Nándor
7 °C
23 °C

A Marslakókkal hatalmasat bukó producer készíti A Dalt is

2015.12.29. 13:07
A köztévének nem sok olyan műsora van, ami a nézettségi versenyben sikerrel veheti fel a versenyt a kereskedelmi tévék vagy a kábelcsatornák kínálatával. Egyik ilyen A Dal, az Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatója, amit a februári gecizésig Simicska Lajos Hung Ister nevű cégén keresztül az egyik legtapasztaltabb hazai műsorgyártó cég, a Show and Game gyártott alvállalkozóként. A januárban rajtoló új évadot azonban már nem ők, hanem egy kisebb, de annál barátibb cég, az Apropó Média Produkciós Kft. gyártja majd.

Az Apropó Média Produkciós Kft.-ről annyit lehet tudni, hogy ugyanaz a Halkó Gabriella az alapító tagja, aki a Mátrix Produkció Kft.-n keresztül annak idején a hatalmasat bukó Marslakók című sorozatot is gyártotta. Akkor a Marslakók 841 millió forintjába került az MTVA-nak (vagy még többe?) és egyben az adófizetőknek, ami a legyártott 77 részre vetítve 10 922 077 forintos epizódonkénti költséget jelent (plusz a cégnek fizetett lelépési pénz, 85 millió forint). Nem kevés pénzről volt tehát szó. A megbukott napi sorozatban Jáksó László, Halkó Gabriella exférje is vastagon benne volt, ő volt a kreatív agya a történetnek, és bizony Habony Árpád is feltűnt a kaland mellett, hiszen testvérének egyik cége, a Brand Lab Tanácsadó Kft. már 2009-ben leszerződött a sorozat gyártására. 

Halkó Gabriella produceri tevékenységét és reputációját a Marslakók kétségtelen kudarca (százezer nézőt sem nagyon érte el a nézettség) sem befolyásolta, 2013 tavaszától arra a Ridikül című, szintén hétköznaponként jelentkező műsorra kötött szerződést az MTVA-val, aminek műsorvezetői székéből karácsony előtt állították fel Jakupcsek Gabriellát, bár a jelenlegi helyzet éppen az, hogy akár vissza is térhet a műsorba, csak éppen nem MTVA-s belsős alkalmazottként, hanem az Apropó mint gyártócég bedolgozójaként.

Az Apropó Kft.-ben egyébként Halkó mellett feltűnik az a Blázy András, aki a Marslakók mellett gyártásvezetőként dolgozott, már ha ez jó ajánlólevél. Az Apropó Kft. a Ridikült meglehetősen drágán, iparági forrásaink szerint a piaci ár mintegy háromszorosáért gyártja, hiszen egy állandó díszletben felvett műsorról van szó, amihez a műtermet is az MTVA biztosítja, így az epizódonként kiszámlázott 3,4 millió forint (amiben ugye Jakupcsek fizetése sincs benne) elég meredeknek tűnik. Mivel eddig úgy 440 epizód készülhetett el, a női beszélgetős műsor összesen 1,6 milliárd forint környéki összegbe kerülhetett.   

Az Apropó emellett a Noé barátai – Minden, ami állat című magazinműsort gyártja még az MTVA-nak (38 epizódot 70 millióért), a Halkó-Blázy kettős pedig egy másik cégen át a Summa és a G7 gazdasági magazinokat is szállítja a közmédiának, ezeket is 70 millióért. (Ezeket az adatokat a Népszabadság gyűjtötte össze.)

Az Apropó Kft. sikertörténete A Dallal folytatódhat tovább, ami a cég első showműsora lesz, hiszen eddig csak magazinműsort, beszélgetős műsort és szappanoperát gyártottak, sőt, az élő műsorok gyártásában sincsenek otthon. Ez elég nagy kockázatvállalás az MTVA részéről, így meg is kérdeztük tőlük, hogy milyen kritériumok alapján döntöttek úgy, hogy a túlárazottnak mondott Ridikült és a közel 900 milliós bukást jelentő Marslakókat is jegyző Halkó Gabriellára bízzák egyik legfontosabb műsorukat. A választ szó szerint idézzük:

A Dal 2016 című műsor gyártását mind szakmailag, mind pénzügyileg a legmegfelelőbb partner végzi. Minden egyes produkcióra külön szerződik a társaság. A korábbi gyártónak sem adtunk korlátlan, határozatlan idejű megbízást. Mindezek alapján A Dal 2016 elnevezésű produkciót az Apropó Kft. készíti. 

A szerződés részleteit a mai nappal kikérjük.