Vendel
6 °C
21 °C

Több amerikai facebookozik, mint tévézik

2013.09.27. 17:02
A legnagyobb közösségi oldal egyik marketingelemzője szerint az amerikaiak este nyolctól inkább a Facebookra koncentrálnak, és a tévét csak másodlagos szórakoztatási forrásnak használják. A számok őt igazolják.

A főműsoridős tévézés egyre inkább a közösségi média - főleg a Twitter és a Facebook - mögé szorul az Egyesül Állaokban, derült ki Carolyn Ferguson előadásából, amit a Smarter Mobile Marketing (SM2) (Okosabb mobilmarketing) nevű rendezvényen tartott New Yorkban. Mivel a Twitter és a Facebook is azokért a médiavásárlókért száll ringbe, akikért a tévék, a két közösségi médiaplatform nézettsége kiemelten fontos szerepet játszhat az elkövetkezendő években.

Ferguson egy tanulmányra hivatkozva kijelentette, hogy az amerikaiak este 8 és éjfél között, azaz a televíziózásban főműsoridőnek számító időszakban elsősorban a számítógépükön, táblagépeiken és okostelefonjaikon facebookoznak, a tévét szinte csak megszokásból kapcsolják be.

A Twittert leginkább arra használják, hogy a tévében látottakat kommentálják, a Facebookon pedig közösségi életet élnek - a felmérések szerint esténként mintegy 100 milliónyian. Összehasonlításképpen: múlt hét kedden este a szabadon fogható amerikai tévéket és az öt legnagyobb kábelcsatornát a Nielsen adatai szerint csak 44 millió amerikai követte figyelemmel.

A Facebookra bejelentkező százmilliós tömeg viszont már komoly vásárlóerőt jelent, amit Ferguson szerint már nem lehet fegyelmen kívül hagyni. A Facebook a tévével ellentétben ráadásul képes a célzott hirdetések megjelenítésére, amire a tévé nem. A jövőben a cég sokkal agresszívebb marketingpolitikát folytat majd, és azokat a dollármilliókat igyekszik elhappolni a tévék elől amikre azok évtizedek óta műsorstruktúrájukat építik.