Photoshoppal fedték el Michelle Obama meztelen vállait
Az Egyesült Államok first lady-je vált Irán fedetlen testrészek elleni Photoshop-hadjáratának legfrisebb áldozatává. Az ország félhivatalos – önmagát függetlenként definiáló, ám az államvezetéshez egyértelműen köthető – hírügynöksége, a Fars a képszerkesztő program segítségével tette az iszlám szabályainak megfelelővé Michelle Obama öltözékét. Az amerikai elnök feleségének kilátszódó mellkasát és vállait felsőruházata megtoldásával takarták el. Obamáné videós köszöntővel jelentkezett be a Fehér Házból az Oscar-gálán, hogy bejelentse, az Argo-akció nyerte el a legjobb film díját.
![Before and after](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/394/3941/39413/3941332_68a433fb4cab66ec92e462b189a2d2f7_wm.jpg)
Az iszlám szabályrendszere szerint az iráni nők csak hidzsábot viselve jelenhetnek meg az állami televízióban, amely elfedi a hajat és az egyéb muzulmán szempontból kényes testrészeket. A külföldi országokból érkezőkre is hasonló szabályok vonatkoznak, mint a helyi nőkre, viszont azoknak a méltóságoknak vagy színésznőknek, akik a médiában is megjelennek, nem kötelező a hidzsáb viselete, anélkül is tolerálják látványukat – egy bizonyos pontig.
Az iráni média értetlenül áll az Argo-akció győzelme előtt, amelyet egyhangúlag a „cionista” Warner fivérek „Irán-ellenes” filmjeként tartanak számon, amelyben a CIA-t propagálják. A történet középpontjában az 1979-es iráni forrongások állnak.
Mrs. Obama az indiai származású, amerikai divattervezőnő, Naeem Khan egyik ruháját viselte, mély nyakkivágással és közepesen széles vállpántokkal.
Az Argo-akció nem jutott el egyetlen iráni moziba sem.