A legjobb filmekre majdnem éjfélig kell várni

Nézzünk szembe a makacs tényekkel: december 29. egy átlagos munkanap. Messze van már a karácsony, a töltött káposzta és a bejgli is elfogyott, viszont még viszonylag messze van a szilveszter is, hogy az ember virsli- vagy lencsevásárlással töltse. Ez a kedd jellegtelen, semmilyen, senki nem jöhet ki jól belőle, inkább jobban teszi, ha elővesz egy jó könyvet, vagy felteszi valami adok-veszek Facebook-csoportba a nemkívánt ajándékokat, mint hogy a tévé előtt tespedjen.

De ha mégis így döntene, akkor lenne pár tippem, igaz, napközbenre valami más elfoglaltságot kell találnia, mert az első ajánlat az fél 9-kor van, és az sem a legjobb  film az estére. A lehetetlen (20:35, RTL Klub) arról szól, hogy egy tisztes amerikai család megpróbálja túlélni a 2004-es thaiföldi cunamit, miközben emberek százezrei halnak meg körülöttük. De ők túlélik, mert nagyon szeretik egymást. Naomi Watts és Ewan McGregor a főszereplők, igazából csak azért ajánlom, mert a kedvenc spanyol horrorfilmem, Az árvaház rendezője, J.A. Bayona készítette. Bayonára egyébként rásózták a Z világháború második részét is.

Érdekes belegondolni abba a korszakba, amikor Mike Myers még egy őszintén vicces csávónak számított, és nem úgy emlékeztek rá leginkább az emberek, mint Shrek angol hangjára. Jó, mondjuk az Elbaltázott nászéjszakát (21:00, Super 2) kábé azért készíthette el, hogy öregemberként, skót akcentussal marhuljon (tessék, már itt elkezdődött a shrekesedése), de azért így visszagondolva évtizedekkel később, szerintem tényleg egy szórakoztató hülyeség. Ez tényleg Myers csúcskorszaka volt, pont a Wayne világa és az Austin Powers között, sőt, ekkor még Nancy Travis volt az első számú barátnő Hollywoodban. Egy csomó filmben szerepelt akkoriban (Air America, Chaplin, Nyom nélkül), erre meg mit csinál manapság? Szerepel Tim Allen Apa csak egy van című sorozatában. Így múlnak el a nagy reménységek.

Akkor csapjunk bele a lényegbe: a Felkoppintva (21:00, Viasat3) az egyik legviccesebb film, ami az Apatow-istállóból kikerült, tudják, ebben van az, hogy Seth Rogen egy egyéjszakás kaland során teherbe ejti Katherine Heiglt, aztán úgy döntenek, hogy felnevelik a gyereket, de a férfi egy lusta szmóker, a nő meg inkább dolgozna, és ebből mindenféle kalamajka sül ki. Jó, most eléggé leegyszerűsítettem a sztorit, meg az Apatow-filmekben úgysem ez a lényeg, hanem a laza, improvizációs humor, amit a magyar szinkron annyira nem ad át sajnos. Rögtön utána pedig ugyanott kezdődik Edgar Wright zseniális Vaskabátokja (23:25, Viasat3), amiben Simon Pegg egy tökéletes rendőrt játszik, aki annyira jól végzi a munkáját Londonban, hogy a felettesei átteszik inkább vidékre, mert ők néznek ki rosszul miatta. A vidéki élet pedig egyáltalán nem olyan dohos, mint képzelné, mert például valaki sorban, egyre kegyetlenebbül öli meg a falu köztiszteletben álló személyeit. Wright filmje egyszerre paródiája a két Bad Boysnak, az olasz horrorfilmeknek, a kisvárosi vígjátékoknak, közben meg komolyan is működik, mint egy izgalmas film. Ebben van a Wright-filmográfia egyik legjobb jelenete, amikor a főszereplő nekifutásból fejberúg egy öreg nénit. Ez most szörnyen hangzik leírva, de esküszöm, nevetni fog.

Komolyabb vizekre A kezeléssel (00:05, Fem3) lehet evezni, ebben a filmben a mindig mindenben remek John Hawkes egy vastüdőben senyvedő férfit játszik, aki azért szeretne egy kis szexuális tapasztalatot szerezni magának, ezért felbéreli magának segédnek Helen Huntot. Huntot Oscarra jelölték a szerepéért, Hawkesot sajnos nem, pedig kijárna neki már valamiért, a Winter's Bone-ért sem kapta meg. És ha ez túl komoly lenne, csak egy kicsit kell várni ahhoz, hogy elkezdődjön a Glitter (00:55, TV2), az új évezred egyik legrosszabb filmje (a 28. legrosszabbul értékelt film az IMDb idevágó listáján), amiben Mariah Carey egy fiatal énekesnőt játszik, aki összejön egy DJ-vel és zzzzz, hát nem is tudom. Elvileg ez egy nagyon élvezhető rossz film, de én nem merném megreszkírozni.

De ha mégis ébrenmaradt, akkor ajánlom a fantasztikus Drogháborút (01:30, Filmmánia), a hongkongi filmkészítés nagymesterétől, Johnnie To-tól. Vagy Tótol? Esetleg Tóthol? Lehet, hogy magyar? Na mindegy, szóval a Drogháború arról szól, hogy mennyire bomlasztja a drog a Kínához csatolt Hongkong világát, és hogy általában mindenki, akinek köze van hozzá, szörnyű, erőszakos halált hal. Ez nem újdonság, beismerem, de To annyira penge filmrendező (már a kilencvenes évektől kezdve, teszem hozzá), hogy olyan nézni a filmjét, mintha valaki tízpercenként kiütne minket egy defibrillátorral: ha megismerjük a szereplőket és a viszonyokat (rendőrök vs drogmaffia vs mindenki más), akkor onnantól fel lehet ülni a hullámvasútra és élvezkedni. Nem is tudom melyik a kedvenc jelenetem, amikor az álruhás rendőrnek a világ legerősebb kokainját kell szívnia a drogcézár előtt, vagy amikor a rendőrök rajtaütnek egy raktárban, ahol süketnéma gyilkológépek az őrök, vagy a végső leszámolás, amiről inkább nem is mondok semmit. Az utóbbi nem minden ok nélkül van úgy a Youtube-on fenn, hogy EPIC SHOOTOUT.