Nem bír a The Voice az X-Faktorral

2012.11.06. 14:13
A TV2 nagyon bánhatja, hogy nem kezdte el időben a The Voice-t, a késlekedés az X-Faktor malmára hajtotta a vizet. A TV2 tehetségkutatóját félmillióval kevesebben nézik.

Három adás után nem valószínű, hogy a The Voice valaha is beelőzi majd az X-Faktort, hiába nőnek a számai.

Míg a TV2 tehetségkutatójának első adását a teljes népesség körében 1,3 millióan, a 18-49-es korosztályban pedig 611 ezren nézték, a harmadikat már 1 millió 590 ezren, illetve 667 ezren. Ez azonban még mindig kevés ahhoz, hogy megszorongassa az X-Faktort, ami hetek óta vezeti a nézettségi listákat.

o e5512029b0720509-1

A múlt szombati adást például 2 millió 88 ezren nézték, ami félmillió nézővel több, mint amennyit pénteken a The Voice produkált. De a fiatalok körében is rávert közel 200 ezret (852 ezer néző) az RTL Klub a TV2-re. Az éppen tévé előtt ülők közönségarányát tekintve pedig még csúnyább az eredmény, teljes népességben az X-Faktor 43,5, a The Voice pedig csak 34,7 százalékot hozott.

A TV2-t az sem vigasztalhatja nagyon, hogy mindkét korcsoportban megnyerte a péntek estét, 18-49-ben a Harry Potter és a Tűz serlegét fele annyian nézték csak, mint Malek Andrea szerencsétlenkedését, és teljes népességben is vitték az estét: 1 millió 590 ezer vs 607 ezer nézővel.

De ettől már csak azért sem érezhetik sokkal jobban magukat, mert ők szombat este még ennél is sokkal nagyobbat buktak. Míg több mint kétmillióan választották az X-Faktort a teljes népesség körében, addig a TV2-n a Féktelen balfékek című vígjátékot csak 391 ezren választották, és az utána jövő A kabalapasit is csak 467 ezren.

A két konkurens adót ráadásul a főműsoridős közönségaránya tekintetében is mérföldek választják el egymástól. Míg az RTL Klubot a fiatal korosztály átlagosan 26,6 százaléka választotta, addig a TV2-t csak 18,2. És nem véletlenül, a Tények-Híradó párharcot már egyértelműen az RTL Klub hírműsora nyeri hetek óta, a teljes népesség és a fiatalok körében is három helyet szerzett meg a Top10-ből (összehasonlításul a Tények a Top 12. és a Top20. helyet szerezte meg).

Ráadásul az RTL-nek nagyon bejött az 1 perc és nyersz!, a vetélkedő hétfői adását 9 ezerrel többen nézték, mint a Top3. helyen szereplő The Voice-ot. Az RTL viszont nem nagyon lehet megelédve a Házasodna a gazda nevű reality eredményeivel, a Top 19., illetve Top21. hely még akkor is kevés, ha a közönségarányát tekintve közel háromszoros vereséget is mért Doktor House-ra.

A főműsoridős közönségarány tekintetében a harmadik országos tévé, az m1 tovább csúszik a lejtőn, a múlt héten mindössze 3,8 százalékot teljesítettek, és ezzel csak a 6. helyet szerezték meg a Cool (6,5), a Film+ (5,2) és a Viasat3 (3,9) után. A nézettségi toplistákra is csak a Forma-1 közvetítéssel jutottak fel, ami a fiatalok között a Top31. legnézettebb műsor volt.