Nőtt az öncenzúra a médiában

2014.01.29. 12:27
Egy friss kutatás szerint az újságírók közel fele szerint már olyan nagy a politikai nyomás, hogy az korlátozza a sajtószabadság érvényesülését.

A Mérték Médiaelemző Műhely immár másodszor végezte el azt a kutatást, ami a lakosság, az újságírók és a médiamenedzserek megkérdezésével értékeli a sajtószabadság hazai helyzetét.

A lakosság és a cégvezetők szerint jobb a helyzet

Legfrissebb, eddig még nem publikált tanulmányuk szerint míg a lakosság véleménye alapvetően változatlan maradt a sajtószabadság és a média működését illetően, addig az újságírók szerint rosszabb, a médiavállalkozások vezetői szerint tavaly jobb volt a helyzet 2012-höz képest.

media2
Fotó: mertek.eu

A lakosság az adható 10 pontból a közepesnél rosszabbra, 4,6 pontra értékelte a sajtószabadság helyzetét, pont úgy, mint egy évvel ezelőtt. Az 1200 fős reprezentatív minta válaszai alapján az eltelt egy évben sem a sajtószabadság, sem a politikai és gazdasági nyomásgyakorlás mértékének percepciója nem változott.  

A médiavállalkozások vezetői ezzel szemben úgy vélték, hogy pozitív irányban mozdult el a sajtószabadság kérdése. A kutatásban részt vevő 46 cégvezető a sajtószabadság állapotát inkább jónak (6,2) értékelte, 2012-ben ez az index még 5,4 pontos volt. De míg 2012-ben
37 százalékuk ítélte meg úgy, hogy a magyarországi médiában akkora a politikai nyomásgyakorlás, hogy az már korlátozza a sajtószabadságot, addig 2013-ban csak 26 százalék volt ez az arány.

Az újságírók szerint nagy baj van

A két csoporttal szöges ellentétben az újságírók majdnem minden kérdésben rosszabbnak látták a helyzetet, mint 2012-ben. A Mérték kérdéssorára válaszoló 192, jobb- és baloldali sajtóban dolgozó újságíró a sajtószabadságot a tízes skálán 4,3 pontra értékelte, miközben ez egy évvel korábban 4,8 pont volt.

Az újságírók véleménye szerint a gazdasági nyomásgyakorlás mértéke (33 százalék) mellett emelkedett a politikai nyomásgyakorlás mértéke is, 15 százalékponttal. 2013-ban már 48 százalékra nőtt azok aránya, akik olyan erősnek vélték a politikai nyomást, hogy az már korlátozza a sajtószabadság érvényesülését.

media1
Fotó: mertek.eu

A nyomtatott sajtóban dolgozó újságírók voltak a legerősebb politikai nyomásgyakorlásnak kitéve, 73 százalékuk személyesen is találkozott a politikai befolyásolás jelenségével. Ugyanakkor az online újságírók körében ez az arány sokkal alacsonyabb volt, mindössze 47 százalékuk tapasztalt politikai nyomásgyakorlást a munkája során. A politikai nyomásgyakorlás leggyakrabban (47) ügyek elhallgatására irányult, legritkábban (28 százalék) pedig nevek, termékek, cégek nevének kihagyására.

Többen alkalmaztak öncenzúrát is, 2012-ben még a válaszadó újságíróknak csak 22 százaléka válaszolta, hogy újságírói munkája során már elhallgatott, vagy elferdített politikai, gazdasági tényt, addig ez az arány 2013-ban már 34 százalék volt.

A Mérték szerint az a tény, hogy a média és a politikai pártok közötti közvetlen összefonódás 10 pontot vesztett a jelentőségéből, az állami reklámpénzek átlátható elköltése került viszont az első helyre, arra enged következtetni, hogy az újságírók észlelték a lágy cenzúra jelenségét is (a kormánypártok az állami hirdetéseket baráti médiaszerkesztőségek támogatására használják fel).