Elvágták a karrieremet, de nincs bennem harag

A 2010-es év sok köztévés kollégáddal együtt a te bukásodat is hozta. Az első figyelmeztető jelzés az volt, amikor márciusban kiderült, hogy nem vezetheted a választási műsort, helyetted Süveges Gergőt és sportriportereket bíztak meg a feladattal. Ki és miért döntött így?

Eredetileg úgy volt, hogy Az Este főszerkesztője, Kardos Ernő szerkeszti majd a műsort, és én fogom vezetni, de Dobos Menyhért frissen kinevezett választási irodavezető Feledy Pétert bízta meg, aki – és ehhez szíve-joga volt –, Süveges Gergővel szeretett volna együtt dolgozni. Én ennek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, azt gondoltam, legalább lesz egy szabad esténk.

Nézted a műsort? Irigykedtél?

Néztem, egy darabig. Egy politikai újságírónak nyilván az a vágya, hogy ő kaphassa meg ezt a feladatot, mert a választásnak óriási tétje van az ország szempontjából, és egy ilyen műsor levezénylése nem kevés szakmai kihívást tartogat, de ha nem adatik meg, akkor lapozni kell, nincs értelme otthon durcáskodni.

Pár hónappal később viszont ennél nagyobb csapás is ért, június végén kiderült, hogy megszűnik A szólás szabadsága – ami később, a köztévés pálfordulás és a médiatörvény ismeretében szimbolikus jelentőséget is kapott.

Éppen külföldön nyaraltunk a családdal, amikor egyszer csak elkezdtek hívogatni az újságírók, hogy mit szólok ahhoz, hogy megszűnik a műsor. Csak azt tudtam mondani, hogy nincs információm, pontosabban én úgy tudom, csak a szokásos nyári pihenőre ment A szólás szabadsága. Aztán július végén behívott Élő Gábor, az akkori hírigazgató, hogy elmondja, úgy döntöttek, leveszik a műsort a képernyőről. Ez azért volt érdekes, mert májusban még azt mondta, teljes mellszélességgel támogatja. Nem kérdeztem a miértet, mert úgy gondoltam, felesleges. Élő azt mondta, szeretné, ha továbbra is részt vennék politikai műsorok készítésében, ezért azt kéri, menjek át a Ma Reggelbe műsorvezetőnek.

Miért vállaltad el? Nagyon más esténként 5-700 ezer embernek műsort csinálni, miközben a köztévés reggeli műsorokat már akkor is alig nézte valaki. Ráadásul sokkal hosszabb a műsoridő, és a műsorvezetőknek egy előre megírt kottából kell játszaniuk. Nem érezted ezt presztízsveszteségnek? Sokan azt mondták akkor, hogy téged parkolópályára állítottak.

Persze, nem ugyanaz este főműsoridőben „fő műsort” csinálni, de úgy gondoltam, hiba lenne presztízskérdések alapján dönteni. Felülemelkedtem ezen, elfogadtam a felkérést, azzal a feltétellel, hogy hagyják azt és úgy csinálni, ahogy addig tettem.

És mennyire hagytak szabadon dolgozni?

Abba nem nagyon volt beleszólásom, hogy kiket hívnak be, de hogy mit kérdezek tőlük, az már az én asztalom volt. Volt tehát egy keret, és azon belül kellett kihozni a legjobbat. Engem előtte nem ismertek abban a szerkesztőségben, nem tudtak hova rakni, úgyhogy eleinte eléggé elképedve nézték, hogy nekem mind a jobb-, mind a baloldali politikusok és közéleti személyiségek megörülnek, és sokan közülük a nyakamba ugranak, hogy de jó, hogy én kérdezem őket.

Eközben viszont lement egy közel ezer embert érintő kirúgási hullám az MTVA-ban. Egyre-másra küldték el a régi kollégáidat, például Az Este teljes stábját, ismert híradósokat, riportereket, és te még mindig ott voltál. Hogy élted ezt meg?

Nagyon nehezen, mert jó részük nemcsak a kollégám volt, hanem a barátom is. Némelyiküknek tudtam abban segíteni, hogy hamar találjanak új munkahelyet, és ez jó érzés volt. Én meg közben folytattam, és sokszor éreztem azt, hogy ezt jól teszem, mert hihetetlenül sokan állítottak meg még az utcán is, hogy mindenképpen maradjak, mert miattam nézik a tévét.

2011 októberében viszont egyik napról a másikra eltűntél a Ma Reggelből. Ki hozta meg ezt a döntést?

Nem tudom, ugyanis velem nem közölte senki, csak összehívtak egy stábértekezletet, ahová engem nem hívtak meg – és ahol bemutatták az új műsorvezetőket. Nem ért meglepetésként, mert az már korábban kiderült, hogy szerkezetváltás lesz, és biztos voltam benne, hogy ebben nem számítanak rám, amit nem is bántam. Szóval egyáltalán nem sokkolt a hír, az elintézési módja viszont annál inkább. Én híve vagyok az egyenességnek meg az egymás szemébe nézésnek, ez a „majd csak kiderül számára, hogy holnap nem kell bemennie” stílus azért nem egy XXI. századi, európai megoldás.

Böröcz István, akkori vezérigazgatóval ezt közöltem is, aki kicsit szabadkozott, miközben megismételte, amiről korábban megállapodtunk, hogy rövidesen elindulhat az új, gazdasági műsorom. A koncepció, a költségvetés elkészült, megvolt a csapat is, aztán valahogy mégsem indult el.

Miért gazdasági műsor?

Közgazdász vagyok, úgyhogy ez a terület mindig is érdekelt, másrészt minél messzebbre szerettem volna kerülni a politikától. Ez már korábban is megfogalmazódott bennem, A szólás szabadsága megszűnésekor pedig felerősödött.

Mikor jöttél rá arra, hogy neked már nem lesz műsorod a köztévében?

Nem tudom megmondani pontosan, mert a gazdasági műsorról való egyeztetés mellett 2012 májusában elindult a Libikóka, Krizsó Szilviával fent és lent című talkshow-m a Radnóti Színházban, és szóba került, hogy a tévé leadhatná. A Libikókába havonta egyszer olyan művészeket, gazdasági szereplőket és közéleti személyiségeket hívok meg, akiktől nagyon sokat lehet tanulni sikerekről és kudarcokról, azok megéléséről, akik valódi példaképek lehetnek. Ráadásul nemcsak egyszerűen beszélgetünk, hanem jelenetek, dalbetétek, meglepetésvendégek is vannak, és nagyon nagy tere van a humornak, tehát – kis módosításokkal – megélne a képernyőn. Erről is sokat tárgyaltunk, de aztán nyár végén kiderült, bár tetszik nekik a műsor, mégsem akarják. Ez azért már jelzésértékű volt. De akkor még futottam egy kört, hogy akkor ajánljanak ők nekem valamit.

És mit ajánlottak?

Olyan magazinműsorokat, amikhez szakmailag egyszerűen nem volt közöm, ezért nemet mondtam rájuk. Végül Gazsó L. Ferenc mondta ki, hogy ez a helyzet így tarthatatlan, és ezzel én is egyet értettem.

Közben viszont eltelt másfél év képernyős szereplés nélkül. Nem jutott eszedbe, hogy te mondj fel?

Igen is, meg nem is. Egyfelől miért kellett volna önként és dalolva otthagyni a munkahelyemet, ahol eltöltöttem közel 14 évet? Másfelől egy ilyen helyzetben a döntés túlmutat önmagán. Nagyon könnyű valakiről azt mondani, hogy megalkuvó, ha nem áll fel, ha viszont feláll, azonnal hősként ünneplik a „másik oldalon”, én viszont soha nem szerettem volna mártírszerepben tetszelegni. Nem vágytam arra, hogy bármelyik oldal üdvöskéjének tekintsenek, hogy bárki azt mondja, ő a „miénk”. Szuverén, talán kicsit öntörvényű is vagyok, ezért én soha nem kaptam semmit se tálcán, cserébe viszont nem is kellett szívességeket tennem. Ez garantálta, hogy – bár sokan próbálkoztak vele –, nem tudtak besorolni igazán sehová. Talán épp ez volt a baj velem.

Volt egy olyan pletyka, hogy Baló Györgyöt és téged azért nem rúgtak ki a két leépítéskor, mert nem mertek. Féltek a politikai következményektől, a botránytól. 

Volt, aki ezt nekem is felvetette, de ebben én soha nem hittem. Egyrészt milyen botrány lett volna, másrészt ez miért akadályozott volna meg bárkit is bármiben? Sokkal inkább azt gondolom, hogy velem azért nem tudtak mit kezdeni, mert a vezetésben az egyik kör szeretett volna érdemi munkát adni nekem, a másik viszont szeretett volna kívül látni. És az egyik meg tudta akadályozni, hogy engem a leépítésekkor elküldjenek, a másik meg tudta akadályozni, hogy képernyőre kerüljek. Feltehetően sok volt ebben az érzelmi szál, és ez nyilván nem csak az én esetemben volt így.

Nem éreztél haragot? Onnantól kezdve, hogy 2001-ben a Duna TV-től áthívtak az MTV-be, hogy Baló György és Betlen János mellett vezesd az Aktuálist, meredeken emelkedett felfelé a karriered. Jött Az Este Simon Andrással, amiért előbb a műsor, majd te is Pulitzer-emlékdíjat kaptál. 2009-ben átvetted Balótól A szólás szabadságát, aztán ennek az ívnek egyik napról a másikra vége szakadt.

Az tény, hogy végül is elvágták a karrieremet, amit akkor azért nem volt könnyű megélni, hiszen nagyon sok időt és energiát fektettem bele, és normális ország normális közszolgálati tévéjénél, mondjuk a BBC-nél vagy a CNN-nél valószínűleg most kapnám a legnagyobb és leghálásabb feladatokat, de nincs bennem harag. Annál is inkább, mert 2006 óta, amióta a kislányom megszületett, sok minden megváltozott bennem, mások lettek a prioritások, így még az is lehet, hogy hiába kapnék, nem élnék a lehetőségekkel.

Úgy tudom, hogy miután tavaly márciusban megszakadt a munkaviszonyod a köztévével, hívtak az ATV Híradójába régi kollégád, Simon András mellé műsorvezetőnek, és az RTL2 Híradójába is, de egyiket sem vállaltad el. Miért?

Soha nem vágytam arra, hogy híradós műsorvezető legyek, engem az a munka nem elégít ki. Én kérdezni szeretek, és azt hiszem, ez az, amiben jó vagyok. Csak azért, hogy képernyőn legyek, nem vállalok el olyat, amiről eleve tudom, hogy nem az én terepem. De most azt sem tudnám elképzelni, hogy minden este ott üljek egy stúdióban és politikusokkal beszélgessek, miközben más olvassa a kedvenc meseregényünket a gyerekemnek. A szakmai elhivatottságomat felülírta a kislányom, mert Luca most van abban a korban, amikor a legnagyobb szüksége van ránk, a családjára. A politikusok, a felkapott témák jönnek és mennek, a kislányom viszont csak egyszer gyerek.

Nehéz elképzelni, hogy téged kielégít az szakmailag, hogy havonta egyszer talkshow-t vezetsz a Radnótiban.

A talkshow-ból nagyon sokat tanulok, a szervezéstől a színházi gondolkodásmódon át a közönség megmozgatásáig, amiket később biztos tudok majd kamatoztatni. Jól érzem magam ebben a szerepben, kiélem a kreatív oldalamat, és végre kedvemre humorizálhatok. Az egyéniségemhez ez sokkal közelebb áll, mint a kemény kérdező szerepe. Aki a képernyőről ismert csak, azt láthatta, hogy én inkább az agyamat használom, és kevésbé a szívemet, miközben én alapvetően érzelmektől vezérelt ember vagyok. Számomra most az a fontos, hogy az érzelem nyelvén fogalmazzak, mert szerintem ez sokat adhat másoknak. Ha ilyen típusú műsorra kérnének fel, akkor azt elvállalnám.

Kizárod azt a lehetőséget, hogy közélettel és politikával foglalkozó műsorokban térj vissza?

Nem zárom ki, hogy egyszer majd lesz ilyen, de most egyáltalán nem hiányzik. Már tévés riporterként is csináltam céges kommunikációs tréningeket felső vezetőknek, aztán elvégeztem egy coaching iskolát, és egyéni tanácsadással is el kezdtem foglalkozni. Egy ideig ez egy kellemes hobbi volt, a köztévé után pedig ez lett a fő kereseti forrásom, a talkshow-m pedig a hobbi.

Megcsömörlöttél a politikától?

Meg, ezt nyugodtan kimondhatom. Az, ami ma zajlik az országban, a fejekben, az emberi viszonyokban, rémisztő, és azt gondolom, hogy ennek nagy mértékben a politikusok az okozói. Ezek a tapasztalatok elfordítottak ettől a világtól. A közéleti érdeklődés nem hunyt ki belőlem, de már van olyan, hogy földhöz vágom az újságot, mert annyira felhergel valami. A mi szakmánkat akkor lehet jól csinálni, ha indulatmentesek vagyunk, mert csak akkor tudunk ránézni dolgokra, és megmutatni a visszásságokat. Én erre most képtelen lennék. Az a fajta közhangulat, amiben élünk, az állandó ellenségkeresés, viszálykeltés, egyszerűen abnormális és visszataszító, és ennek a tolmácsolásában én nem kívánok részt venni. Egy életem van, és azt jól akarom megélni. Unom azt hallani, hogy honnan támadnak, ahelyett, hogy kivel és hogyan lehetne együttműködni. Ehhez képest én a Radnótiban meg tudom azt csinálni, hogy Bródy Jánoshoz eljön Szörényi Levente, vagy Kéri Lászlóhoz Stumpf István meglepetésvendégként, és nemcsak hogy szóba állnak, de szót is értenek egymással. A normális életben tehát van még remény.