Az orosz tévék hallgattak a lemészárolt kislányról

2016.03.01. 09:08

Nem értesülhettek a nézők a nagy orosz tévécsatornák híradóiból a hétfői brutális gyilkosságról, amelyet egy 39 éves üzbegisztáni bébiszitter követett el Moszkvában. Az asszony levágta a rábízott négyéves, születése óta sérült kislány fejét, ezután felgyújtotta a lakást, majd a gyerek fejét lóbálva kiállt egy északnyugat-moszkvai metrómegállóhoz, ahol azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja magát.

Az elfogás pillanata egy videófelvételen
Az elfogás pillanata egy videófelvételen
Fotó: Reuters Tv / Reuters

A hatóságok csak egy órával később szerelték le a nőt, akinél végül nem volt robbanószer.

A fekete ruhába öltözött, magát dzsihádista terroristának valló, "Allah akbar!"-t kiáltozó nőről nem adott hírt a Pervij Kanal, a Rosszija-1, a Ren-TV és a TVC sem, a gyilkosság utáni 3-3 híradójuk egyikében sem – írta az Rbk.ru.

Egy kivétel a TVC-nél mégis akadt, első híradójában még említést tett róla, utána azonban nem. A négy nagy, országosan elérhető csatorna közül kettőnél névtelen források elmondták, hogy

a Kremlből jött ajánlás a hír visszafogott kezelését kérve.

Vlagyimir Putyin elnök szóvivője visszautasította az értesülést. Dmitrij Peszkov szerint az adók maguk döntöttek arról, hogy „nem mutogatnak őrülteket”, de ezzel a Kreml egyetért.

A csatornák egyébként, az állami Pervij Kanal kivételével a honlapjukon szöveges hírt közöltek a tragédiáról.

Jobb nem hírt adni a gyilkosról?

Az asszony az első hírek szerint tudatmódosító szerek hatása alatt állt a gyilkosság elkövetésekor. A családot a korábbi hírekkel ellentétben nem is másfél, hanem három éve ismerte, áldozatát tehát egy éves kora óta gondozta. 

Kedden már összeszedettebben válaszolt a nyomozóknak, részt vett a helyszíni szemlén is, de még mindig nem adott választ rá, miért is követte el a gyilkosságot. Csupán annyit mondott, férje megcsalta őt. A dzsihádista fenyegetéssel kapcsolatos szövegre sem adott magyarázatot. A nő januárban egy hónapot töltött otthon Üzbegisztánban.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport