A németek beintettek Simicskáéknak

2015.10.26. 15:14

Nem járul hozzá a TV2 korábbi tulajdonosa, a Pro7Sat.1, hogy Simicska Lajos üzlettársa, Fonyó Károly átvegye a tévé vagyonkezelője feletti irányítást, mivel nem fogja engedélyezni, hogy töröljék a cégen lévő zálogjogát –  írja a Népszabadság. Enélkül viszont Fonyó nem tudja átvenni a céget.

A lap szerint a Pro7Sat.1 október 22-én jegyzett, de a cégbíróságon hétfőn iktatott beadványában három dolgot szögezett le:

  • Fonyó Károly cége, a Megapolis Media Zrt. nem értesítette őket az üzletrész megszerzéséről.
  • A német médiavállalat nem járul hozzá a zálogjog törléséhez, és a jövőben sem fogja ezt engedélyezni a Megapolisnak.
  • A beadványt a Pro7Sat.1 igazgatósági tanácsának két tagja, Conrad Albert és Gunnar Wiedenfels írta alá.

A Pro7Sat1-nak azért van zálogjoga a TV2 mögötti összes cégen, ideértve a Fonyó által opciós szerződés révén állítólag megszerzett TV2 Media Group Holdings Kft.-t is, mert 2013-ban úgy adta el a tévét, hogy engedélyezte a vételár későbbi kifizetését, cserében pedig elzálogosította a társaságot.

Nyugodjon meg! Nemcsak ön, Andy Vajna sem tudja, kié most épp a TV2!

Ahogy azt két hete az Index is megírta, a TV2-t két nap alatt ketten is megvettek. Az enyhén szólva zavaros hátterű adásvételről múlt héten azért kiderült pár részlet:

  • A TV2 kedden közleményben ismerte el, hogy a TV2-csoportot a korábbi menedzsment magánszemélytől kapott kölcsönből vásárolta fel, amit eddig tagadtak.
  • Ezt a pénzt elég nyilvánvalóan a Simicska–Fonyó-páros adta még 2013-ban, és ezért cserében opciós vásárlási lehetőséget kaptak arra a két vállalkozásra, melyek tulajdonosai voltak a TV2-t is tulajdonló holdingcégnek.
  • Simon Zsolt és Yvonne Dederick az opcióval terhelt vállalkozásoktól tavaly átvették a holdingcég tulajdonjogát, fejenként 250-250 ezer forintért. Ezzel megkárosíthatták az opció tulajdonosát, amiből hatalmas per lehet.
  • De most azt állítják, jóhiszeműen adták el a csoportot Andy Vajna cégének, és a 2013-as vásárláskor kapott kölcsön egy részét már rég visszafizették. Bővebben erről ebben az cikkbenolvashat.
  • A cégbíróság múlt hét hétfőn iktatta Fonyó Károly beadványát, amin keresztül jogot formál a két vállalkozásra, amin keresztül a TV2 Media Group is a tulajdonába kerülne, ám Fonyóék nem jelentkeztek be a Gazdasági Versenyhatósághoz.
  • Andy Vajnáék viszont már bejelentkeztek a GVH-hoz. 
  • A kavarás ellenére az állam számít a TV2-re: hamarosan kiderül, hogy a következő nemzeti konzultáció keretén belül megvalósuló migrációs kampány bevezetőjének nagyobb részét a TV2-re alapozzák-e, amiért 100 millió forintot kap majd a csatorna.
Andy Vajna sem tudja, kié a TV2