Bertalan
10 °C
28 °C

Ezt Mr. Amerika sem úszhatja meg

063 456167536
2014.11.21. 19:53
Már tizenhat nő, köztük a tévésztár Janice Dickinson vádolja nemi erőszakkal a 77 éves Bill Cosbyt, Amerika egyik legnépszerűbb, köztiszteletben álló színészét, komikusát, producerét. Az áldozatok évtizedekig hallgattak, elmondásuk szerint azért, mert úgy érezték, hogy Cosbyval szemben semmi esélyük nem lenne. Eleinte úgy tűnt, hogy ez igaz is: az első ügy tíz éve pattant ki, és túl sokat nem ártott Cosby karrierjének. Most viszont változhat a helyzet.

Ugyan ki hitt volna nekem? Nagy hatalmú ember volt. Olyan volt, mint az elnök

– ezzel indokolta Bill Cosby amerikai komikus tizenhat állítólagos áldozatának egyike, hogy miért nem szólt azonnal arról, hogy a férfi megerőszakolta. Az ügy, ami valószínűleg tönkreteszi, ha nem tette máris tönkre az amerikai show-biznisz egyik leghosszabb ideje tartó karrierjét, nem most pattant ki. Az első nő, aki azt állította, hogy Cosby erőszakoskodott vele, 2004-ben fordult a nyilvánossághoz. A legutóbbi, Janice Dickinson egykori szupermodell pedig pár nappal ezelőtt.

Dickinson története nagyon sokban hasonlít ahhoz, amiről a többi áldozat is beszámolt. (Nem mindegyikük vállalta a nevét és az arcát, de többen igen, ők tévé- és rádióműsorokban, újságcikkekben mesélték el, hogy mit tett velük a komikus.) A volt modell, jelenlegi műsorvezető és realitysztár megerőszakolása is a nyolcvanas években történt, amikor a legtöbb eset. A körülmények is hasonlóak: Cosby felajánlotta a segítségét a nőnek, hogy tanácsokat ad, hogyan építse fel modellkarrierje után az énekesnőit is. Vacsorázni mentek, ahol Cosby egy tablettát adott a nőnek, amiről azt állította, hogy fájdalomcsillapító. Dickinson elmondása szerint a szertől elvesztette az eszméletét, és csak másnap tért magához.

Meztelenül ébredt egy szállodai szobában, ahol lassan elkezdett visszatérni az emlékezete. „Emlékszem a színes fürdőköpenyére, amit levett magáról, majd rám mászott. Az egész altestem sajgott, és amikor a lában közé nyúltam, ott ondót találtam” – mesélte nemrég.

Beszámolója abban is hasonlít a többi áldozatéra, hogy ők is azt mesélték, Cosby valamilyen tablettával elkábította őket, amitől nem tudtak védekezni, és csak később jöttek rá, hogy mit tett velük.
 

Amiben Dickinson története új, az, hogy ő már 2002-ben szerette volna nyilvánosság elé tárni, hogy megerőszakolták. Akkor jelent meg önéletrajzi könyve, amiben ezt is le akarta írni. A tévésztár ügyvédei perrel fenyegették a könyvkiadót, ahol végül úgy döntöttek, hogy ez a rész kikerült a memoárból.

Karriertanácsok, gyógyszer, erőszak

Pedofilvád az X-Men rendezője ellen

Augusztus végén jelentették be, hogy Michael Egan, a Bryan Singert, az X-Men rendezőjét és több producert pedofíliával és nemi erőszakkal vádoló színész visszavonta a vádakat, amivel lezárulhat az utóbbi évek legnagyobb hollywoodi botránya. Egan nem azért ejtette a vádat, mert meggondolta magát, hanem azért, mert miután eredeti ügyvédje felmondott neki, nem talált olyat, aki vállalta volna az ügyet.

Egan áprilisban azt állította, hogy 1999-ben 17 éves korában Singer többször megerőszakolta. A vádiratban szó esett még drogos szexpartikról, leitatott tinédzserekről, halálos fenyegetésekről is. Májusban egy brit kamaszfiú is beszállt az ügybe, és ő is azt állította, hogy Singer megerőszakolta egy hollywoodi bulin. Az ő állításairól kiderült, hogy hamisak, és ekkor már Egannek sem hittek túl sokan. A producerek és Singer viszontváddal éltek, és nagy összegű kártérítést követeltek, mire Egan ügyvédje visszalépett. Valószínűleg soha nem tudjuk meg, hogy mi történt valójában. (Az ügyről itt írtunk hosszabban.)

Tavaly derült ki, hogy több száz, merészebb becslések szerint akár ezernél is több áldozata lehetett a brit Három kívánság műsorvezetőjének, aki a BBC körülrajongott, jótékonykodó sztárjaként mindig a gyerekek közelében lehetett. Sir Jimmy Savile-ről csak a halála után bizonyosodott be, hogy pedofil szexuális bűnöző volt, de még élő társai végre bíróság elé kerülnek. A brit botrányról ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.

Így végül az első nő, aki előállt azzal, hogy Cosby megerőszakolta, Andrea Constand lett két évvel később, aki szintén arról számolt be, hogy Cosby karriertanácsokat adott volna neki, aztán valamilyen állítása szerint gyógynövényes tablettát tukmált rá, amitől elkábult. Cosby ügyvédei teljesen abszurdnak és bizarrnak nevezték a nő vádjait, 2006-ban azonban mégis peren kívüli megállapodás lett a dologból. A szerződés részleteit egyik fél sem hozta nyilvánosságra. Ekkorra már több másik nő, többek között egy Tamara Green nevű kaliforniai ügyvéd is azt állította, hogy Cosby elkábította és szexuálisan bántalmazta. Green elmondása szerint őt a hetvenes években bántotta a tévés, míg egy Beth Ferrier nevű nő egy nyolcvanas évekbeli esetről számolt be. Ő egy autóban tért magához melltartó nélkül, összetépett ruhában. Állítása szerint Cosby a kávéjába tehetett valamilyen kábító hatású szert.

Ugyanebben az évben a Constand ügyében tanúskodó Barbara Bowman egy interjúban elmesélte, hogy Cosby 1986-ban őt is megerőszakolta. Bowman színésznő akart lenni, Cosby segítséget ígért neki, és eleinte segített is, bejuttatta néhány válogatásra, fotózásra. Később őt is egy szállodai szobában erőszakolta meg. Bowman azt állítja, hogy

megkeresett egy ügyvédet, aki egyszerűen kinevette, amikor elmondta neki, hogy kit vádol nemi erőszakkal. 

Ezután elment a kedve attól, hogy bárkinek is meséljen a történtekről. Bár Bowman már 2006-ban beszélt erről, igazán nagy nyilvánosságot idén kapott az esete, miután egy Hannibal Buress nevű komikus stand-up műsorában erőszaktevőnek nevezte Cosbyt. Pár napja pedig egy Joan Tarshis nevű színésznő mesélte el a CNN-en, hogyan erőszakolta meg kétszer is Cosby még 1969-ben. „Ki hitt volna nekem? Csak egy 19 éves lány voltam, ő meg Mr. Amerika” – válaszolta arra, hogy miért nem fordult a rendőrséghez. Az ő vallomása szülte ezt a suttyó riporteri reakciót:

De ki az a Bill Cosby?

Ennyi vád már elég volt ahhoz, hogy a tévék belássák: bármennyire is népszerű a 77 éves komikus, nem éri meg vele dolgozni. A Netflix úgy döntött, hogy nem mutatja be a sztári születésnapi stand-up műsorát. Az NBC a Cosby főszereplésével tervezett sitcom előkészítését állította le, a TV Land nevű adó pedig leveszi a műsoráról a Bill Cosby Show ismétléseit.

Az, hogy egy közel 80 éves komikussal még ennyi műsor volt tervben, jól mutatja, hogy Cosby szabályos intézmény Amerikában.

Magyarországon viszont kevesen ismerik, népszerűségét, elfogadottságát, megkérdőjelezhetetlenségét leginkább a 2006-ban elhunyt Zenthe Ferencéhez lehetne hasonlítani a magyar színészek közül.

Cosby sok egyéb mellett azért volt népszerű, mert sokat tett a feketék egyenjogúságáért. Már első szerepével is: a hatvanas években az I Spy című sorozatban az egyik első olyan fekete karaktert alakította, aki egyértelműen pozitív hős volt. Később elindultak a saját nevével fémjelzett sorozatai, többek között a The Bill Cosby Show, ami Amerika egyik legnépszerűbb sitcomja lett a nyolcvanas években. De Cosby nem csak színész volt: stand-up előadó, zenész (sokat tett a dzsessz népszerűsítéséért), producer, író, sőt, amolyan népnevelő is, mert voltak kifejezetten oktatási céllal készült tévéműsorai, könyvei is. Népszerűségét az sem csökkentette, hogy a családi értékekről papoló sztár később bevallotta, hogy többször megcsalta a feleségét, több apasági per is indult ellene.

Élete legnagyobb tragédiája 1997-ben érte, amikor egyetlen fiát, Ennist meggyilkolták. A 27 éves férfi kereket cserélni állt meg egy út mellett, amikor megölték. Cosby ellenzi a halálbüntetést, nem volt ez másképp fia gyilkosa esetében sem, a férfi végül életfogytiglant kapott. Ezek után nem csoda, hogy a média sokáig óvatosan kezelte az ellene felhozott vádakat. Úgy tűnik, ennek most vége, amit az is jelez, hogy az AP hírügynökség egy vele és feleségével készült interjú azon, eddig be nem mutatott részleteit is nyilvánosságra hozta, amelyekben a vádakra Cosby egy szimpla „ilyesmiről nem beszélünk”-kel reagált, majd amikor az interjúnak vége volt, de a kamera még tovább forgott, a riporterből igyekszik kicsikarni egy ígéretet, hogy ezt a részt kivágják a műsorból. Itt a részlet:

Egyébként Cosby soha nem reagált érdemben a vádakra, mindig ügyvédei beszéltek, akik kitartottak amellett, hogy hamisan vádolják.

Cosby Nem én kértem, hogy megszülessek, de most már örülök neki címmel megjelent életrajzában egy szó sincs ezekről az ügyekről, arról viszont több könyvében is írt, hogy soha nem szabad beleragadni az áldozatszerepbe, mindig ki kell állni magunkért. Állítólagos áldozatai ezt most megteszik, úgy tűnik, hogy minden egyes vallomásból bátorságot merít egy újabb nő, hogy ő is a nyilvánosság elé álljon. És ha nem is végződnek bírósági ítéletekkel ezek az ügyek, arra mindenképpen jók lesznek, hogy világos legyen: még ha évtizedes hallgatás övez is egy bűncselekményt, még ha az elkövető híres, gazdag, befolyásos is, akkor sem lehet biztos benne, hogy a titok örökre titok marad.