Orsolya
7 °C
17 °C

Új főszerkesztő a HVG élén

2014.11.17. 16:06

Január 1-jétől közös főszerkesztővel, integrálva folytatja tevékenységét a HVG print és online szerkesztősége. A kiadó vezetője Sztaniszláv Andrást (35) nevezte ki főszerkesztőnek, aki januártól vezeti majd a HVG-t. Sztaniszláv András kommunikációs szakember, Bristolból tér haza a nyomtatott és az internetes lap élére. Angliában a városvezetés megbízásából a Bristol's BIG Green Week fesztiválon, illetve az Európa Zöld Fővárosa 2015 projekten dolgozott.

Sztaniszláv András  újságírást, majd médiamenedzsmentet tanult a Szegedi Tudományegyetemen, és a Berkeley Egyetemen vendéghallgatóként oknyomozó újságírást tanult. Dolgozott egyebek között a Miniszterelnöki Hivatalban a Kormányzati Stratégiai Elemző Központ sajtótitkáraként, a Hamu és Gyémánt Kiadónál lapigazgatóként és kisebb magazinok szerkesztőjeként. A HVG vezetése szerint az új főszerkesztő kiválasztásakor nemcsak a szakmai tudás, de az innovációs szempont és a politikai függetlenség is fontos volt.

Az új főszerkesztő első nagy feladata a szerkesztőségi integráció megvalósítása lesz. A Hvg.hu cikkéből úgy tűnik, lesznek változások a lapnál, a nekünk nyilatkozó munkatársak szerint még nem tudják, milyen mértékű átalakítás várható, illetve lesznek-e elbocsátások. Az már régóta ismert volt előttük, hogy a jelenlegi főszerkesztők (Jakus Ibolya – HVG; Neizer Anita – Hvg.hu) nem maradnak a helyükön.

A HVG Zrt. egyszemélyes részvénytársaságként működik tovább, vezérigazgatója továbbra is Szauer Péter lesz.