A Kossuthkifli drágább, mint egy liter tej

2015.03.03. 15:01 Módosítva: 2015.03.03. 15:18
Egészen pontosan 816 millió forinttal, plusz-mínusz 268 forint, derült ki ma a Nemzeti Múzeumban rendezett sajtótájékoztatón. A hatrészes, hatórás, történelmi sorozatról az MTVA elnöke azt mondta, hogy az első a sorban, és nem kell a következő saját gyártású szériára húsz évet várni.

Hogy a nézők mit fognak szólni hozzá, az kérdéses, illetve az első, jogos kérdés, hogy milyen nézők, hiszen a szokás nagy úr, a köztévé egyes csatornája március 15-től hírtelevízióvá alakul át, a Kossuthkifli és a többi szórakoztató műsor pedig a Duna TV-re kerül át. Arra a Duna TV-re, aminek nézettsége szinte nem is létezik, bár az m1 rendszeres nézőinek nagy részét biztos át tudják majd terelgetni a közmédia másik adójára. 

Kossuthkifli - előzetes

A sorozatot Fehér Béla író regényéből forgatták, a szerző azt mondta, hogy nagyon furcsa volt visszahallani saját sorait a forgatáson a színészek szájából, de amit látott, az pont olyan volt, amilyennek megálmodta a sztorit. Azt is megjegyezte, hogy ezt a regényt tévére vinni embert próbáló feladat, ami miatt nagyon nem irigyli az alkotókat. Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója visszaemlékezett 2013-ra, amikor sikerült tető alá hozni a projektet, és nagyon büszkének vallotta magát, hogy ennyi energia befektetése után végre készen van a sorozat, amiről reméli, hogy a közönség is úgy fogja szeretni, mint ő.

Az új Aranyembernek és Kőszívű ember fiainak is titulált, másutt értelmiségi Gyalog galoppként emlegetett Kossuthkifli 2013 júliusától októberéig 100 helyszínen, 107 magyar színésszel forgott, a története pedig (rémesen leegyszerűsítve) annyi, hogy egy postakocsi (delizsánsz) levelet hoz Pozsonyra Vödric Demeter cukrásznak Elepi Kőszáltól, aki születésnapjára 15 diós és 15 mákos Kossuthkiflit rendel magának Debrecenbe. A kocsist a delizsánsszal együtt azonban elrabolja egy Kossuth-hívő katona, Swappach Amadé őrnagy, aki a levélben összeesküvést gyanít, ezért kifosztja császárpárti apját, Swappach Ferdinándot, megszökteti szerelmét, a cukrász lányát, Estillát, és a kíváncsi szomszéd Karola grófnővel együtt Debrecen felé indul.

Nyomukban egy gyászhintón az őrnagy felbőszült apja és a cukrász utazik, ráadásképpen pedig egy császári titkosügynök, Dalfalvi Matyiő is alaposan megkavarja az eseményeket. A könyvről írt kritika szerint az országot keresztülívelő utazás egy ártatlan édesség miatt pusztán ürügy volt a szerzőnek ahhoz, hogy ezeken a furcsa embereken és az általuk generált komikus és bizarr szituációkon keresztül mutassa be 1849 háború dúlta, a maihoz kísértetiesen hasonló, kettéosztott Magyarországát. (Forgatási riportunk itt.)

A sorozatot Rudolf Péter rendezte, a főbb szerepekben  Lengyel Tamás, Nagy-Kálózy Eszter, Trokán Nóra, Kálloy Molnár Péter, Reviczky Gábor, Haumann Péter és Kőszegi Ákos látható, de kisebb mellékszerepben Törőcsik Mari, Básti Juli, Kéri Kitty, Lukáts Andor, Szacsvay László, Nagy Ervin, Fenyő Iván és természetesen Szabó Győző is feltűnik.

A sorozat 816 milliós gyártási költségéből 505 milliót vállalt az MTVA, még 100 milliós állami támogatást kapott, a többi pénzt szponzoroktól szerezték be. A 818 millió valóban több, mint egy liter tej ára, mondta Rudolf Péter, de ahhoz képest, amilyen kreatív munka belement a sorozatba, amennyibe a korhű jelmezek, díszletek és a külső felvételek kerültek amikből meglehetősen sok készült, ez nem is sok. Kapitány Iván producer/operatőr szerint a hat résznek 1,2 milliárd forintba kellett volna kerülnie, tehát a gyártáson még spóroltak is.

Az alkotók azt is megjegyezték, hogy a Kossuthkilfi tulajdonképpen három mai magyar játékfilmnek felel meg, de míg azokat modern helyszíneken és jelmezben forgatják, nekik mindenből 1849-es kiadás, vagy attól megkülönböztethetetlen kellett, az pedig drága. Eléggé, a Dumapárbaj büdzséje háromszor simán beleférne az összköltségbe. Na jó, a Liza a rókatündérből kettőt már nem biztos, hogy tudnának forgatni ebből a pénzből. 

A sajtótájékoztatón bemutatott előzetes nem rossz, filmszerű látványt nyújt, bár a hangjával bajok voltak, de ezt majd úgyis orvosolják. A márciusi első rész nyitójelenetét is láthattunk Kállóy Molnár Péterrel, de őszintén szólva egy szót nem értettünk belőle, ahogy az utána bemutatott két másik random jelenetből sem, az egyikben egy huszár jópofizott és Reviczky Gábor tettette magát halottnak, a másikban egy postakocsi is előkerült a halottaskocsi mellett, és Trokán Nóra ártatlannak szánt, de leginkább zavarodottnak tűnő tekintettel méregetett valakit.