Árpád
3 °C
12 °C

Mindenért kőkeményen megdolgoztam

2015.09.06. 12:33
Istenes Bence elég megosztó műsorvezető, sokan lehülyegyerekezik, mások Sebestyén Balázshoz hasonlítják, amiben még szerinte is van valami, bár nem hiszi, hogy össze lehetne keverni őket. Életút Németoszágtól a VIVA tévén át az RTL Klubig. Interjú.

Milyen volt a gyerekkorod?

Sűrű. Tízéves koromban költöztünk ki Münchenbe, ahol négy évet éltem, majd leköltöztünk egy kis faluba, ott öt évet húztam le. Nagyon sok mindenre megtanított ez az időszak.Münchenben nagyon sok külföldi él, akik között állandóan ment a harc, hogy ki a vezér, az alfahím. Én meg egy alapvetően rendes, jólelkű gyerek voltam, és amikor a suliban, az első szünetben bekóstolt a menő arc, az nem volt egyszerű.

Szaladtál, vagy kiálltál magadért?

Beleálltam a dolgokba, még akkor is, ha rossz vége lett, és utána a vécében sírtam egyet. Nem volt más választás, ott bele kellett állni a dolgokba, nem tűnhetsz gyengének, azt kell mutatni, hogy erős vagy, ráadásul mindezt kamasz fejjel. Ez az időszak azért hamar elmúlt, sikerült beilleszkednem, kialakultak a klikkek, pont mint egy itthoni középiskolában. Mindig is vezéregyéniség voltam, hallgattak rám. A nehezebb menet a vidék volt, ahol jobban őrzik a német hagyományokat, ahol mindenki német, és a gyerekek felnőnek, és ott nevelik tovább az ő gyerekeiket, egy nagyon zárt közösség, érted mire gondolok. Szóval ott van ez a német falu, amibe belecsöppen a kívülálló Bence, a magyar csibész, aki ha valamit elcseszett, vagy rossz fát tett a tűzre, azonnal megkapta, hogy mit képzel magáról. Kellett egy-két év, mire megszoktak, és rájöttek, hogy egyébként normális vagyok. Befogadtak, csak nehezebben. Megszoktam a német mentalitást, az ottani felfogást, ami sokkal inkább bennem van most is, mint a magyar.

Az németekre jellemző teamgeist, a csapatszellem olyan mélyen belém ivódott, hogy a mai napig ez vezérel.

Ez konkrétan miben nyilvánult meg?

Gyerekek voltunk és hülyék, és szívattuk a gyengébb osztálytársainkat, de ha ezen felbuzdulva valaki más, kintről támadta be ugyanazt a srácot, azonnal megvédtem, mert csapaton belül volt. Elég sokat balhéztunk, verekedtem, csibész gyerekkor volt. Elég nehezen éltem meg, hogy apukám nem lakott velünk, és szétszakadt a család, és amikor kint tiniként apámmal bántottak, akkor elborult az agyam. Nagyon mély seb volt, és vagy sírtam, vagy ütöttem. Aztán amikor már itthon, tévésként dolgoztam, valaki elmagyarázta, hogy ha balhéba keveredek, tökmindegy, hogy mi volt az előzmény, hogy magamat vagy valaki mást akartam megvédeni, az az állásomba kerül majd. Akkor helyre kattant valami bennem, de ehhez fel kellett nőni, meg kellett élni bizonyos helyzeteket.

Szoktak kóstolgatni?

Lekopogom, de nem nagyon. Nagy balhéim eleve soha nem voltak, de hülyék mindig vannak. Mivel nem nagyon járok az éjszakába már, így nem találnak meg, de lehet szerencsém volt, hogy amikor elmentem szórakozni, nem volt semmi, miközben biztos vannak sokan, akik legszívesebben telibe vernék a fejemet. Utoljára úgy öt éve, a Gödörnél kerültem kellemetlen szituba, Puskás Petivel és egy csajjal voltunk, odajött egy ötfős, kigyúrt társaság,  akiknek teljesen mindegy volt, hogy ki, csak üssük. Elég kellemetlen szitu volt, de le tudtam úgy reagálni, hogy kibillentek az egyensúlyból, és ledumáltuk az egészet.

A tetoválásaid közül van olyan, ami a németországi évekre utal?

Nincs. Mindegyiknek megvan a maga jelentősége, de erről nem szeretek beszélni. Az életem jellemző motívumai, a sorsomhoz kapcsolódó jelképek vannak a bőrömbe varrva. Küzdj és nyerj, ez az életfilozófiám, ez is itt van rajtam.

Miért kellett megküzdened?

Mindenért. Nincs az életemben semmi, amiért nem kellett volna, az, ahol most vagyok, nagyon kemény meló eredménye. Semmit nem adtak ingyen. Ne értsd félre, én ennek kifejezetten örülök, mert minden sokkal jobban megbecsülök, mintha simán az ölembe hullott volna. Nem tudom, milyen apa leszek, de nem szeretem az elkényeztetett gyerekeket,

az én fiam vagy lányom dolgozni fog, bármilyen anyagi körülmények között is élünk.

Örülök annak, hogy megéltem a nehézségeket is, mert talán emiatt tudok a mai napig is ember maradni és nem elszállni. Én pontosan tudom, honnan jöttem, és mennyit érek. És ezt tudom kezelni is.

A VIVA tévéhez hogy kerültél?

Kevesen tudják, de annak idején én nem a Vivához, hanem az MTV-hez jelentkeztem. Hazaköltöztem Magyarországra, úgy 2007 környéke lehetett, voltam 66 kiló, cingár kis hülyegyerek, de tévézni akartam. Pontosan tudtam, hogy a VIVA való nekem, hova máshova mentem volna a strasszokkal kivert rózsaszín pólómban? Meg eleve, minden német tévés példaképem, mint például Stefan Raab is, ott kezdte. Ott viszont pont nem volt műsorvezető-válogatás, átmentem az MTV-be, hátha ott is kellek. Ott pont kerestek műsorvezetőt, jelentkeztem, eljutottam az utolsó 32-ig, de ott azt mondták, kösz, de nem kell. Eltelt két hónap, hívtak a VIVA-tól, hogy mit szólnék, ha ott is megnéznének? Az a három hónapos casting már sikerült, bekerültem, de nem volt egy fáklyásmenet. Utána még háromszor is leültek velem beszélgetni, hogy valóban jó leszek-e. Ez azért volt, mert a próbafelvételen nagyon szar voltam, ami a mai napig jellemző.

Hogyhogy?

Nem tudom, mindenesetre mindig sokkal rosszabb vagyok, mint a rendes felvételeken. És nem az izgalom vagy lámpaláz miatt, mintha akkor, ott, tudnék úgy felpörögni, mint éles helyzetben. Amikor Liluval közösen megnéztek az X-Faktorra, úgy jöttem ki, hogy nincs az az isten, hogy engem válasszanak. Azt mondta a Pierre (Hermann Péter, az RTL drámai és szórakoztató műsorokért felelős igazgatója), hogy amikor leállás volt, akkor működött a kémia közöttünk, így kaptam meg azt a melót. A tulajdonképpeni próbafelvételt ő már meg sem nézte, mert nem érdekelte, azt meg lehet ugyanis tanulni, hogy ott mit csináljunk, a műsorvezetők közötti kapcsolatot viszont nem lehet mesterségesen kialakítani.

És ha a VIVA-nál nemet mondanak?

Akkor visszamegyek Németországba. Az volt a terv, hogy hazajövök, érettségi, megnézem mi újság, ha bejön, valami maradok, ha nem, megyek vissza, mert ott több a lehetőség, Ennyin múlt. Aztán elkezdtem dolgozni a VIVA-nál, és jött egy újabb lehetőség, aztán egy még újabb, és így kerültem oda, ahol most vagyok. Meló, lehetőség, még több meló. És még mindig nem tudtam mindent megmutatni magamból, még mindig van miért dolgozni. Ha majd minden megvan, lehet visszamegyek Németországba.

Ez még most is benne van a pakliban?

Egyébként igen. Nyilván, ahogy érek, ahogy emberileg és szakmailag fejlődöm, más és más dolgok érdekelnek, és másként látom a világot, de még az is ott van mint lehetőség.

A VIVA-nál mint tanultál meg a szakmából?

Érdekes kérdés, valójában mindent. Az elején nagyon komplex volt az egész, az én generációm volt az utolsó, ami kapott ott egy kis iskolát is. Nagyon szorgalmasan jártam beszédtanárhoz, tanultam Philiptől, aki akkor még ott volt, és egyébként a kiválasztásomban is benne volt a keze, de egyébként is nyitott szemmel jártam bent, és mindent megfigyeltem és magamba szívtam, mert apukám mindig azt mondta, hogy bárhol járok, a csápokat szépen eresszem ki, és mindent szívjak fel, ami tudás. Ha tudtam, hogy valaki okosabb, hogy többet tud, akkor megkértem, hogy meséljen, magyarázzon, tanítson. Ez segített hozzá ahhoz, hogy előrébb jussak.

Steiner Kristóftól is sokat tanultam, ő volt az egyik első műsorom szerkesztője. Tényleg mindent itt sajátítottam el, kezdve azzal, hogy ha erre fordulok, akkor így tartom a mikrofont, ha meg arra, akkor úgy. Hogy milyen magadnak konfot írni, hogy mit csinálsz akkor, ha egy diszkóban vagy, és az az utasítás, hogy mondjad. De mit? Mélyvíz volt, a Megálló című műsor nem egyszer, amikor ugye lemész vidékre valahova, és egy heti műsort fel kell venni, az utca emberével, aki viszont az esőben, hidegben, szélben nem akar veled beszélni, vagy ki sem megy az utcára. Oldd meg. Úgy fázol, hogy fáj már a lábad? Oldd meg. Megtanultam, hogy lehet ilyen szituációból valamit, bármit kihozni, ami hasznos, mert

az adáskazettát le kell adni, olyan nincs, hogy a műsor nem készül el.

Miért jöttél el?

Mert egy ponton úgy éreztem, és ez nem nagyképűség, hanem az igazság, hogy nincs már mellettem olyan ember, aki többet tudna, mint én. Hogy értsd: nem arra gondolok, hogy veterán tévéseknél többet tudtam a szakmáról, hanem arra, hogy például a legutolsó szerkesztőm később jött a csatornához mint én, így nekem kellett megtanítanom arra, hogyan kell összerakni egy műsort. Úgy döntöttem, hogy elmegyek, mert már nem kihívás, amit csinálok, és szeretnék feljebb jutni az egyes szintről. Közben hívtak a NekedValóba, ami a Coolon indult, és tudtam, hogy a Cool az az RTL, azaz ez lesz az első lépés, hogy bejussak oda. Az eleje nem volt teljesen sima, mert a szerződésem még élt a VIVA-nal, de a Cool már szólt, hogy engem akarnak, és nem tudtam, hogy a két tévé meg tud-e egyezni vagy sem. Megegyeztek.

Odakerültél egy olyan műsorba, aminek az anyaműsorát az anyacsatornán az a Sebestyén Balázs vezette, akihez állandóan hasonlítgatnak. Ez nem zavar?

Ezt a kérdést nyilván ezerszer feltették már, de még mindig nincs rá jó válaszom. Azért nincs rá jó válaszom, mert valahol érdekel a dolog, de egyébként meg rohadtul nem. Én is látom, hogy ott van két csávó, akire nem mondhatod, hogy nem hasonlítanak egymásra. Ha mellém teszed Tillát és Balázst, kire hasonlítok? Naná, hogy Balázsra. Laza kiscsávó tornacipőben, ugyanabban a stúdióban, tökre hasonlítanak, nem? Nem. Nagyon mások vagyunk, és én mindig azt mondogattam magamban, hogy úgyis eljön az az idő, amikor ez majd kijön, csak időt kell hagyni rá. Évekig csesztetni fognak, aztán majd kapok egy olyan feladatot, amiben kijön a különbség, és rájönnek, hogy mások vagyunk, máshogy oldjuk meg a feladatokat, mások a poénjaink. Vannak viszont dolgok, amiket ő tud, és én még nem.

Például?

Van köztünk tíz év. Az rengeteg idő, ha belegondolok, mennyit változtam egy év alatt, akkor meg pláne. Ez emberileg és szakmailag is érvényes. Tíz év előnye van, többet látott, hallott, tapasztalt, olvasott, mint én. Mélyebb. Én egy egész más generáció vagyok, lehet, hogy neki tíz év előnye van, de soha semmilyen feszültség nem volt köztünk, tiszteljük és elismerjük a másik munkáját.

Közöttünk soha semmilyen feszültség nem volt, tiszteljük és elismerjük a másik munkáját.

Mikor léptél feljebb az RTL belső ranglétráján?

A NekedValó után rengeteg mindent csináltam a Brandmániától a Csillag születik és X-Faktor háttérműsoráig, az After X-ig, és utána jött a Szombat esti láz, amiben versenyzőként indulhattam el, ez volt az első nagy lépés felfelé, mert bízott bennem annyira az RTL, hogy betett egy nagy showműsorba, hogy a karakteremet jobban megismerjék a nézők. Ez volt tavasszal, és utána jött az X-Faktor, amit már nyáron elkezdtünk forgatni, majd a Való Világ.

Az X-Faktor mennyire volt kihívás?

Nem akarok hülyeséget mondani, de szerintem legalább két és fél éven át háttérműsorokat csináltam az RTL-nél, alig vártam már, hogy kapjak valami olyan feladatot, amiben volt valami igazi kihívás, hogy elérjek egy következő szintre, hogy legyen valami tét. A Brandmániát felvesszük tízszer, ezt meg egyszer, élőben. Ráadásul a legjobb szakemberek foglalkoznak veled, akiktől úgy éreztem, ismét sokat tanulhatok. Megbíztam azokban, akikkel együtt dolgoztam, tudtam, hogy irányítanak majd, hogy megmutatják mit hogy kell csinálni, én meg beleteszem az egyéniségemet, és erre az évad eleje, amikor felvett műsorok vannak, tökéletesen alkalmas. Nem féltem tőle.

Mennyire irányítanak egy X-Faktorban? Mennyire van kimérve?

Hát azért az nagyon. A Való világ sokkal spontánabb, ott jobban kijön a műsorvezető szerepe, míg az X-Faktor sehol nem műsorvezetőcentrikus, mi leginkább tempóban tudunk hozzátenni bármit is, ami nem feltűnő, és a néző nem is feltétlenül érzi meg, de ez nagyon fontos. Én adom meg a tól- -ig-ot, az én tempómra indul a zsűri, arra ül rá a versenyző, ha én lent vagyok, lemennek ők is. Sokszor hallottam a fülemben, hogy toljad tovább, alszik a zsűri, ha te is leülsz, vége van. Ez a legfontosabb. A tempó. Az X-ben nincs idő szabadon poénkodni, kevés idő van spontánnak lenni, pedig ha van valami, amit utálok, az az előre megírt poén.

Nem fogod elhinni, de soha nem beszéltük meg, hogy mi van akkor, ha gáz van. Hogy akkor ott, élőben mit kell csinálni. És persze, hogy volt gáz élőben, nem is egyszer. Amikor nem vagyok képernyőn, akkor a színpad mellett vagyok lent, eszem, iszom, beszélgetek a stábbal, mittudomén, és az egyik ilyennél hallom a fülemben, hogy azonnal húzzak fel a színpadra, mert leállt a kisfilm. Dumáltam, fogalmam sem volt miről, aztán feljött Ricsi, az egyik énekes, vele is beszéltem, de nyögvenyelős volt. Kifelé viszont ebből semmi nem látszott. Máskor már kimondtam a "jön" szót, hogy majd valami következik, az a valami beszart éppen, és folytatnom kellett - hogy mivel, a mai napig nem tudom. "Még!" "Gáz van, toljad!" "Beszélj!" Te meg beszélsz. És tudod, amikor Alföldi odamegy hozzád egy adás után, hogy figyelj, ez vérprofi volt, azt elrakod magadnak. Mert ők tudják, mikor van gáz - az más tészta, hogy otthon ez hogy jön le a nézőnek. És ez nagyon spannol.

Mennyire volt megterhelő, amikor az X-Faktort és a Való Világot párhuzamosan vezetted?

Az volt benne a legszarabb, hogy mellette még rádióztam is. Én mindig is nagyon sokat dolgoztam, és nem tudok a seggemen ülni egy percig sem, de ebben annyira kikészültem, hogy nem is hittem volna. Hazaértem mondjuk a VV-ből éjfélre, még pörögtem, aludni nem tudtam kettőig, ötkor meg keltem, hatkor már poénkodni kellett a rádióban élőben - tízig. Utána Bradmániát forgattam, és ha szerencsém volt, aludhattam pár órát délután. Akkoriban heti 4-5 VV-t forgattam, és ehhez jött a Péntektől péntekig című műsor felvétele pénteken, szombaton meg X-Faktor - a nagy falat még csak akkor jött, amikor pihennem kellett volna. Vasárnap délig végre aludhattam, de utána ismét mentem be az After-X-et vezetni.

Egy év alatt olyan szinten kiégtem, hogy ha nem hagytam volna abba, végem van.

Most egy műsorod lesz, a Vigyél el! Nem furcsa?

Dehogynem. Azóta, hogy tévézem, nem volt 5 napnál több szabadságom egyben. Megszoktam, hogy állandóan meló van, hogy egyszerre több dologra kell összpontosítani. A VV végével meg ott álltam, hogy semmi. Életemben nem volt még olyan, hogy március óta nem tévézek. Annyira nem nagy baj, mert pár dolgot rendbe kellett tennem (fejben meg egyébként is), zongorázni tanulni, utazgattam egy kicsit, ilyesmi. A Vigyél el! az én műsorom lesz, igyekszem saját magamra alakítani. Ebben sokkal nagyobb a műsorvezető szerepe, de ez a casting függvénye is, mert ha nem dobálják a magas labdákat, nincs mit lecsapni.

Rád szabták a műsort?

Nem volt casting, ha erre gondolsz, de az RTL mindenképpen leforgatta volna. Első látásra megszerettem, mert ez az a fajta, laza műsor, mint a Kalandra fal! volt, necces, merész, biztos beszélni fognak róla. Azt a szlogenem benne, hogy itt én vagyok a szerelem doktor, én hozom össze a szingli pasikat és csajokat.

Ez nem egy kétoldalú húspiac, középen egy, félkörben meg 30 árucikkel?

Hát, a lányok jobb helyzetben vannak, mint a srácok, hiszen ők ismerik egymást, összebarátkoztak. A fiúknak nehezebb a helyzetük, mert egyedül vannak, és a lányok egyfolytában őket véleményezik. Azért a végén mégis a pasi választ.

Mi volt a legviccesebb momentum?

Az egyik lánynak van egy nagyon fura fétise, még nem árulhatom el, hogy pontosan mi, de az biztos, hogy mindenki nagyon jól fog szórakozni rajta.

Mennyire számít a műsorvezető személyisége ebben a műsorban?

Azt gondolom, hogy ebben a műsorban nagyon számít a műsorvezető, hiszen egészen komplex a feladatom. Rajtam múlik a hangulat, hogy mennyire tudok leütni egy-egy feladott labdát. Ezen kívül fenn kell tartani a kommunikációt a lányok és a szingli fiú között. Örülök, hogy én kaptam ezt a feladatot, hiszen sosem nyugszom, keresem az új kihívásokat, ezért imádtam a műsor forgatásának minden pillanatát.

A Vigyél el! tegnapi premierjéről a comment:com-on írtunk kritikát.