Szabó László Zsolt az MTVA új elnöke

2013.10.18. 10:31 Módosítva: 2013.10.18. 15:37
Szakmai körökben egyértelmű a vélemény, hogy Böröcz Istvánt félreállították. Posztjára Szabó László Zsoltot nevezte ki Karas Monika.

Karas Monika, a Médiatanács elnöke Szabó László Zsoltot, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) eddigi vezérigazgató-helyettesét bízta meg az MTVA vezérigazgatói feladatainak ellátásával. Az új vezérigazgató megbízottként látja el feladatát 2013. október 21-től. Szabó László Zsolt 1963-ban született, előbb okleveles közgazda lett, majd közgazdaságtanból szerzett doktori címet, továbbá jogi szakokleveles közgazdász képesítést. Pályafutásának fontosabb állomásai voltak: Kossuth Könyvkiadó, a Zöld Újság Rt., a Duna Televízió, a Magyar Televízió, a Külügyminisztérium, az Antenna Hungária Nyrt., az Echo Hungária TV Zrt. és az MTI Zrt.

Böröcz István, az MTVA szerdán távozott elnöke a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnál folytatja a munkáját. Az MTVA elnök közvetlen környezetét is meglepte, hogy Böröcz távozik, szakmai körökben egyértelműen az a vélemény, hogy a vezérigazgatót így akarták félreállítani, leváltani. Karas Monika, az NMHH elnöke szerdán jelentette be, hogy számít Böröcz munkájára maga mellett, mint vagyongazdálkodási, stratégiai- és struktúrafejlesztési vezető. "Böröcz István vezérigazgatói munkája azért is értékes, mert hatékonyabbá, átláthatóbbá, ellenőrizhetőbbé tette a közmédia gazdálkodását. Olyan rendszert épített, amely a rendszerváltoztatás óta sosem volt, amely nemzetközi viszonylatban is egyre több országban jelent példát" - emelte ki Karas. 

Az Átlátszó.hu ugyanakkor pont azért vette támadás alá Böröcz Istvánt, mert szerintük koránt sem volt átlátható a szervezet működése. Az Átlátszó szerint ugyanis az Alap évente tízmilliárdos nagyságrendben költ el közpénzt úgy, hogy az ezt megalapozó döntésekről és szerződésekről nem tesz közzé adatot és semmilyen adatigénylést nem teljesít - még azután sem, hogy sorozatban bukja el a közérdekű adatos pereket. Az átlátszó a Marslakók mellett a Maradj Talpon, Magyarország, Szeretlek!, A dal – Eurovíziós Dalfesztivál, Fábry, On the Spot műsorok kapcsán kérte a bíróságtól, hogy kötelezze az MTVA-t, hogy küldje meg számukra a fenti műsorok előállítására, illetőleg a nyilvánossághoz való közvetítési jog megszerzésére vonatkozó szerződéseket, illetve az esetleges szerződésmódosításokat. Minden esetben megnyerték a pert, az MTVA azonban nem tett eleget a bírósági kötelezettségnek.

Böröcz István 2011 eleje óta irányította az MTVA-t, személyével kapcsolatban felmerült, hogy a rendszerváltás előtt a titkosszolgálat III/III-as ügynöke volt, beszervezéséről felkerült a netre 2011-ben egy irat. Más források azonban mint megfigyelt személyt említették. Böröcz cáfolta a vádakat.