Olivér
1 °C
5 °C

A hatóságnak adtak igazat Neo FM-ügyben

2012.11.07. 18:24

A Fővárosi Ítélőtábla végzése szerint végrehajtható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának azon határozata, amiben felmondta a Neo FM-et működtető FM 1 Zrt. médiaszolgáltatási szerződését. A médiatanács június 20-án határozott arról, hogy súlyos és tartós szerződésszegés miatt felmondja a médiaszolgáltatási díjat sem fizető Neo FM médiaszolgáltatási engedélyét. A hatóság közlése szerint a médiavállalkozás tartozása azóta megközelítette az egymilliárd forintot.

Bár a rádiót működtető FM 1 Zrt. a döntést a bíróságon megtámadta, a bíróság pedig az eljárás kezdetekor annak végéig a hatósági határozat végrehajtását felfüggesztette, a Fővárosi Ítélőtábla végzésében az szerepel, hogy a médiatanácsi határozatba foglalt következmény érvényesítése nem odázható el. A bíróság ezt azzal indokolta: a határozat végrehajtásának felfüggesztése a törvény szerinti közérdek érvényesülésének, valamint a műsorszolgáltatói piaci versenynek a csorbulásával járna, amiket súlyosabb következménynek kell értékelni, mint a műsorszolgáltató bevételszerző érdekét.

A szóvivői iroda a közleményben arra emlékeztet, hogy a médiatanács többször próbált mentőövet nyújtani a fizetési nehézségekkel küzdő rádiónak. Utolsó lehetőségként a hatóság egy mentőcsomagot dolgozott ki a Neo FM számára, ami "kedvező részletfizetési lehetőséget és a 40 millió forintos késedelmi kamat elengedését tartalmazta" - idézte fel a hatóság. A rádiót üzemeltető vállalkozás tulajdonosai továbbra sem fizettek díjat, nem biztosítottak bankgaranciát, a megállapodásokat nem tartották be és az utolsó mentőcsomaggal sem éltek.

A Fővárosi Ítélőtábla a végzésében az szerepel: az FM 1 Zrt. a részletfizetési kedvezmény dacára nem tett eleget a díjfizetésnek, bankgarancia állítási kötelezettségének, és olyan csődeljárás alatt áll, amit maga kezdeményezett. "Ez a helyzete nem rajta kívül álló okra vezethető vissza, hanem arra, hogy kötelezettségeinek nemcsak az állammal, hanem másokkal szemben sem képes eleget tenni. Maga volt az előidézője tehát annak, hogy a műsorszolgáltatókkal szemben támasztott törvényi kritériumoknak nem felel meg" - szerepel a végzésben, azzal együtt, hogy az ilyen szervezetnek a törvény szerint a műsorszolgáltatási piacon nincs helye.