esetében attól tartottam leginkább, hogy a biztonsági heveder beakad majd mögöttem, és komoly problémát okoz majd. Egész életemben úgy készültem az előadásaimra, hogy nem használtam biztonsági hevedert, mivel szerintem hamis biztonságérzetet kölcsönöz az embernek. Még akkor is, ha lezuhantam volna a Niagara felett, és a heveder megtart, hogyan szedtek volna le? Vagy mi lett volna, ha belecsavarodok a kötélbe? Sok minden történhet, ami halálos balesetet okozhat, még biztonsági hevederrel együtt is.

Sérült már meg komolyabban?

Életem során kétszer törtem csontomat, és mindkétszer focizás közben. A munkám közben még sosem ért komoly sérülés. A közvetlen családtagjaim – anyám, apám – sohasem törték csontjukat előadás közben. Mindez persze az igen komoly felkészülésnek köszönhető, és annak, hogy alacsonyan edzünk, így ha valaki hibázik, kicsi a sérülés veszélye. A dédapám 1978-ban a Puerto Rico-i San Juanban életét vesztette, amikor egy épületek közé feszített dróton ment végig, és ez a tévéműsorunkba is belekerült. Anyámmal visszautazunk a helyszínre, és rekonstruáljuk a számot, végigcsináljuk ugyanazt a sétát, amely a dédapám életét követelte. Eközben kiderült számunkra, hogy a 73 éves dédapám nem volt a legmegfelelőbb fizikai állapotban, nem is lett volna szabad fellépnie. Ezért edzünk ennyire keményen, hogy ha probléma merülne fel, képesek legyünk megoldani.

Talán kicsit korai a kérdés, de tervezi a visszavonulást?

Nem rossz kérdés. Mint már mondtam, a dédnagyapám történetéből azt szűrtem le, nem lett volna szabad már fellépnie. Nehéz kérdés, mert annyira szeretem, amit csinálok, és nem szeretnék nyugdíjba vonulni. Azonban ennek is eljön az ideje, a dédnagyapám 73 éves volt, én úgy érzem, legkésőbb 55 évesen vissza kell majd vonulnom.

Említette Törökországot, tervezi, hogy Magyarországra jön a közeljövőben?

Egyelőre nem, de Törökországba is a turisztikai minisztérium hívására megyek. Többnyire a minisztérium, egy cég vagy egy cirkusz kitalálja, hogy szeretne valami nagy eseményt, és meghív engem. Nagyon szívesen jövök, de ehhez valakinek invitálnia kéne, hívjanak fel.

Remélem, olvassák a cikket. Mi a véleménye a cirkusz jövőjéről? Vajon ötven év múlva megmarad az élő szórakoztatás, vagy inkább a mai tévéműsorokra fog hasonlítani?

Szerintem a kettő egészséges keveréke lesz. Természetesen lépést kell tartanunk a technológiával, és azt gondolom, a televíziózás sokat segít az iparágunkon. A cirkusz a világ egyik legősibb művészeti ága, és úgy vélem, mindig folytatja majd valaki a hagyományt. Fontosnak tartom a határok folytonos feszegetését, és hogy figyeljünk az idők szavára. A kanadai Cirque du Soleil például zseniálisan elegyíti a modern technológiát a cirkusszal, és én is valami ilyesmit próbálok elérni, bár kissé más módon. Igyekszem az emberi teljesítőképesség végső határait elérni.