Itt már csak a Kisvakond tudna rendet tenni

3388562406 ebf59b98ef o
2015.07.06. 19:12
Zdeněk Miler forog a sírjában: Kínában folytatják a világhíres mesefigura történetét, az alkotó akarata ellenére. A jogdíjvitákba beszállt a politika is, a Kisvakond szimbolizálja a cseh „keleti nyitást”.

Június közepén hivatalosan is bemutatták a Kisvakond rajzfilmsorozat folytatásának pilotját a prágai várban, cseh és kínai gyerekek, Miloš Zeman cseh köztársasági elnök és Liu Jen-tung, a kínai államtanács alelnöke részvételével. A folytatást a CCTV, kínai állami televízió készíti el nemzetközi kooprodukcióban a művész lányának, Karolina Milerová tulajdonában álló Little mole cartoon társasággal közösen. A tervek szerint 52 részt rajzolnak meg, a sorozatot 2016 elején kezdik vetíteni. Kínában mintegy 300 millió néző kíváncsi az új részekre, amely

Zdenek Miler akarata ellenére készült el.

A Kisvakond megalkotója ugyanis több alkalommal kijelentette: nem szeretné, ha halála után folytatnák művét. Miler 2004-ben úgy fogalmazott, hogy bár sokan gyakoroltak rá nyomást, nem szeretné, ha a mesének lenne folytatása. Miler Disneyt említette példaként, szerinte amerikai kollégája halála után valami más keletkezett, amelyet nagyon ügyesen kitaláltak. Létezik egy Disney-stílus, de a stúdióból hiányzik Disney keze és szelleme. (A teljes interjút, többek között a visszaemlékezést, hogyan keletkezett a Kisvakond karaktere, itt olvashatja el.)

Vadim Petrov, a Kisvakond zeneszerzője is egyetértett kollégájával. Szerinte Zdeněk Miler számtalanszor kijelentette, hogy halála után nem akarja munkája folytatását. Petrov is úgy emékezett, Milert élete során többször próbálták meggyőzni az újabb részekről, de soha nem adott erre senkinek engedélyt. „Zdeněkkel mindig hasonlóan gondolkoztunk a világ dolgairól, tehát ebben a kérdésben akkor és most is, kivétel nélkül, egyetértek.” - nyilatkozta a cseh hírtévének.

Elkungfupandásították a Kisvakondot, 

ez volt az első benyomásom, amikor megnéztem a legendás mese folytatásának youtube-ra is kikerült, néhány másodperces előzetesét. Az újabb sokk akkor ért, amikor a legendás kék nadrágot már nélkülöző, 3D-ben, háromszor akkorára rajzolt hősünk megszólal. Így a korábban csak nevető és gügyögő Kisvakondtól most megtudjuk, hogy „Csehországból származik, ez az ő hazája”. Ettől már csak akkor éreztem magam egy illuziótól jobban megfosztva, amikor Qui-Gon Jinn a midi-chlorianokról beszélt Anakinnek az Erő kapcsán a Tatooine bolygón.

Az új sorozat első részét akár az ötvenes években is leforgathatták volna. E szerint a Kisvakond otthon, Csehországban talál egy plüss pandamacit a földön. A játék címkéjéből megtudja, hogy az állat Kínából származik, próbál vele barátkozni, de az csak egy élettelen tárgy marad. Felbukkan a kislány is, aki a film elején, kerékpározás közben hagyta még el pandáját. A Kisvakond ekkor dönti el, találkozni akar egy élő Pandával Kínában. Átássa magát a Föld másik oldalára és természetesen pont abban a pillanatban bukkan ki a földből egy pandacsaládnál, amikor egy Kisvakond-rajzfilmet néznek a tévében. Szerencsére van nála cseh kalács, megkínálja őket, és úgy összebarátkoznak, hogy a Kisvakond eldönti, Kínában marad. Az első rész közös énekléssel ér véget: "legfontosabb köztünk a barátság".

A közvéleménykutatások alapján a csehek sem fogadták pozitívan a sorozat folytatását, a balhét csak fokozta a folytatás első képkockáinak megjelenése. Milerovát rengetegen támadják, általában nagyapja akaratával szembe menő, pénzéhes üzletasszonynak tartják. A fiatal nő ráadásul feltűnően sokat mutatkozik női magazinokban, láthatóan jó anyagi körülmények között él. Milerová Facebook oldalán reagált a rajongói bejegyzésekre, kérdésekre.

Miért pont Kína?

Ez az egyik leggyakrabban elhangzó kérdés, Karolina azzal védekezik, hogy az ottani közeg nem fogja annyira elüzletiesíteni a Kisvakond figuráját, mintha mondjuk azt az Egyesült Államokba vitte volna. Milerova szerint az is fontos, hogy a sorozatban állandó szereplő lesz egy panda is, ami köztudomásúan szent állatnak minősül Kínában. A napokban megjelent, legfrissebb bejegyzése szerint az Egyesült Államokban képregény formájában lesznek jelen, Prágában pedig hamarosan egy Kisvakond Éttermet fog nyitni.

Milerová arra a kérdésre, hogy miért nem a Cseh Televízióval forgatja le a folytatást, elárulta, hogy a kínai érdeklődés komolyabb volt, mint a csehországi. Szerinte a kínai állami tévé a legjobb üzleti partner a világon, a várható bevétel több száz millió korona is lehet. Karolina elfelejtette megemlíteni, hogy a cseh állami tévénél egyszerűen nem álltak vele szóba a folytatással kapcsolatban. Túl sokan dolgoztak együtt még nagyapjával, emlékeztek Miler végakaratára.

Kisvakond és a politika

Miler unokája, Karolina 2013-ban a cseh Fábry-showban még arról beszélt, hogy egész életében mindig spórolnia kellett, ami a Kisvakond segítségével megváltozott, hirtelen nagyon sokan lettek körülötte, akikkel üzletet tudott kötni. 2013-ban Kínában már naponta vetítették a klasszikus sorozat részeit, de Karolina akkor még főképp az Egyesült Államokra, Japánra és Ausztrália koncentrált. 

2014 októberében Miloš Zeman köztársasági elnök cseh üzletemberek társaságában érkezett Pekingbe. A felek hét nemzetközi szerződést is alárítak, egyiket közülök Karolina Milerova jegyezte. A köztársasági elnök szóvivője úgy kommentálta a több száz millió cseh korona értékű üzletet, hogy a cseh animációs figura és egy kínai nemzeti szimbólum között szimbolikus kapcsolat született. Egy plüss kisvakondot kapott a látogatás emlékére maga a kínai elnök, Si Jinping is.

Zeman elnök keleti nyitása meglehetősen nagy, érzelmekkel teli vitát váltott ki 2014 őszén Csehorszgában. Bírálói felrótták neki, hogy bevonta a politikába a Kisvakondot is. Amíg a Dalai Lámával szoros baráti kapcsolatot ápoló Václav Havel író, egykori cseh köztársasági elnök, minden alkalommal, emberjogi szempontok alapján, élesen bírálta a nem demokratikus kínai rezsimet, addig Zeman, a cseh keleti nyitás jegyében, egy Kisvakond plüssfigurával a kezében egy őrületesen buta és zagyva nyilatkozatot adott a kínai állami tévének: „Nem akarunk előadást tartani az emberi jogokból, nem akarjuk önöket piacgazdasára tanítani, éppen ellenkezőleg, tanulni szeretnénk önöktől, hogyan növekedett gazdaságuk, hogyan stabilizálták társadalmukat. Cserébe sört, levegő-, és víztisztítást és a Kisvakondot kínáljuk fel. Ismerik őt? Megmutathatom önöknek?” 

Kisvakond a bíróságon

Igen, jól emlékszik az olvasó, a Kisvakondnál nem találunk a filmtörténetben békésebb karaktert. Valószínűleg maga Miler sem gondolta volna, hogy örökségének sorsa nagyon csúnya, évekig tartó bírósági csatározásba fullad, ahol már nehéz igazságot tenni. Nagyon sok pénzről van szó, becslések szerint, mintegy 300 millió koronáról, azaz nagyjából 3 milliárd forintról.

Az egyik oldalon áll Miler unokája, Karolina Milerová, vele szemben a Milerrel több, mint húsz éve együtt dolgozó, a művész minden jogi vonatkozású ügyét kezelő Milena Fischerová ügyvédnő. A két nő között vita lényege, hogy az ügyvédnő éveken át bíróságon póbálta hatályon kívül helyezni a Zdeněk Miler és unokája közötti szerződést.

kisvakond.gif
Fotó: szarvas

Az ügyvédnő soha nem hallott Milertől az alkotó és unokája közötti megállapodásról, nem találkozott a dokumentummal, amely Miler halála előtt két hónappal keletkezett, a rajta lévő dátum szerint. A papír szerint szimbolikus ezer koronaért, Milerovát hetven évig kizárólagos szerzői jog illeti meg. Fischerová szerint a szerződés érvénytelen, az ügy a bíróságon kötött ki. 

Mindeközben a most huszonnégy éves unoka egymás után adja el a Kisvakond karakterének forgalmazási jogát olyan, nem túl jelentős cégeknek, amelyek inkább inflálják a mesefigura piaci értékét. Előfordult azonban olyan eset is, hogy a Kisvakond formájú édességekben emberi fogyasztásra alkalmatlan ételkiegészítőt találtak, a terméket kivonták a piacról. Ez szintén nem tett jót a karakter hírnevének. 

Az ügyben Fischerová oldalán áll Karolina anyukája, Miler lánya, Barbora Milerová is. Az unoka elmondása szerint édesanyja soha nem törődött vele, ezzel indokolta azt a lépését is, hogy 14 éves korában a nagyszüleihez költözött. Barbora oldalán nővére, a Svájcban élő Kateřina áll, aki szerint a lány nem törődött szüleivel. Érdekesség, hogy a klasszikus Kisvakond sorozatban a mesefigura Kateřiná hangján nevet, gügyög. 

A meglehetősen komplikált és átláthatatlan ügyben a felek nem tudtak bíróságon kívül megegyezni. A per megnyeréséhez Miler unokája áll közelebb, az év elején, a Prágai Városi Bíróság elutasította Fischerová keresetét, sőt azt is kimondták, hogy Miler munkatársa nem jelentheti ki nyilvánosan azt, hogy Miler és az unokája közötti szerződés érvénytelen. Sokan most attól tartanak, hogy a Kisvakond megjelenése a kínai piacon teljesen eláraszthatja a globális piacot és megnőhet az olcsó, igénytelen másolatok kockázata is.