Orsolya
7 °C
19 °C

Putyinból valóságshow-hőst akarnak faragni

2015.06.26. 08:18
Mark Burnett, az amerikai reality-televíziózás koronázatlan királya államfőkről szóló dokureality sorozatokat forgatna. Putyin mellett Fidel Castro neve is felmerült a lehetséges szereplők között.

Burnett a Survivor producereként vált ismertté, de azóta több igen sikeres formátum is az ő nevéhez fűződik (pl. a briteknél Sir Alan Sugar, az amerikaiknál Donald Trump főszereplésével készült The Apprentice, az amerikai The Voice, Okosabb vagy egy ötödikesnél? és a Shark Tank), és ő volt az, aki rá tudta venni Sarah Palint, Alaszka állam kormányzónőjét, egykori republikánus párti alelnökjelöltet, hogy Sarah Palin's Alaska azaz Sarah Palin Alaszkája címmel valóságshow készülhessen az életéről.

A producer új ötlete, hogy a világ karizmatikus államfőiről forgasson realityt, hiszen ezeket a műsorokat a világ bármely országába el tudja adni - Putyin vagy Castro hétköznapjai éppúgy érdekelhetik az albán hegesztőket, mint a japán tanárnőket. Burnett célja, hogy az államfők szemén keresztül mutassa be saját országukat, ezzel szubjektív de mégis őszintébb képet adva azokról, mint egy hírügynökségi tudósítás.

A Sarah Palinről forgatott sorozat a TLC nevű csatorna legsikeresebb műsoraként debütált 2010 végén, az első részt ötmillió amerikai látta (egy kis kábeles sorozattól ez olyan, mintha itthon az RTL II Szelfi című műsorát másfél millió néző követné). A siker titka az lehetett, hogy Burnett nem Palin politikai pályájára fókuszált, hanem Alaszkára, és arra, hogyan látja Palin az államot, aminek kormányzója volt. 

Burnett cége már felvette a kapcsolatot Putyinnal, de a tárgyalások még nem kezdődtek el. Burnett a sztorit lehozó The Hollywood Reporternek azt mondta, hogy arról igyekszik meggyőzni az Orosz Föderáció elnökét, hogy a műsor az orosz embereket, életüket mutatná be a vezetőjük segítségével, és szó sem esne benne politikáról. Hogy aztán az ukrán válság árnyékában ennek mennyi értelme lenne, az kérdéses.