Idén nem adták át a Gőbölyös Soma-díjat

2013.01.11. 21:57

Idén először senki nem vehette át az év legjobb oknyomozó újságírójának járó Gőbölyös Soma-díjat. Lőke András, az elismerést odaítélő alapítvány kuratóriumának elnöke pénteki rendezvényükön elmondta: azt szeretnék, ha a Soma-díj a csúcsteljesítményeké maradna.

A Gőbölyös József „Soma” Alapítvány két különdíjat azonban odaítélt. Wirth Zsuzsanna, az Origo munkatársa a Nagy-Britanniába magyarokat csábító, őket rabszolgamunkára kényszerítő magyar maffia tevékenységét térképezte fel, míg Dezső András a hvg.hu-tól arról írt, hogy miután Győrben kiszivárgott az Audi terjeszkedési szándéka, a telkeket potom pénzért vásárolták fel valószínűleg a városházához kötődő, off-shore cégek mögött megbúvó tulajdonosok.

A szerzőket az alapítvány kuratóriuma 300-300 ezer forintos utazási támogatásban részesíti, amelyet arra használhatnak fel, hogy részt vegyenek az idei őszi brazíliai oknyomozó újságírói világkonferencián. A kuratórium a hvg.hu-n megjelent Súlyos plágiumgyanú Schmitt Pál doktori értekezése körül című írást minden szempontból jónak ítélte, ám mivel a cikk mögött nem áll azonosítható szerző, őt nem díjazhatta – fűzte hozzá Lőke András.

Az unós pénzre ugrunk

A tizenkettedik alkalommal megrendezett díjátadó díszvendége volt a Holland-Flamand Oknyomozó Újságíró Szövetség igazgatója. Margo Smit 2012-ben jelentést készített az Európai Parlamentnek arról, milyen szerepe van az oknyomozó újságírásnak a huszonhét tagállamban az uniós források felhasználásával kapcsolatos visszásságok feltárásában.

A mintegy 80 újságíróval kapcsolatba lépő kutatás készítője elmondta: az északi, angolszász hagyományokra alapozott oknyomozó újságírás küldetése a hatalom ellenőrzése, míg a dél-európai hagyományok szerint a pártok és a gazdasági érdekcsoportok köré szerveződött médiában inkább a fülesekre, a megkapott dokumentumokra alapoz az oknyomozó újságírás. Kelet-Európában a kettő kombinációja van jelen. Kelet-Európában több cikk foglalkozik az uniós pénzek felhasználásával, mint Margo Smit mondta, valószínűleg azért, mert az itteni média szkeptikusabb.

Magyarországon az oknyomozó cikkek java az interneten olvasható, a nyomtatott sajtó és a fő médiumok ugyanis gyakran pártok és gazdasági érdekcsoportok köré szerveződnek. Nyugat-Európában a közmédia még mindig nagy teret ad a tényfeltáró újságírásnak – tette hozzá.

Szabó György, az alapítványt támogató Sanoma Media Budapest Zrt. vezérigazgatója elmondta: az oknyomozó újságírók munkája sokszor nagyobb horderejű, mint gondolnánk, katalizálhatja az ország demokratikus fejlődését. Éppen ezért támogatni, bátorítani kell, hiszen a tényfeltáró sajtó színvonala a demokratizálódás mércéje. A minimumnak nevezte, hogy egy ország politikai elitje teremtse meg ehhez a megfelelő jogi feltételeket, hozzátéve, ez ma Magyarországon nincs így, a médiatörvények radikális megváltoztatása hátrányos helyzetbe hozta a magyar újságírást.

A Soma-díj névadója a 2000 augusztusában elhunyt Gőbölyös József újságíró, akit barátai Somaként emlegettek.