Eljárás indul Balázsék viccelődése miatt

2014.10.03. 11:34

Hatósági eljárás indul a Class Fm ellen, miután Sebestyén Balázs és kollégái röhögve viccelődtek a az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar gólyatáborában megerőszakolt lányon. Mint azt megírtuk, augusztus 30-án hajnalban a fonyódligeti gólyatáborban megerőszakoltak egy lányt, az esettel kapcsolatban a rendőrség egy 38 éves férfit letartóztatott. Miután az elsős hallgató próbált ellenálni a rendezvény fotósa, K. Sándor Szilárd közeledésének, a gyanisított először megverte, majd megerőszakolta. Úgy tudni, a férfinak nem ez volt az első erőszakos bűncselekménye, sőt végig is fotózta az aktust.

Sebestyén Balázs és kollégái szeptember elején hosszan viccelődtek azzal hogy vajon mi történhetett a gólyatáborban megerőszakolt lánnyal, az esetet pedig egyszerűen „káreseménynek” nevezték. A műsor után többen felháborodtak, tüntetést is szerveztek a rádió elé, joggal, hiszen a nemi erőszak  rohadtul nem vicces.  Balázsék először besértődtek, hogy ők nem is úgy gondolták, aztán mégis bocsánatot kértek, és egy egyhónapos kampányt indítottak a nők elleni erőszak megfékezése érdekében.

A panaszbeadványt a műsorral kapcsolatban a Nőkért egyesület írta meg elsőként a hatósághoz, és akkor arra buzdítottak mindenkit, éljen hasonló beadvánnyal. A Nőkért Egyesület szerint a műsor a nemi erőszakot "a bűncselekményt relativizálva, bagatellizálva humorizáló kontextusba helyezte". 

Többek közt azt írták, hogy a szexuális erőszak súlyos bűncselekmény, amelynek elbagatellizálása a közerkölcsbe ütközik, az elhangzottak pedig a nemi erőszak áldozatának emberi méltóságát is sértik, csakúgy, mint a magyar nők mint csoport, illetve nemtől és kortól függetlenül a szexuális erőszak áldozatainak emberi méltóságát. A beadvány szerint a műsor a kiskorúak fejlődésére is káros lehetett. A Médiatanács azt vizsgálja majd, hogy történt-e jogsértés az érintett Morning Show szeptember elsején sugárzott műsorában. Az eljárás lezárására a médiatörvény 40 napot sad, amely további 30 nappal meghosszabbítható.

Az Indexnek nemrég részletesen mesélte el a történetét egy olyan lány, akit tavaly megerőszakoltak egy gólyatáborban.