Jácint
15 °C
31 °C

Egy cégbe vonnák össze a közmédiumokat

2014.11.25. 23:08

A négy közszolgálati médiaszolgáltató – Magyar Televízió Nonprofit Zrt., Magyar Rádió Nonprofit Zrt., Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. és Duna Televízió Nonprofit Zrt. – egyesítésére vonatkozó javaslatot nyújtottak be a parlamentnek kormánypárti képviselők.

A fideszes Dunai Mónika és Tuzson Bence – a kormánypárti frakció szóvivői – által jegyzett javaslat szerint az elmúlt közel négyéves időszak gyakorlati tapasztalatai azt mutatják, hogy gazdaságossági, költséghatékonysági szempontokra figyelemmel indokolt a négy önálló gazdasági társaságot egyesíteni.

A képviselők azt indítványozzák, hogy a mostani Duna Televízió Nonprofit Zrt.-be olvadjon be a másik három gazdasági társaság, és Duna Médiaszolgáltató Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság elnevezéssel egyedüli közszolgálati médiaszolgáltatóként működjön tovább.

Szerintük az átalakulás kizárólag a gazdasági társaságok számában, illetve elnevezésében eredményez változásokat, az új társaság valamennyi – a korábbi négy közszolgálati médiaszolgáltatónak a törvény által előírt közszolgálati – feladatot egyedül fogja ellátni.

A politikusok egyértelműen rögzítenék, hogy a közszolgálati médiaszolgáltatónak milyen típusú – rádiós, televíziós, online, hírügynökségi – szolgáltatásokkal „kell szolgálnia a társadalom érdekét". A szabályozás újdonságként javasolja az Európa számos országában már régóta alkalmazott úgynevezett közszolgálati értéktesztet, amely a nézettség, illetve hallgatottság mellett a közszolgálati jelleg mérésére is kiterjed.

A kormánypárti képviselők kötelezettségként írnák elő, hogy a közszolgálati médiaszolgáltató működése, stratégiája kiszámítható és előrelátható módon tervezett legyen. Kitérnek arra is, hogy a beolvadás egyrészről biztosítja, hogy a gazdasági társaságok ne jogutód nélkül szűnjenek meg, másrészt pedig a közszolgálati feladatok folyamatos ellátása is biztosított maradna.

A javaslat emellett megfelelő jogi formában rögzítené a médiatanács által alkotott, alapvetően az állami vagyonnal való gazdálkodással összefüggő szabályokat, és több helyen pontosító, egyértelműsítő rendelkezéseket tartalmaz.

Dunai Mónika és Tuzson Bence ezen felül több, a közmédia, illetve egyes rendelkezésekkel összefüggésben a teljes médiapiac napi működéséhez szükséges módosítást irányoz elő. Ezek egyebek mellett a műsorterjesztésre, a műsorkvótákra, vagy a hallássérülteknek hozzáférhetővé tett musorok szabályozására vonatkoznak.