Újságot ad ki Boros és Bochkor

2012.10.09. 14:06 Módosítva: 2012.10.09. 15:32
Rádió- és tévéműsort is szeretnének, már tárgyalnak több csatornával, de addig is konkurenciát készítenek a Storynak. A magyar lappiacon évek óta nem indult ekkora befektetéssel új hetilap, a Bumeráng Magazin első számát 150 ezer példányban nyomják ki.

Október 12-én pénteken, új, hetente jelentkező bulvárlapot indít a Bumeráng rádióműsor elhallgatása óta a lehetőségeket kereső Bochkor Gábor és Boros Lajos. A két műsorvezető azt reméli, hogy sikerül a laphoz csábítaniuk a reggeli rádióműsor egykor 1,2 milliós hallgató táborának egy részét, így a Bumeráng egy idő után konkurense lehet a jelenleg 184 ezer példányban értékesített Story Magazinnak is. A lap 220 forintba fog kerülne, ezzel valamivel drágább, mint a Story, de olcsóbb mint a Best Magazin. Az ár tulajdonképpen a célcsoportot is meghatározza: a Bumerángot minőségi bulvárlapnak szánják, ami vélhetően azt jelenti, hogy a nagy, szaftos botrányok helyett, a barátságosabb cikkek töltik meg az újságot, mint a Bestben.

Az első példányt 150  ezer darabban nyomják, de azért arra nem számítanak, hogy már az első héten ennyi olvasója lesz a Bumerángnak.

A lapot nem Boros és Bochkor írja, sőt szerkesztőként sem vesznek részt a szerkesztőség munkájában, csak saját szavaik szerint egyfajta őrangyalként tevékenykednek majd. Ettől függetlenül állítólag lesznek majd írások, amit ők jegyeznek, és a lap gyakrabban fog velük foglalkozni, mint ahogy azt egy celebmagazintól elvárható lenne. A lap felelős szerkesztője Sándor Anikó lesz, akit mostanában az El Caminóról szóló könyvről lehet ismerni. A szerkesztőség tagja még Nichs Andrea, aki eddig a Story Magazinnál dolgozott.

A lapot a Bumeráng Média Kft. adja ki, amelynek többségi tulajdonosa a öbbek közt a Vasárnapi Híreket is kiadó Geomédia. Tíz százalékos tulajdonrésze van emellett a vállalkozásban Földes Ádámnak, aki július közepéig a Bumerángot sugárzó NeoFM vezérigazgatója volt. Földes szerint a nyomtatott lapok hanyatlása ellenére is van még jövője a tömegeket elérő bulvárújságoknak, ezért döntöttek úgy, hogy megéri közel százmillió forintot fektetni az új lapba. Reményeik szerint a Bumeráng, egyes felmérések szerint több mint kilencven százalékos márkaismertsége elegendő lesz ahhoz, hogy fél éven belül a lap meghatározó szereplője legyen a piacnak.

A Bumeráng még tovább terjeszkedne: a tervek szerint előbb-utóbb az online felületen is megjelennének tartalmak, de már folynak tárgyalások a rádióműsor visszatéréséről is több adóval, sőt Boros és Bochkor saját tévéműsort is készítene. Részleteket nem árultak el, de állítólag már nagyon tárgyalnak több csatornával is.