Luca, Ottilia
1 °C
5 °C

Roncstelepből aranybánya

33694 00378
2015.07.31. 00:29
Az Extreme Car Hoaders (Autócsodák a roncstelepről) az az autós sorozat, amivel első blikkre simán azonosulni tudtam úgy, hogy az autók azon túl, hogy elvisznek A-ból B-be, soha nem tudtak különösebben felizgatni. A különleges autók, a veterán gépcsodák vagy hogy is szokták ezt mondani, viszont abból a szempontból érdekeltek, hogy megnézzem, honnan jutott oda az autóipar, hogy tulajdonképpen egyforma dobozokat gyártson, melyek közül szökőévente tűnik fel egy-egy olyan modell, amire tényleg jó ránézni, és most nem a Bugattikra vagy a McLarenekre gondolok, hanem a Toyotákra és Audikra. Másrészről mindig is izgatott a gyűjtés pszichológiája, amit saját magamnak sem tudtam soha megmagyarázni (jóhogy, ki az isten tudná észérvekkel megindokolni, a Vészhelyzet összes évadának DVD-s beszerzését), és én ugye kicsiben tolom, DVD-vonalon, nem a kert végében hegyekben álló rozsdás autókkal.

Ez az a műsor, amiben legalább öt, már létező reality-formátumot egyesítettek, hiszen az az alapfelállás, hogy egy autószerelő-pankrátor és egy veterán autóépítő bejárja a nyugati partot, hogy klasszikus autókat gyűjtögető megszállottakon segítsenek, és közben pénzt keressenek. A deal az, hogy elviszik a delikvens gyűjteményét, és cserébe ő kiválaszthat egyet, amiből egy olyan autót építenek amilyet ő akar, és amit majd komoly pénzért értékesíthet, ha úgy gondolja. A gyűjtőnek ez ugye duplán jó, mert megszabadul a lomoktól, amik az életét felemésztik, és lesz végre egy olyan autója, amivel a helyi csicsókafarmer-találkozón menőzhet, de ha eladja, akkor meg a szomszéd megyéből megint vehet magának egy semmire nem jó gyűjteményt, azt remélve, hátha visszatér a stáb egy újabb körre.

A műsor két főszereplője meg azért jár jól, mert az elhurcolt romok között mindig akad legalább 3-4 olyan, amit jó pénzért el tudnak adni, és ha szerencséjük van (és most a naiv énem beszél éppen), még keresnek is a bolton, nem mellesleg mindezt egy tévéműsorban, amit egymilliónál is több amerikai követ hétről hétre. A műsorban tehát egyesül a kincsvadászos, az alkudozós, az autóépítős, az extrém gyűjtős és az átalakítós reality-k minden jellegzetes alapeleme, de hát a hagyományos tévézésben 1950 óta túl sok újat senki nem tudott mutatni, a realityben meg 2002 óta nem egyszerű újat alkotni, ugye. Ez nem baj egyébként, mert az Autócsodák a roncstelepről két elég karizmatikus főszereplőre épít, akikkel ezeket a fáradtabbnak tűnő koncepciókat is el lehet adni, a producerek és vágók pedig az átlagnál sokkal érdekesebb és drámaibb történeteket raknak össze benne.

A drámáról a helyszínen, a kalifornia Escondidóban mesél Chuck Palumbo, egy két méter magas, 130 kilós egykori pankrátor, aki ötévesen kezdett el a faterral bütykölni még a keleti parton, és elég nagy vargabetűkkel (kosaras ösztöndíj az egyetemen, haditengerészet, profi pankráció) került az autóépítő iparba. 2005-ben nyitotta meg saját műhelyét, a CP Kustoms nevűt (c-vel kéne írni, de így menőbb), ahol motorokat és autókat épített és tuningolt fel szabadidejében, majd 2008 után már hivatásszerűen.

"A műsor alapvetően arról szól, hogy segítsünk az embereken, bármilyen szentimentálisan hangzik is ez. Ha valaki megérti ezeket a gyűjtőket, azok mi vagyunk. Nekem is több autóm van, és pár motorom, Ricknek is, mi aztén pontosan tudjuk milyen az, amikor meglátsz egy autót valahol, és egyszerűen meg kell venned, még akkor is, ha legbelül, a racionális éned megpróbál lebeszélni róla. Amikor elmegyünk vidékre, megkeresni ezeket a gyűjtőket, mert ugye ehhez nagy terület kell, egy nagyvárosban, mint LA vagy San Diego, ez a fajta gyűjtőszenvedély halálra van ítélve, mindig eszünkbe jut, hogy ha nekünk lenne egy bazinagy üres telkünk a sivatagban, mi halmoznánk fel rajta ’56-os Chevyket."

Minden történet más, mondja Palumbo, és közben egy fekete autóra mutat, amiből pont olyat kell építeniük, amilyen annak idején, a negyvenes években volt. "Van aki nem akar megválni a gyűjteménytől, ilyenkor vagy ütjük a vasat egy kicsit, és megpróbáljuk rábeszélni arra, hogy adja el, vagy, ha látjuk hogy hajthatatlan, akkor fájó szívvel ugyan, de továbbállunk. Volt olyan eset, amikor az udvaron legalább hat olyan roncs állt, amiből 60-70 000 dollárt érő autót lehetett volna építeni, de a tulaj azt mondta, hogy mindegyiken dolgozik, és nem akarja eladni őket. Majd’ megőrültem az idegtől, gyönyörű autók voltak. Máskor a tulajnak teljesen irreális elképzelései vannak, és azt akarja, hogy minden pontosan ugyanolyan legyen egy ’36-os Fordon, mint amikor a gyárból kigördült. Erre nincs lehetőségünk, honnan kerítsünk 80 éves alkatrészeket?"

Palumbo azt mondja, szerelemből csinálja az egészet, mert valódi hasznot nem nagyon tudnak elkönyvelni a dolgon. "Ez nem az a műsor, amiben a csatorna hozzánk vág egy nagyobb összeget, mi meg elköltjük. 2013-ba nyitottuk meg a műhelyünket, a SLAM-et, meg kellett találni a megfelelő szerelőket, beszerzőket, festőket, akik alkalmazottként melóznak, fizetéssel, tébével, rendesen, ahogy kell. Ez mind pénzbe kerül, és ha elhozunk egy olyan gyűjteményt, amit nem tudunk eladni, csak mondjuk 20 000 dollárért, az általában belemegy a fejújítandó autóba, és tessék, máris ráfizetés a buli."

A két szereplő közül Rick Dore a kevésbé extrovertált, komor, zárkózott arccal áll a műhelyben, és hagyja, hogy Palumbo széles mozdulatokkal gesztikulálva sztorizzon az autókról, csak ritkán szólal meg. Meg is kérdeztem tőle, hogy ha ez a felhajtás ennyire nem tetszik neki, miért vállalta el a műsort. 

"Szerettem volna adni az embereknek, ebben az esetben a gyűjtőknek abból, ami legbelülről fakad, valami olyat, amiben benne van a lelkem. Szentimentális vagyok, de elértem már nagyon sok mindent ahhoz, hogy ne azzal foglalkozzam, hogyan keressek még több pénzt. Két másik autós műsor is megkeresett, hogy szálljak be, ezek már bejáratott, kiépített nézőkörrel rendelkező műsorok voltak, és nem, nem mondom meg melyik kettő, ne kérdezze, de nemet mondtam, mert a tévé nem nekem való, legalábbis akkor azt gondoltam. Ez 2012-ben lehetett. Soha nem tévéztem, befeszültem és ideges lettem annak a gondolatától, hogy miközben építek egy autót, egy kamera minden mozdulatomat leköveti, és ott van az arcomban. Aztán megkerestek ezzel az ötlettel, és átrepültem New Yorkból, hogy kiderüljön, mire mennénk Chuckkal kettesben. A meeting jó volt egyébként, de a kamera továbbra is idegesített, szóval nemet mondtam. Két hét múlva felhívott a Discovery, hogy nagyon kellenék mert egy jó műsort tudnánk összehozni, olyat, aminek van lelke, és nem a pénzről szól. Aludtam rá egyet, és most itt vagyok."

Rick nagy név az autóépítő szubkultúrában, már a kilencvenes években is ezzel foglalkozott, az autói a Hot Rod, a Street Rodder, a Rodder's Journal, a Custom Rodder és a Rod & Custom Magazine címlapjain is megjelentek - ha valakinek sok pénze van, és igazán különleges autóra vágyik, akkor hozzá fordul, legalábbis ez a hír járja róla. James Hetfield, a Metallica gitáros-énekese is építtetett magának egy autót vele, a Black Pearl (Fekete gyöngy) nevűt, amit egyébként a sajtóeseményre el is kértek tőle, és megnézhettük mi is, elképesztő látványt nyújt az 1948-as Jaguár alapjaira épített autó, ami tavaly egyébként az év épített autója lett több szaklap szerint is. Dore a harmincas-negyvenes évek autóit szereti újragondolni, mert amit ő csinál, az nem restauráció, azt inkább meghagyja Chucknak.

Én nem szívesen állítom vissza egy autó eredeti állapotát, abban nem sok kihívást találok. Inkább valami mást, újat szeretek építeni, ami megőrzi az eredeti karakterét, de nem szolgalelkűen másolja azt. A Black Pearlben sem sok minden utal arra, hogy Jaguár volt eredetileg.

Amikor a műhelyben jártam (a Discovery sajtóturnéja januárban volt), éppen a ma este adásba kerülő második évad egyik epizódját forgatták, a műhelyben három autót is láthattunk, egy ’37-es Dodge pickupot, amit nagyon rossz állapotban hoztak el - az autóban lószart tárolt a kedves gazda, hogy miért, ki tudja, egy ’37-es  Lincoln Zephyrt és egy 1958-as Chrysler 300D-t. Egy jelenet forgatásába is belenézhettünk, amiből egy dolog menten egyértelművé vált: az autószerelők között nem sok tehetséges színész akad. A jelenet nagyjából annyi volt, hogy az ’58-as Chryslert egészen a padlólemezig le kellett bontani, és ehhez valamiért (valamiért, a drámai hatás kedvéért, azért) egy versenyt “rögtönöztek” a szerelők egymás között, fogtak egy rikító zöld színű ragasztószalagot, az autót középen kettéválasztották vele, majd nekiestek, mint bolond a hógolyónak.

Mindezt három kamera vette, kettő folyamatosan ott mozgott az autó körül, egyet pedig egy emelő tetejére rögzítettek. A két főszereplő nem vett részt a jelenetben, csak a legelején, előtte nekik is pont úgy be kellett ülniük a a sminkbe, mint Demcsák Zsuzsának a Mokka kezdete előtt, és ugyan nem volt egyértelműen kimondva, hogy ez az egész egy megírt, megrendezett jelenet, de nyilvánvalóan nem azért volt az egyik szerelő zsákjában egy, a gyorsabban végző csapatnak felajánlott, félliteres üvegben tárolt házi paprikaszósz, mert minden nap ezzel megy melóba. A szétkapást viszont értelemszerűen csak egyszer lehetett felvenni, és ugyan az előkészületek alatt előfordult, hogy a rendező megismételtetett egy mondatot, de amikor a meló beindult, már nem volt vágás, leállás, az autó szétszedését egy csapóra vették fel, tíz-tizenkét perc alatt - közben Chuck és Rick csak néha került képbe, inkább oldalt álldogáltak, és onnan utasítgatták a többieket.

A jelenet felvétele után átállás jött, egyszerre több epizódot is vesznek, magyarázta az egyik producer, így lehetett még beszélgetni egy kicsit a szereplőkkel. Palumbo az udvaron megmutatott egy sárga, kissé poros, elég lerobbant állapotban levő Corvette-et, amiről elárulta, hogy az édesapjának újítja majd fel. "A fater akkor vette egy ’67-es, sárga Chevyt, amikor leszerelt a seregből, a vietnami háború után, és imádta. Fekete vászontető, fehér belső, nagyon büszke volt rá, de el kellett adnia, és ezt azóta is fájlalja. Azt az autót nem találtam meg, de egy ugyanolyat igen, meg is vettem, és ha majd végzünk a forgatással, pontosan olyanra építem vissza, mint amilyen az volt, ami nem lesz egyszerű, mert ehhez a modellhez már nem gyártanak alkatrészt, de megoldom valahogy, mert az a pillanat, amikor meglátja a ház előtt az autót, megfizethetetlen lesz nekem."

A műsor második évada július 31-én kerül adásba a Discovery Channel műsorán.