László
18 °C
28 °C

Karas Monika lehet az NMHH új elnöke

2013.08.14. 11:25 Módosítva: 2013-08-14 16:18:52
Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke délután megerősítette az Index információját, mely szerint Orbán Viktor Karas Monikát, a Magyar Nemzet és a Hír TV jogászát jelöli a médiahatóság élére.

Az Index több forrásból is megerősített információja szerint Karas Monikát jelöli Orbán Viktor az áprilisban elhunyt Szalai Annamária utódjának a médiahatóság élére.

Ádernek rá kell bólintania

Karas Monika, a Magyar Nemzet és a Hír TV jogásza mellett olyan ismert neveket emlegettek az esélyesek között, mint Deutsch Tamást, a Fidesz EP-képviselőjét, Böröcz Istvánt, az MTVA vezérigazgatóját, Koltay Andrást és Auer Jánost, a Médiatanács tagjait vagy Tirts Tamás egykori fideszes képviselőt, aki korábban az ORTT kereszténydemokrata delegáltja volt.

Úgy tudjuk, hogy a szakmai szervezetek közül a Magyar Elektronikus Újságírók Szövetsége jelölte Karas Monikát; a szövetség elnöke Gazsó L. Ferenc, az MTVA vezérigazgató-helyettese. A törvény szerint Orbán Viktor miniszterelnök csak ajánlást tehet az NMHH elnöki posztjára, a jelöltet Áder János köztársasági elnök nevezi ki.

Karas Monika az NMHH elnöki posztján kívül a Médiatanács elnöki tisztségét is elláthatja, amennyiben azt a parlament megszavazza. Erre információink szerint az augusztus 26-ára összehívott rendkívüli parlamenti ülésen kerülhet sor, amelyet eredetileg a pedagógusok béremelésének ügye miatt hívtak össze.

A kormánypártok Szalai Annamária halála óta nem találtak a Fidesz holdudvarában megfelelő szaktudással rendelkező és megbízható jelöltet az NMHH elnöki posztjára, ezért júliusban Navracsics Tibor indítványára enyhítettek a feltételeken. Az Országgyűlés által elfogadott módosítás szerint a jogi, közgazdasági vagy társadalomtudományi diploma helyett felsőfokú végzettség is elegendő a tisztség betöltéséhez.

Azt már korábban tudni lehetett, hogy a kormány lépéskényszerben van az ügyben, mivel 2014 októberében lejár a Vodafone használati jogosultsága a 900 Mhz-es frekvenciára. A médiahatóságnak viszont 18 hónappal előtte közölnie kell, hogy mit akar kezdeni a frekvenciával. A törvény szerint egyszer meg lehet pályázat kiírása nélkül is hosszabbítani a jogosítványt, de az NMHH április 8-án közölte, hogy erre nem lesz lehetőség, ki akarja írni az új pályázatot.

Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke délután megerősítette az Index információját, és bejelentette, hogy Orbán Viktor Karas Monikát jelöli a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének. Mint mondta, „a kormányfő a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényben meghatározott jogkörében eljárva levélben tett javaslatot Áder János köztársasági elnöknek Karas Monika kinevezésére, augusztus 19-ei hatállyal.”

Médiajogászként ismert

Karas Monika neve sajtóperekből vált ismertté az elmúlt években. Neve legutóbb idén június végén Habony Árpád miniszterelnök tanácsadó ügyében került elő. Habonyról a hvg.hu közölt képeket, amelyeken egy budai étterem előtt egy több tízmillió forintba kerülő Mercedes G63-as terepjáróba ül be. A lap azt írta, hogy Habony az étteremben Hajdú Péterrel vacsorázott.

Karas Monika, Habony Árpád ügyvédjeként azt írta, hogy az „igen gúnyos hangnemű” cikknek „nyilvánvalóan semmi más indítéka, célja nem volt, mint az, hogy olvasók számára érzelmektől túlfűtött, gyalázkodó kommentek „közreadásához szolgáltassanak alapot”. Karas Monika azt is kifogásolta, hogy a hír mellé a hvg.hu képet is mellékelt, pedig Habony Árpád „nem közszereplő” és „nem nyilvános közszereplésen” vett részt, így polgári peres eljárást indít a hvg.hu ellen, amennyiben a portál nem távolítja el 24 órán belül a képeket. A fotók azóta is megtalálhatóak az oldalon.

Tavaly az ügyvédnő a Szárhegy-dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja (Sárazsadány) Kft. és a Magyar Nemzet jogi képviseletét látta el Mayer Arankával szemben. A nő korábban szerepelt az Élet és Irodalomnak abban a cikksorozatában, amely a korábban Orbán Viktor feleségének résztulajdonában álló tokaji cégről szólt.

A Magyar Nemzet ezt követően a bírósági döntés szerint olvasóit megtévesztve azt a hamis látszatot keltette írásával, mintha Mayer Aranka pénzt kapott volna azért, hogy Orbán Viktort gyanúba keverje. A Fővárosi Törvényszék a perben megállapította, hogy a Magyar Nemzet megsértette a felperes személyiségi jogait, és eltiltotta Magyar Nemzetet a további jogsértésektől, valamint 300 ezer forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg az asszonynak.

Más vesztes sajtóperhez is kötődik a neve, a Magyar Nemzet jogi képviselőjeként  pert vesztett a Demokratikus Koalíció elnöke ellen, akiről a Magyar Nemzet tavaly áprilisban azzal a címmel közölt írást, hogy Gyurcsány Ferenc plagizált. A lapnak helyreigazítást kellett közölnie.

Karas Monika nemcsak a két médiavállalat jogászakét szerepelt sajtóperekben. Ügyvédként képviselte az V. kerületi önkormányzatot is az atlatszo.hu elleni perben, amiben az önkormányzat helyreigazítást szeretett volna elérni a honlapon megjelent Belváros-Lipótváros: Százmilliók csókos alvállalkozóknak című tavaly februári cikke miatt. A Fővárosi Ítélőtábla a keresetet azonban elutasította, és másodfokú ítéletében kötelezte az önkormányzatot 50 ezer forint perköltség megfizetésére.

A hivatalos életrajz

Karas Monika Zsuzsanna 1980-ban érettségizett a budapesti Arany János Gimnáziumban, jogi diplomáját 1985-ben szerezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Ügyvédi esküjét 1994-ben tette le. Középfokú nyelvvizsgát tett német és orosz nyelvből, valamint alapszinten beszél angolul.

A Lapkiadó Vállaltnál dolgozott 1985 és 1992 között mint jogtanácsos, majd ezt követően egy évig volt a Hírlapkiadó Vállalat osztályvezető jogtanácsosa. A vállalat vezérigazgató-helyettese volt 1993 és 1994 között. Az Esti Hírlap Kiadói Kft. jogi képviselője volt 1992 és 1994 között.
Karas Monika Zsuzsanna 1993 és 2002 között szintén jogi képviselőként dolgozott a Magyar Fórum Kiadói Kft.-nél.

A Nemzet Lap- és Könyvkiadónál 2000 óta, a Hír TV Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zrt.-nél, valamint a Lánchíd Rádió Kft.-nél 2007 óta jogi képviselő.
Karas Monika 1999-től három évig az Országos Rádió- és Televízió Testület Panaszbizottságának elnöke volt, 2000 és 20005 között tagja volt a Szerzői Jogi Szakértő Testületnek, 2002 és 2003 között a Budapesti Ügyvédi Kamara Fegyelmi Bizottságának tagja volt, 2008 és 2012 között a REPROPRESS Magyar Lapkiadók Reprográfiai Egyesületének elnökségi tagja volt.

A Magyar Lapkiadók Egyesületében 2008-tól négy éven keresztül látta el a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. mint egyesületi tag képviseletét.

(MTI)