Terror miatt átmenetileg hallgat a média

2015.11.24. 23:57
A belga kormány a legmagasabb fokú riasztást rendelte el terrorveszély miatt hétvégén Brüsszelben, ahol vasárnap este több városrészre kiterjedő, nagyszabású rendőri akció volt. Több utcát is lezártak, tizenkilenc házkutatást tartottak és tizenhat embert őrizetbe vettek. Az akció egy adott pontján, este fél10-kor szokatlan dolog történt, olyan, ami sajtószabadság-korlátozásként is értelmezhető, és gyakorlatilag soha nem történik. A belga rendőrség sajtóosztálya kiírta hivatalos Twitter-csatornájára, hogy „a biztonság érdekében arra kérünk mindenkit, hogy a közösségi médiában ne számoljanak be az éppen folyó rendőrségi akcióról.” A kérést a belga belügyminiszter is megosztotta a Twitter-oldalán.

És nem ez volt az első eset, hogy ilyet kértek a belga állami szervek. November 16-án, egy másik hasonló akció során Molenbeekben nemcsak a közösségi média szereplőit, hanem a médiát úgy általában határozottan arra kérte a belga rendőrség, hogy taktikai és biztonsági okokból semmilyen élő képet ne mutassanak a molenbeeki akcióról.

Ne segítsünk a terroristának

Kérésüket nem magyarázták, de egyértelműen arról van szó, hogy nem akarták, hogy a terrorcselekményekkel kapcsolatba hozható emberek a médiából kövessék, hogy éppen merre járnak.

Januárban a Charlie Hebdo elleni támadások során a francia média élőben számolt be az akciókról, és az egyik érintett szerint az életét veszélyeztette a közvetítés. A szatirikus lap szerkesztőségében történt vérengzés után két nappal a terroristák a rendőrség elől egy nyomdába menekültek, és a média élőben közvetítette az akciót. A fegyveres támadók még a nyomda épületében voltak, amikor francia televízió és rádió csatornák élőben beszámoltak egy férfiról, aki a konyhában a mosogató medence alatt bújt el. A bujkáló Lilian Lepère grafikus dizájner végül megmenekült, és most pereli a róla beszámoló médiumokat, mondván, az élő közvetítéssel veszélyeztették az életét.

A 26 éves férfi nyolc órán át volt a rejtekhelyén, ahonnan telefonon kapcsolatban volt a családtagjaival és a rendőrséggel is, írja a Guardian. A francia médiafelügyeleti hatóság akkor több francia tévé és rádiócsatornát is figyelmeztetett, hogy nem jártak el kellő figyelmességgel tudósításaik során. (Nem a nyomdabeli volt az egyetlen eset: egy párizsi kóser bolt elleni támadásnál az egyik csatorna még azt is bemondta, hogy egy nő bujkál a hűtők közelében, pedig a terrorista még az épületben volt.)

Ezekre a hibákra hivatkozva huszonegy francia kormánypárti szocialista képviselő november közepén egy olyan törvénymódosítást is megfogalmazott, ami lehetővé tette volna a kormánynak, hogy a szükségállapot keretein belül az egész írott sajtóra, a rádiókra, a filmvetítésekre és még a színházi előadásokra is befolyást gyakoroljon.

A tervezetüket a francia parlament elvetette, ami nem csoda, a sajtónak az államtól való függetlensége az egyik legfontosabb feltétele az államot ellenőrző funkciójának betartásához. Éppen ezért, nagyon ritkán történik a sajtószabadságot (elvileg) nagyra becsülő nyugati világban, hogy ennyire konkrét, a médiát korlátozó kérés érkezzen egy ország kormánya és rendőrsége részéről a média felé.

A szerkesztőségünkben csak egy esetet tudtunk felidézni, ami a mostani belgához hasonló, amikor szintén a Charile Hebdo-terroristákat üldözték a kommandósok. Akkor a nem hivatalos Facebook-oldalukon arra kérték az újságírókat, hogy ne filmezzék és ne fotózzák le a rendőrök és kommandósok pontos helyeit, nehogy megtudják a túszejtők, hogy honnan várható támadás. Az AFP élő közvetítésén nem is mutatták az épületeket.

Mérlegelni kell

Ideális esetben az államnak nincs közvetlen befolyása a médiára, éppen ezért nincsenek egyértelmű szabályzatok, de még sajtóetikai irányelvek sem egy ilyen esetre vonatkozóan, mint egy fontos rendőrségi akcióról történő élő közvetítés. A médiának tehát az ilyen különleges esetekben az a feladata, hogy mérlegeljen, érdemes-e az államnak ezt a fajta beavatkozását megfogadnia. Illetve, hogy mi a nagyobb közérdek: beszámolni a történésekről vagy segíteni a rendőrség munkáját.

Ebben az esetben az események azonnalisága magas hírértékű eseménnyé tette a rendőrségi razziát, de az azonnaliságon kívül nem nagyon adódott olyan hírérték-szempont, ami miatt ne lehetett volna eltolni a tudósításokat átmenetileg.

A sajtószabadság melletti érvek között előkelő helyet foglal el a sajtó őrkutyának nevezett szerepe: vagyis hogy a média (és ide érthető akár egy eseményről a nyilvános közösségi csatornájára posztolgató magánember is) a mindenkori hatalom ellenőrzője. És a sajtó biztosítja a polgároknak az informáltsághoz való jogának érvényesülését is.

„Ezek a jogok azonban nem korlátozhatatlanok, bizonyos esetekben háttérbe kell szorulniuk, hogy más jogok vagy értékek érvényre juthassanak. Tipikusan ilyen esetről van szó, amikor egy nemzetbiztonsági akció sikere olyan társadalmi haszonnal járhat, ami igazolhatja a sajtószabadság átmeneti háttérbe húzódását.

Nem szabad azonban a nemzetbiztonsági okokat sem biankó felhatalmazásként kezelni a sajtószabadság korlátozására, esetről esetre kell elbírálni, jogos-e az állami beavatkozás

– mondja Dojcsák Dalma, a Társaság a Szabadságjogokért szólásszabadság programvezetője.

CUhHteQWEAAjWx4
Fotó: Twitter

Az Index.hu percről percre hírfolyamába nem tettünk a rendőrségi akció részleteiről szóló eseményekről posztokat a kérést követően és a legtöbb belga forrásunk is megfogadta a rendőrség kérését, habár eltérően reagáltak rá. A Le Soir és a La Libre Belgique például csak arra az időre függesztette fel élő, percről percre tudósítását, amíg az akció folyt. A belga RTL is így tett, de még ennél is tovább ment: visszamenőleg, korábban megjelent cikkekből is törölt bizonyos információkat (a rendőrségi beavatkozás helyszíneinek neveit).

A közösségi média is gyorsan reagált a vasárnap esti rendőrségi kérésre, és a brüsszeli lezárással kapcsolatos információkat tömörítő #BrusselsLockdown hashtag alatt rengetegen posztoltak cuki macskákat, és figyelmeztették egymást, ha valaki mégis kirakott valamit az akcióról.

Felülírja a sajtószabadságot?

Az általunk megkérdezett szakemberek szerint ennek a rendőrségi kérésnek érdemes eleget tenni, tekintve, hogy a terrorfenyegetettség, mint közérdek, illetve az emberi életek veszélyeztetése átmenetileg felülírhatja a sajtó szabadságának követelményét.

„Még a legszigorúbb sajtószabadság-felfogásokban is elkülönítik az események szűk körét, amely esetekben bizonyos mértékű médiakorlátozások életbe léphetnek. Ráadásul nagyon fontos ebben az esetben, hogy itt egy kérésről volt szó az állam részéről, és semmilyen szankciót nem vont maga után, ha valaki mégis beszámolt az eseményekről” – mondja Weyer Balázs, a sajtóetikai irányelveket megfogalmazó és sajtóetikai ügyekben rendszeresen állást foglaló Főszerkesztők Fórumának elnöke.

Weyer jogosnak tartja a belga rendőrség kérését, ugyanakkor szerinte egy ilyen jellegű kérés visszaélésre is okot adhat, ezért az is nagyon fontos, hogy miután a veszély elhárult, a sajtó még szigorúbban ellenőrizze a történteket. „El lehet halasztani a média ellenőrző funkcióját az állam felett egy ilyen esetben, de utólag meg kell nézni, hogy ezalatt nem történt-e olyasmi, ami közérdeklődésre adhat okot” – fogalmazott.

Az USA-ban sem szeretik mindig a sajtószabadságot

A szabadságjogok fellegvárában, az Egyesült Államokban is előfordul, hogy erőteljesen kritizálják a médiát amiatt, ha beavatkozik egy esemény történéseibe, habár nem szokták konkrétan arra kérni a tudósítókat, hogy ne tudósítsanak. 

  • A bostoni maraton 2013-as robbantásánál az FBI kritizálta a médiát, mondván, a történtek után közvetlenül megjelentetett, nem hivatalos forrásoktól érkező információk pontatlanok és gyakran „nem várt következményekkel járnak”. Ki is adtak egy óvatos közleményt, amiben arra kérték az újságírókat, hogy a nyomozás ennyire korai stádiumában legyenek nagyon figyelmesek és a tudósítások előtt mindenképp igyekezzenek ellenőriztetni információikat a hivatalos csatornákon keresztül.
  •  Idén augusztusban az amerikai védelmi minisztérium Law of War Manual címmel kiadott egy dokumentumot, amiben az újságírókat a kémekhez hasonlítják, és azzal érvelnek, hogy mivel a hadi tudósítók a hírszerzőkhöz hasonlóan információk alapján dolgoznak, így akár felelősségre is vonhatóak, amennyiben az ellenséges vonalak mögött végeznek adatgyűjtést vagy interjúik során kooperálnak az ellenséges erőkkel. Több újságíró és a Reporters Without Borders szervezet is felszólalt a dokumentum ellen, és nyílt levélben kritizálták Ash Carter, amerikai védelmi minisztert, írja a Guardian.