Bele akarok szólni a tévéműsorba

Ült egy fickó egy székben, a feje mellett az egyik oldalon egy piros és egy zöld lámpa, a szék karfájában egy gomb, amit meg kellett nyomni, ha tudta a választ. Mondjuk arra a kérdésre, hogy melyik Déry-kötetben szerepelt egy bizonyos sor, vagy milyen márkájú húrokat használt a Led Zeppelin az 1973-as amerikai turné harmadik állomásán. A kamera ritkán mozdult el az arcáról, ha mégis, akkor a hótthalálos nyugalommal ülő műsorvezetőt mutatja. A látvány semmilyen, már-már unalmas, a díszlet puritán, a műsorban zene, hangeffekt csak nagyon ritkán hallatszik.

Mégis imádtuk az Elmebajnokságot Egri János vezetésével, pedig ami a képernyőn történt, az minden volt, csak izgalmas nem. A játékosok lexikális tudása valóban lenyűgöző volt, gyakorlati hasznát mondjuk nem sokszor vehette Schlett István, a legendás székrángató annak, hogy fejből idézte a Rejtő-összest, de ebben a vetélkedőtípusban nem kellett a szemhéján egyensúlyozni egy cigánykerekező hörcsögöt, más kor volt, más elvárásokkal.

A kezdetek

Ma ez a fajta vetélkedő, az egyik legősibb, a tudásra épülő, már nem tartozik az eladható műsorformátumok közé. Ez nem magyar jelenség, nem csak itthon nem nézik a műveltségi kvíz-show-kat, a világ televíziós vásárain most nem ezek a formátumokat keresik. Nem lettünk hülyébbek vagy műveletlenebbek, egyszerűen a tévénézőnek ma másra van igénye. Ciklikus ez persze, mondják a szakértők, és előbb-utóbb majd megint a tudásközpontú játékok kerülnek előtérbe, csak győzzük kivárni, ugye. Ráismerni viszont nemigen fogunk ezekre a műsorokra, eltűnik majd  az egyik állandó kellék, a szék, amiben a játékos vagy játékosok ülnek, az a műsortípus, amit a Legyen Ön is milliomos! megtestesített (vagy korábban az Elmebajnokság), ma már nem eladható, és ez a jövőben sem fog megváltozni.

A Legyen Ön is milliomos! Magyarországon példátlan karriert futott be, 13 éven át tulajdonképpen adásban volt, először Vágó István (2000–2008), majd Fábry Sándor (2009–2010), végül Friderikusz Sándor (2012–2013) műsorvezetésével, de a vetélkedőt a köztudatban teljesen természetesen az első korszakhoz, Vágó István regnálásához köti a magyar néplélek. A műsor szereplői viszont nem lettek olyan instant legendává, mint az Elmebajnokság hősei, hiába nyerték meg a főnyereményt és adtak tanúbizonyságot tudásukról, ma már egyszerűen annyi valóságshow, tehetségkutató és vetélkedő van, hogy talán még az sem okozna nagy megdöbbenést, ha kiderülne, csalnak a műsorokban, és a nyertes előre tudta a válaszokat.

A botrány

Ez nem is olyan elrugaszkodott feltevés egyébként. A botrányok sora a hőskorban, az ötvenes években indult, akkor, amikor a The $64,000 Question, azaz A 64 000 dolláros kérdés című vetélkedő volt az egyik legnépszerűbb tévéműsor. A Twenty-One, azaz 21 című műsor készítői és a műsort szponzoráló Geritol nevű, vitaminitalok forgalmazásával foglalkozó cég szerette volna utolérni őket, és miután az első évadukat a kutya nem nézte (nem voltak elég okosak és érdekesek a játékosok), a második évadra (1956) már rendesen castingolták a játékosokat, akik rájuk osztott szerepeket játszottak el, és előre megkapták a kérdésekre adandó válaszokat, sőt, még azt is, hogyan reagáljanak a műsorvezető „spontán” kérdéseire. A műsor hatalmas siker lett, Charles Van Doren egyetemi tanár és egy irodista, Herbert Stempel epikus küzdelme az amerikai tévénézőket a képernyő elé szögezte, és 1957-re a műsor a legnézettebb amerikai tévés produkció volt.

A vesztes Stempel bemószerolta a produkciót a rendőrségen, de vádjaival nem foglalkoztak, csak akkor, amikor a kor egy másik népszerű műsoráról, a Dotto nevű vetélkedőről is kiderült, hogy meg van bundázva, és a 21 korábbi bajnoka, Van Doren, egy kongresszusi vizsgálóbizottság előtt borította ki a bilit. A két műsort azonnal levették a képernyőről, a 21-botrányról pedig Robert Redford forgatott filmet 1990-ben. Az ötvenes évek végi botrány után sokáig kvízshow-k nem is kerültek a tévébe, és amikor visszakerültek, game show-ként emlegették őket, és a potenciális nyeremény összegét is csökkentették. A húzósabb összegű nyeremények 1976-ban tértek vissza a képernyőre, és 1984-ig kellett várni az első 100 000 dollár feletti fődíjra.

Az amerikai televíziózásban az ötvenes évekbeli botrány a nagy tévék bizalmát örökre megrengette a formátumban, a vetélkedők kikerültek a főműsoridőből, és leginkább a délutáni műsorsávban lehetett velük találkozni. A Legyen Ön is milliomos! 1999 és 2002 között volt csak látható az ABC nevű országos adón, utána a regionális tévék vetítették, a kora esti műsorsávban, de itt is óriási sikereket ért el, és nemcsak azért, mert ebben a műsorban lehetett először egymillió dollárt nyerni, hanem azért is, mert soha nem látott nézettséggel indult: 30 millió nézője volt az első évadban, és minden tévé igyekezett a nyomába eredni, kevés sikerrel. A leggyengébb láncszem vagy az Okosabb vagy, mint egy ötödikes? az első pár műsor alatt még érdekelte az amerikaiakat, de a nézettség rohamosan csökkent, így ezek a vetélkedők is vagy átkerültek a délutáni sávba, vagy leállították a forgatásukat.

Nálunk

A vetélkedők stílusa az ötvenes évek után megváltozott, és a tárgyi tudásra épülő formátumok helyett előkerültek a vicces, a játékosokat valamilyen formában látványosabb, izgalmasabb interakcióra késztető műsorok, jött a Price is Right, amiben különféle tárgyak árát kellett megtippelni és megnyerni azokat, a Szerencsekerék és ennek változatai (ezek a mai napig műsoron vannak). A magyar tévében az első kimondott licencműsor a Szerencsekerék volt 1993-ban, amit az MTV kezdett el vetíteni, és 1997-ig ragaszkodott is hozzá. Utána a TV2-re került, de 2001-ben lepihentették, és 2011-ig elő sem vették, ekkor a Story4 támasztotta fel.

A hetvenes-nyolcvanas évek a saját ötletekre épülő műsorokról szólt, ekkor láthattuk az Elmebajnokságot, a Kapcsoltam-ot, a Lehet egy kérdéssel több?-et vagy a Játék a betűkkel című műsort és a Van benne valami című, tévére vitt barkochbát, aztán a Jeopardy című formátum is eljutott hozzánk Mindent vagy semmit címmel, igaz, erre 1997-ig kellett várni. A saját fejlesztések nagy királya Egri János volt, aki utoljára a Kérdezz, felelek című műsorral jelentkezett a tévében, és minden műsorára jellemző volt, hogy abszolút tudásalapúak voltak.

A két kereskedelmi tévé és a köztévé vetélkedőire a kétezres években  általánosan jellemző volt, hogy a lexikális tudás helyett, vagy pár esetben amellett, mindig tartalmaztak valami olyan látványelemet (széfeket, hatalmas pénzkötegeket, a padlóba vágott lyukon eltűnő versenyzőt, labirintusszerű játékteret vagy akár egy hatástalanításra váró bombát), ami a nézőnek olyan vizuális pluszt adott, amivel vissza lehetett csábítani a következő adásokra. Ilyen a Maradj talpon!, a 40 milliós játszma, a Széf, a Bumm!, az Áll az alku vagy A kód is.

Ezek a műsorok azonban a mai, két vagy több képernyőn is tartalmat fogyasztó nézőnek már nem tudnak olyan élményt adni, mint korábban, ráadásul  a Maradj talpon! távozásával (a köztévé érthetetlen módon pihenteti a formátumot, ami az elmúlt években a csatorna egyik legnépszerűbb műsora volt) nem is nagyon maradt vetélkedő a tévében. Hogy aztán van-e létjogosultságuk a vetélkedőknek Magyarországon, az jó kérdés. Iparági szakértők szerint a mai napig stabil táboruk van, viszont kell valami olyan vizuális elem, valami plusz a műsorokba, ami megkülönbözteti őket a megszokott formátumoktól. 

A jövő

A kisebb tévék a költségek miatt ilyen műsorokba nem vágnak bele, a nagy tévék egyelőre kivárnak, mert a nemzetközi trendek és a tehetségkutatókba, valóságshow-kba beszivárgó interaktivitás alapján nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy a jövő egyrészt a már ismert fizikai elemek további erősödését hozhatja (mint pl. a Bumm!-ban a bomba, a Maradj talpon!-ban a zuhanás),  amelyekkel a nem tudást büntetik, másrészt pedig az interaktív, otthonról is játszható vetélkedőműsoroké. Az otthon ülő néző egyre aktívabb alakítójává lesz a műsor menetének, már nemcsak zsűritag, mint a Rising Starban, hanem akár játszhat a stúdióban ülő játékos ellen de akár a pillanatnyi véleményéből, megjegyzéséből is lehet kvízkérdés. A jelenleg a tévés piacon felkapottnak számító vetélkedőformátumokat elnézve a jövő azt hozza majd, hogy okostelefonnal vagy tablettel és nem távirányítóval a kézben fogunk vetélkedőket nézni.

Ilyen formátum például a Red Arrow International You Against the Nation című műsora (kb. Te a nemzet ellen), amiben a stúdióban ülő hat játékos egyszerre küzd meg a műsort néző százezrekkel és egymással. Az egymást kihívó játékosok minden körben öt feleletválasztós kérdést kapnak, a válaszra ott a stúdióban és otthon, a tévé előtt is tíz másodpercnyi idő van. A játékosok a tévében annak megfelelően is kapnak nyereményt, hogy a nézőket is legyőzték-e, akik szimpla többséggel válaszolnak, azaz ha a ‘b’ választ mondják a legtöbben az applikációban, akkor az a nemzet válasza. A döntőbe jutó versenyző már csak a nézők ellen küzd, és lehetősége van az addigi nyereményét megduplázni, így a formátum végig izgalmas lehet a közönség számára. A BBC szombat esti nagy show-nak tervezi, itthon is lenne létjogosultsága.

Már javában látható a német közévében a Quiz Duel (Kvízpárbaj) című vetélkedő, amiben egy négyfős csapat játszik az adás alatt bejelentkező nézők ellen. Itt a tét is nagyobb, hiszen ha a tévés csapat veszít, a pénzdíjukat az éppen játszó nézők közül kisorsolt szerencsések között osztják el. A kérdések között általános intelligenciát és logikát tesztelők vannak nagy többségben, de nem ritka a tippelésre épülő sem. Ezt a licencet a briteknél az X Factort is vetítő ITV vette meg, nem csodálkoznánk, ha nálunk is feltűnne.

Az izraeli Armoza formátumgyár és a francia TF1 csatorna a People’s Choice (A nép szava) című vetélkedővel jelentkezett nemrég, amiben viszont nem a valós tudás dönt, hanem az, hogy mennyire ismeri az ember az adott néplelket, hiszen a játék során azt kell kitalálni, mit felelnek egy adott kérdésre a nézők. A kérdések között olyanok vannak, mint például hogy egy hónap zuhanyzás vagy mobiltelefon nélkül, világbéke vagy egymillió dollár. A stúdióban itt is egy négyfős csapat játszik, rossz válasz esetén viszont valaki kiesik, az otthon ülő játékosok pedig itt is random kiválasztás után nyerhetnek kisebb-nagyobb összeget.

Ilyen interaktív vetélkedőre egyébként volt már példa itthon is, de például az ország tesztje vagy az ÁtVágó nem valósította meg azt a fajta interaktivitást, amiben úgy érezheti a néző, hogy valóban beleszólása van a játékmenetbe. A Rising Star és a Való Világ applikációs szavazásaiból, illetve a tapasztalt érdeklődésből kiindulva viszont az látszik, hogy a néző egyre jobban igényli azt, hogy ő alakíthassa a játékot, hogy részese legyen a drámának, ami a képernyőn zajlik éppen. Tippünk szerint egy hasonló vagy éppen egy konkrétan ilyen, megvásárolt formátummal mindkét kereskedelmi tévé meg fog próbálkozni, a kérdés csak az, hogy mikor, és ki lesz az első.

Lájkolja az Indexet a Facebookon, ha még nem tette, és ott kommentelheti is ezt a cikket.