Költségvetési csalással vádolják a Magyar Televízió volt elnökét

2015.12.12. 09:25

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt a Magyar Televízió Zrt. egykori elnöke, majd stratégiatervezési és kommunikációs igazgatója ellen.

Rudi Zoltán (akit a vádiratot ismertető közlemény természetesen következetesen csak dr. R. Z.-nek nevez) magánszemélyként még 2010-ben egy budapesti XII. kerületi ingatlanügyletben közvetítőként vett részt, az ingatlan vásárlóitól pedig 100 ezer euró (kb. 26,5 millió Ft) sikerdíjat kapott.

Az egykori tévéelnök az így megszerzett jövedelmet azonban az adóbevallásában nem említette meg, helyette inkább az ingatlan vevőivel egy, a résztulajdonában álló Seychelles-szigeteken bejegyzett off-shore cég Lichtensteinben vezetett bankszámlájára utaltatta. Rudi így megkerülhette magyarországi adófizetési kötelezettségét, 12.600.000,- Ft vagyoni hátrányt okozva ezzel a magyar költségvetésnek. A törvény szerint akár öt év letöltendőt is kaphat.

Ahogy arról korábban írtunk, Rudi Zoltán ellen egy évvel ezelőtt szüntette meg a gyanúsítást a Fővárosi Főügyészség egy másik ügyben. 2012 nyarán, három év nyomozás után azzal gyanúsították meg a televíziós szakembert, hogy az MTV új Kunigunda útjai gyártóbázisáért a piaci árnál magasabb üzemeltetési és bérleti díjra szerződött a beruházóval.