Floyd Mayweather 300 millió dollárral a világ legjobban kereső híressége

2015.06.30. 12:53
A Forbes 1999 óta publikálja rendszeresen a ki kereste a legtöbb pénzt-listákat, amiket vezetett már Jerry Seinfeldtől Beyoncén át mindenféle színész és énekesnő, sőt sportoló is, de az idei az első olyan év, amikor nemcsak az amerikai hírességeket, hanem a világ összes jól keresső celebritását figyelembe vették a lista összeállításakor.
hottest-katy-perry-gifs-montage.gif

Az eredmény ennek megfelelően meglehetősen változatos, hiszen felkerültek rá olyan szereplők, mint az indiai filmipar, azaz Bollywood két legnagyobb sztárja, Salman Khan és Amitabh Bachchan, aki az egy év alatt megkeresett 33,5 millió dollárjukkal jobban állnak, mint mondjuk Leonardo DiCaprio vagy Channing Tatum (29 millió fejenként). Szintén újdonság a szórakoztatóipar és a sportvilág jól kereső alakjait összesítő lista idei kiadásában, hogy a Forbes nem rangsorolta a producereket, rendezőket, stúdiófőnököket, menedzsereket vagy ügynököket, csak azok kerültek fel rá, akik kvázi a "kamera előtt" keresik a pénzüket. A mért időszak 2014 június 1-jétől  2015 június július 1-jéig terjedt, nem vonták le belőle az adókat, és más költségeket, alapjául pedig a Nielsen, a Pollstar, a Box Office Mojo és az IMDB adatai, valamit iparági interjúk szolgáltak.

A százas listán 32 nem amerikai szerepel, közöttük 13 brittel (21. Gordon Ramsay 60 millió dollárral, 27. Ed Sheeran 57 millióval), de a 88. helyen például az orosz Marija Sarapova teniszező áll 29,5 millió dollárral, a kanadai Drake pedig az 54. a maga 39,5 milliójával. Az első helyen az a Floyd Mayweather áll 300 millió dollárral, aki éves keresete java részét azzal a meccsel kereste, amin éppen a 160 millióval a második helyen álló Manny Pacquiaót verte el egy kicsit. A harmadik helyezett neve kisebb meglepetést okozhat, hiszen Katy Perrytől nem feltétlenül vártunk 135 milliós éves bevételt, bár ha hozzátesszük, hogy világ körüli turnéján egy év alatt 124 koncertet adott 27 országban, akkor már valahol érthető a 3. hely - bevételének csak 40 százaléka származik az amerikai piacról.

A negyedik helyen a brit X-Factorban felfedezett One Direction áll 130 millió dollárral (a Rolling Stones egy év alatt feleennyit sem keresett). A listán ötödik Howard Stern 95 milliót rádiózott és zsűrizett össze (az America’s Got Talent egyik zsűritagja), az első író a 7. helyen álló James Patterson 89 millióval, az első színész pedig Robert Downey Jr. aki 80 millió dollárral a nyolcadik. A teljes lista itt olvasható.

1. Floyd Mayweather - $300m

2. Manny Pacquiao - $160m

3. Katy Perry - $135m

4. One Direction - $130m

5. Howard Stern - $95m

6. Garth Brooks - $90m

7. James Patterson - $89m

8. Robert Downey Jr és Taylor Swift - $80m

10. Cristiano Ronaldo - $79,5m

11. Rush Limbaugh - $79m

12. Ellen DeGeneres - $75m

13. Lionel Messi - $74

14. The Eagles - $73,5m

15. Dr Phil McGraw - $70m