Olcsóbb kiszervezni a köztévé közvetítéseit

2016.01.20. 12:06

Az Indexhez hasonlóan a Vs.hu is feltette kérdéseit az MTVA  új műsorgyártási eljárásaival kapcsolatban , a köztévé sajtóosztálya pedig jó szokásának megfelelően a Facebookon válaszolt a kolléga megkeresésére - annak ellenére, hogy kifejezetten arra kérték őket, hogy a választ emailben küldjék el. (Az Index a mai napig nem kapott választ kérdéseire.) A hír, amivel kapcsolatban a kérdéseket a Vs.hu feltette arról szólt, hogy az MTVA az idei évre vonatkozó gyártásai közül meglehetősen sok órányit kiszervez az Antenna Hungáriának, amivel a cég 1,8-2,5 milliárd forint körüli bevételhez juthat. 

Az MTVA szerint nem az összes külső forgatást szervezték ki, és ez eleve nem új gyakorlat, az idén 80 milliárd forintnál is többől élő közmédia a korábbi években is külsős cégekkel dolgoztatott, mivel nem rendelkeznek olyan eszközparkkal, ami a közvetítéshez szükséges. Ez azért érdekes, mivel az MTVA-t annak idején pont azért hozták létre, hogy a közmédia minden gyártása házon belül, olcsóbban történhessen, mintha piaci áron kellene megrendelniük. Az MTVA válasza szerint az idei partner Antenna Hungária is nemzeti tulajdonban van, szóval nincs semmi látnivaló, emberek, lehet továbbhaladni.

A külső helyszíneken történő gyártás élő és rögzített munkát jelent, összesen 1000-1100 órányi tartalommal. Az MTVA szerint ha ezt belső gyártásban hoznák létre, az sokkal drágább lenne, mintha egy külső céggel dolgoztatnának, ami érthetetlen. A megrendelési terv alapján produkciónként, HD minőségű műsorok esetében általában 1.800.000.- és 2.500.000.- forint közötti összeget fizetnek az Antenna Hungáriának a gyártásért, de ha speciális szakértelmet vagy eszközöket kívánó produkcióról van szó, a költség magasabb is lehet. Arra a kérdésre, hogy egészen pontosan minek is van szükség az MTVA-ra, ha például a műsorkommunikáció mellett a gyártás jelentős hányadát is kiszervezik, senki nem tudja a választ.