Elhunyt a Le Monde igazgatója

2012.11.28. 08:29

Rosszul lett és elhunyt kedd este Erik Izraelewicz, a Le Monde című, patinás francia napilap szerkesztőségének igazgatója.

Erik Izraelewicz tavaly január óta töltötte be a legmagasabb szerkesztőségi pozíciót, de - némi megszakítással - már 1986-tól a nemzetközi szinten is roppant tekintélyes lapnál dolgozott. Újságíróként elsősorban gazdasági témákkal foglalkozott, a kilencvenes években a lap New York-i tudósítója is volt. Időnként Magyarországról is írt gazdasági cikkeket.

Az 58 éves Izraelewicz a szerkesztőségben lett rosszul kedd délután. Kórházba szállították, de már nem tudtak rajta segíteni - mondta el az AFP hírügynökségnek Louis Dreyfus, a lap igazgatótanácsának elnöke.

Izraelewicz korábban dolgozott a Les Echos és a La Tribune című gazdasági lapoknak is, az utóbbi időben pedig a Télérama és a Courrier International című hetilapok felügyelőbizottságában is tevékenykedett.