Fizetni kell majd a TV2-ért

2015.03.20. 16:14
Mármint nem nekünk, a végfelhasználónak, legalábbis nem közvetlenül, hanem a kábel- vagy műholdas szolgáltatón keresztül. A programterjesztési díjjal a TV2 és az RTL Klub már az idei évre számolt, de a kormány egy rendelettel még tavaly keresztülhúzta a számításaikat, cserébe a nyakukba varrta a reklámadót, szóval valahol értető volna, ha a TV2 lépne egy erőteljeset a nagyobb bevétel irányába. Hogy aztán ennek van-e értelme, az egyelőre nem világos.

Az Origo a TV2-től egy új, tegnap bejelentett adó, a TV2 Classic iránt érdeklődött Shadia Nugud tartalom- és kreatív igazgatótól, de váratlanul több infóhoz jutottak. A Classic egyébként az idősebb, ötven feletti korosztályt célozza majd meg (vélhetően) régebbi programok, filmek, sorozatok ismétlésével, de nem lesz M3 belőle, legalábbis ezt állítja Shadia Nugud, aki a cikkben azt is elmondta, hogy direkt az idősebb korosztály igényeit kielégítő, saját gyártású műsort is el tud képzelni a tévén.

Egy szót mondok: Dáridó.

A TV2 rövid közleményének nem is ez, a Classicra vonatkozó része a legérdekesebb, hanem a többi, amiben az szerepel szó szerint, hogy

Az elsődleges fókusz továbbra is a kereskedelmi szempontból jelentős 18-59-es célcsoport szórakoztatása, de úgy, hogy a SuperTV2 a fiatalabb, a TV2 a középkorú, míg az új csatorna, a TV2 Classic az ötven fölötti korosztály igényeinek kiszolgálását helyezi előtérbe. A SuperTV2 mellett a TV2 is fizetős csatornává válik, míg a TV2 Classic ingyenesen lesz elérhető.

Tehát a TV2 továbbra is fizetős akar lenni, márpedig ezt a kormány nem akarja. Két eshetőség van: az egyik, hogy a programjában is egyre inkább kábelcsatornára hajazó adó szépen átmegy egy külföldi médiahatóság, praktikusan az itthon már bejáratott OFCOM (a Viasat is ide tartozik) alá, és pont olyan kábeltévé lesz, mint az AXN vagy az AMC, és így annyit kér a szolgáltatóktól, amennyit akar.

A Classic ebben az esetben egyfajta lebutított, ingyen TV2 lehetne, prémiumtartalom nélkül. A TV2-nél az iparági normákkal szemben már most is a 18-59 év közötti nézők számítanak célcsoportnak. Az is elképzelhető persze, hogy már tudnak valamit a kormány terveiről, és ezért vették elő ismét a korábban már hangoztatott, “fizetősek leszünk” dolgot.