Gyöngyi
9 °C
9 °C

Választási műsorok indulnak az ATV-n

2013.09.16. 18:15
Két új politikai műsorral indítja az őszi tévés szezont az ATV. Keddenként Havas Henrik hazai, péntekenként Bombera Krisztina külföldi politikusokkal beszélget a magyarországi helyzetről.

Bajnai Gordon lesz az első vendége Havas Henrik kedd este 21 órakor induló Voks című, élő beszélgetős műsorának. A volt kormányfő az Együtt 2014-PM választási együttműködésről beszélget a műsorvezetővel.

Az 50 perces új műsor nem titkoltan a 2014-es választásokra hangolja közönségét, hogy "a nézők könnyebben eldönthessék: kire is érdemes voksolniuk". A műsor ajánlója szerint Havas azzal foglalkozik majd, hogy "marad a jelenlegi rendszer, vagy az ellenzék régi és új erői jutnak lehetőséghez?"

Az első adás második vendége Győri Enikő közgazdász, a Fidesz EP-képviselője lesz, akit a műsorvezető Magyarország nemzetközi megítéléséről faggat majd. Az Index úgy tudja, hogy az élő politikai vitaműsorban Havas nemcsak a vendégekkel fog vitatkozni, hanem a vendégeket is nézeteik ütköztetésére készteti majd. De Havast új oldaláról is megismerhetjük, ugyanis a hírek szerint az adások végén "politikai jegyzeteit" is megosztja majd a nézőkkel.

Péntekenként Magyarország külföldi megítélésének oldaláról közelíti meg az ATV a választásokat. Az este 10 után kezdődő ATV Newsroomot Bombera Krisztina vezeti majd, aki külföldi politikusok és hazánkról tudósító újságírók segítségével arra keresi majd a választ, hogy a magyar kormány miért kerül rendszeresen konfliktusba az Európai Unióval és más nemzetközi szervezetekkel.

Az ATV Newsroomban a műsorvezető az Egyenes beszédben korábban már bevezetett Skype-interjúkat fogja feleleveníteni külföldi beszélgetőpartnereivel (Bombera korábban hetekig helyettesítette Kálmán Olgát). Úgy tudjuk, hogy a műsor törekszik majd arra, hogy olyan külföldi újságokból is szemezgessen, amelyek nem kerülnek be az MTI híreibe, és minden héten olyan aktuális témát boncolgasson vendégeivel, amelyek kapcsán Magyarország a legtöbbször fordult elő a nemzetközi sajtóban.

A félórás műsor első két vendége Timothy Ash, a Standard Babnk felzárkozó piacokra szakosodott vezető közgazdásza, és a magyar származású Nick Denton, a világ legnagyobb látogatottságú bloghálózatát működtető Gawker Media alapítója lesz.