Szilárda
-2 °C
7 °C

Visszavonta a blogger elleni keresetét az MTI

2013.02.19. 12:22
Az MTI tavaly szeptemberben 10 millió forint nem vagyoni kártérítésre perelte be hitelrontásért Balavány György újságírót, a hvg.hu és a blog.hu bloggerét, amiért két posztjában azt állította, hogy a közszolgálati média egyoldalúan tájékoztat és hazudik. A távirati iroda azonban a per megkezdése előtt egy nappal visszavonta a keresetet, feltehetően azért, mert elveszítette volna a pert.

Balavány György a hvg.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy az MTI Zrt. az ellen indított hitelrontási per megkezdése előtt egy nappal visszavonta a keresetet.

"A pénzünkből hazudnak nekünk"

Az MTI hitelrontásért 10 millió forintos nem vagyoni kártérítést követelt Balavány Györgytől, a hvg.hu és a blog.hu bloggerétől, akit nyilvános bocsánatkérésre és blogján megjelent, a közszolgálati médiát kritizáló két írásának eltávolítására kötelezte volna.

Az MTI álláspontja szerint az újságíró megsértette az MTI szakmai jó hírnevét, amikor augusztus 14-én a blog.hu-n vezetett Balavány Poszton Elegem van a közszolgálatból címen megjelent posztjában azt írta: "a közmédia ma azt jelenti, kisfiam, hogy a pénzükből hazudnak nekünk", meg azt is, hogy a közszolgálati média "egyoldalú tájékoztatásért, sőt álhírek terjesztéséért" és "dühítően ostoba" tartalmak közléséért perelhető lenne a médiahatóságnál.

Az MTI szerint Balavány akkor is megsértette a távirati iroda jó hírnevét, amikor július 23-án Thész Gabriella, a Magyar Rádió Gyemekkórusának vezetőjének elbocsátásról és az MTI ezzel kapcsolatos tájékoztatásáról azt írta, hogy "az MTI, ahogy szokott, arcátlanul hazudik". A Tisztogat és hazudik az MTVA: dokumentumokkal című posztjában Balavány azt állította, hogy az MTI közleményével szemben a karnagy nem nyugdíjba vonult, hanem kirúgták és ezt dokumentumokkal tudja igazolni.

Elveszíthették volna a pert

Fazekas Tamás, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvédje az Index kérdésére tavaly szeptemberben elmondta, a blogbejegyzés mint nagy nyilvánosság előtt megfogalmazott vélemény perelhető, de úgy véli, hogy Balavány mindkét posztja belefért a véleménynyilvánítás szabadságába.

Az ügyvéd szerint az MTI feltehetően elveszítette volna a pert, amennyiben Balaványnak valóban vannak dokumentumai Thész Gabriealla kirúgásáról, továbbá azért is, mert az MTI-nek mint állami pénzből fenntartott közszolgálati intézménynek el kell viselnie a kritikákat, és jóval nagyobbnak kellene lennie a tűréshatárának, mint bármelyik más cégnek.