Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Lemarad, mint Index a Facebookról. Ezzel a mondással invitáljuk Kedves Olvasóinkat lapunk új tartalmi egységére, amely furcsamód itt, egy nem a cégünkhöz tartozó felületen található. Egyébként éppen ez a furcsa viszony a magyarázata annak, hogy hatéves késéssel indítottuk el Facebook-oldalunkat. Elsőre olyan ötletnek tűnt szeretett cikkeinket egy másik oldalon megjelentetni, mintha swingerklubba küldtük volna el kedvesünket. De aztán egyrészt amúgy is elfogadottá vált ez a fajta szórakozás a konzervatív értékek elkötelezettjei körében is, másrészt pedig kiderült, hogy amit mi kupinak néztünk, az valójában egy rendes játszóház, ahol mindenki kulturáltan szórakozik. És így fogunk tenni mi is. Ráadásul segítségünk is volt végre, kézen fogott, és elvitt minket ebbe a buliba a Be Social nevű közösségi marketingben utazó tanácsadó cég is, hogy tényleg ne legyünk elveszve a sok lájk, share, ripláj között. Mi nyomjuk, ők meg néha hümmögnek, hogy mit, hogy kéne.
Ha tehát lájkol minket a Facebookon, akkor nem csak a nap legfontosabb híreit kapja meg az oldalán, hanem csak most, egyszeri ajánlatunk részeként egy sor remek tartalommal is gazdagabb lesz.
1. Oldalunkon jelennek meg készülő videóink trailerei, amelyekkel akár egy nappal a megjelenés előtt felcsigázhatja érdeklődését, az este folyamán pedig fitogtathatja jól értesültségét ismerősei előtt. („Szerintem szuper/béna lesz holnap az Indexen a vérborzszépségversenyes videó.”)
2. Elsőként kapja kézhez a Napirajzokat, amiket Grafitember hegeszt össze BAZ-megyei birtokán, két bicikliváz között.
3. Folyamatosan pakoljuk ki a timeline-ra (az ún. idővonalra) az Index múltjának legizgalmasabb pillanatait. Megjelent írásokat, videókat, és nem publikált fotókat, verseket, szépirodalmi ihletésű rövidhíreket. (Hálásak vagyunk, ha Ön is beszáll ebbe a munkába, és elküldi nekünk azt az írást, videót, amit legkedvesebbnek vagy legbosszantóbbnak tart. (Címünk: ugyelet@mail.index.hu. A subjectbe ne felejtse beleírni: Index Facebook Retro. De amúgy akár odabökhet nekünk valamit a Facebookon is, mintha csak mi lennénk Irén, akivel pár éve még majdnem volt valami, most meg szingli és a profilképe alapján gyakran jár megint fodrászhoz)
4. Saját fejlesztésű, fotóalapú magazinoldalainkon akkor is áttekintheti a legfontosabb vagy legszínesebb történéseket, ha aznap éppen fárasztják a betűk.
5. A Hirdetési Robot Szerkeszt sorozatunkban pedig a véletlenül összekerülő leghülyébb cikk-reklám párosításokat tesszük közzé. Ha egyet megnéz, rögtön megérti, hogy milyen humorérzéke van a véletlengenerátornak.
6. Végezetül a Facebookon jelennek meg először a breaking jellegű információk, így az Index Facebook-lájkolói még azelőtt értesülhettek a földrengésről, hogy arról egy sor jelent volna meg az Indexen, sőt, akár és esetleg, bármely más lapban.
Tehát nincs más dolga, mint erre az ugróhivatkozásra kattintani, aztán meg persze a lájkra.
A fejlődés persze nem áll meg, a jövő egyértelműen az információ vizuális megjelenítéséé, és már nem is az infografikáról beszélünk. Kérjük olvasóink segítségét, hogy Legoval jelenítsék meg a közelmúlt bármely eseményét, fotózzák le, és küldjék be lapunkhoz, hogy 3D Elemző Csoportunk messzemenő következtetéseket vonhasson le a képekből. A legjobbakat a szerző engedélyével természetesen publikáljuk. (Címünk: ugyelet@mail.index.hu. A subjectbe ne felejtse beleírni: Index Lego. De mondjuk, akár a Facebookon is üzenhet nekünk, mintha mi lennénk az a bizonyos Irén, vagy Kati, esetleg Pista.)
Vagyis, most hogy már annyiszor becsempésztük a cikkbe azt a bizonyos linket, ideje kattintani ide vagy ide, esetleg ide. Lájkoljon. Köszönjük.