Helyreigazítás 150 év elteltével

2013.11.15. 12:54
Százötven év után kért bocsánatot egy amerikai napilap, mert Lincoln elnök gettysburgi beszédéről azt írták: "ostoba fecsegés".

A pennsylvaniai Harrisburg város The Patriot-News című napilapja egy csütörtöki cikkében kért bocsánatot olvasóitól, mert Abraham Lincoln 1863. november 19-én elmondott beszédét "hibásan értékelte".  Az elnök aznap egy katonai temetőt avatott fel az amerikai polgárháború legvéresebb összecsapásának helyszínén, mely a küzdelem fordulópontját is jelentette: az északi államok győzelmével végződött, és a déliek végső vereségéhez, a rabszolgaság teljes eltörléséhez vezetett.

Lincoln's Gettysburg Address As It Really Sounded

A gettysburgi beszéd (Gettysburg Address) az amerikai történelem leghíresebb szónoklata lett, ebben fogalmazta meg Lincoln, hogy a szabadságot és emberi egyenlőséget képviselő rendszerért folytatja a harcot. Az akkoriban Patriot & Union néven megjelenő napilap 1863. november 24-én megjelent vezércikkében így utasította el az öt nappal korábban elhangzott szónoklatban megfogalmazott politikai nézeteket:

Mi nem foglalkozunk az elnök ostoba fecsegésével. A nemzet érdekében hajlandók vagyunk a feledés fátylát borítani szavaira. Nem ismételjük őket és nem gondolunk rájuk.

Harrisburg városa egyébként mintegy 65 kilométerre fekszik Gettysburgtől, Patriot & Union című lapja pedig a déliek oldalán állt a polgárháborúban, így valamennyire érthető a fenti idézet.

A mai szerkesztőség sajnálja, hogy az újság annak idején nem vette észre a beszéd történelmi jelentőségét. A szerzőt furán mentegetve azt írták, hogy egykori újságírójuk vagy nem volt képes elfogulatlanul értékelni Lincol szavait, vagy be volt rúgva. A bocsánatkérés nyelvezete egyébként a gettysburgi beszédet idézi:

Százötven évvel ezelőtt ennek a sajtóintézménynek az atyái oly hamis, oly öntelt és a történelmi távlatok iránt oly vak ítéletet hoztak, hogy az nem maradhat érintetlenül levéltárunkban.