Tihamér, Annamária
19 °C
33 °C

Magyarországon minden tévé előjeles

2016.03.01. 15:15
Kapcsolódó cikkek (1)
Jakupcsek Gabriella először nyilatkozik emlékezetes kirúgása óta. Sutaságnak és meggondolatlanságnak nevezi a történteket, és a mai napig nem érti, miért kellett felállnia két olyan műsorból, ami a köztévé legnézettebb tíz tartalma között volt hétről hétre.

Mióta is dolgozik a médiában?

Művészettörténet–magyar és általános nyelvészet szakos egyetemista voltam, amikor már ügyelő voltam a Magyar Televízióban. Ebből éltem. Én voltam az, aki Rózsa Gyurinak odakészítette a vizet az asztalára, vagy aki Egri Jánosnak kérdéseket írt vagy szerkesztett, és Vágó István vetélkedőiben is ugyanezt csinálta. Majdnem szerkesztősegédnek minősültem. Aztán 1992-ben Bányai Gábor hívott haza Párizsból, hogy új szelek fújnak, Hankiss Elemér lett a tévé elnöke, és szeretnének olyan fiatalokkal dolgozni, akik külföldön szereztek tapasztalatot. Én épp a Magyar Narancs ösztöndíjával voltam kint újságírást tanulni.

Milyen volt?

Csodálatos. Mesés. Mindent meg lehetett tanulni a televíziózásról és az elektronikus újságírásról. Mindent másképpen csinálnak. Volt egy pasi, aki 15 éven át vezette ugyanazt a reggeli műsort. Egy idős, hatvan feletti férfi. Fel sem merült, hogy leváltsák. Arról is mesélhetnék, mekkora presztízsük volt a hírműsoroknak, a hírháttér-műsoroknak vagy a kulturális műsoroknak a színtiszta szórakoztató műsorokkal szemben. Minden tévécsatornán volt irodalmi műsor, képzelheti.

És nézték is ezeket?

Hogyne. Nem tudok nézettséget mondani, de emlékszem rá, hogy nem marginális műsorokról volt szó. Megmutatták nekünk az egész spektrumot a köztévéktől a kereskedelmi tévékig. Sokat lehetett tanulni. Aztán egy Telerama nevű lapnál voltam gyakornokként kelet-európai színházi tudósító, mert akkoriban gyakori volt, hogy egy színház külföldön turnézott. A lap olyan volt, mintha az Élet és Irodalmat, a Film Színház Muzsikát és a Pesti Estet összegyúrnánk.

Milyen volt a köztévében dolgozni Hankiss alatt?

Nagyon jó. Én akkor jöttem el a köztévétől, amikor már átpolitizálttá vált. A mindenkori elnökváltásokkal kezdődött a mindenkori műsorváltás, azzal a mindenkori főszerkesztőváltás, stábcsere és így tovább. Ez persze már bőven a Hankiss utáni időszak. Hankiss alatt indult el az én generációm tévés karrierje, Frei Tamásé, Friderikusz Sándoré, Radnai Péteré, Kereszty Gáboré, Sváby Andrásé, olyan embereké, akik később a kereskedelmi televíziózás meghatározó alakjai lettek. A legcsodálatosabb az volt, hogy minden műfajban kipróbálhattad magad, csak az szabott határt, hogy mennyire voltunk szorgalmasak és tehetségesek. Ha volt egy jó ötleted, és jól megcsináltad, az képernyőre került. Ha Fejtő Ferencről, Ariane Mnouchkine-ról akartam forgatni egy riportfilmet, akkor leadtam a tervet, rábólintottak, és két hónappal később mehettem forgatni. És lehettem akkoriban huszonpár éves. 

Olyan szellemi szabadságban nőttem fel, aminek lehet, most iszom a levét.

Hét évet töltöttem el akkor a köztévében, de a vége nagyon gyötrelmes volt, mert jöttek a vezetőváltások, és rengeteg műsorváltás volt. A végére rovatvezető lettem a Híradóban, a kulturális rovat volt az enyém. Napi egy, másfél percet kellett gyártanunk, és ez volt a napi úgynevezett tartalékanyag, azaz akkor került be, ha volt idő rá. Általában nem volt. Akkoriban, 1997 táján indultak a kereskedelmi tévék, és már működtek a kereskedelmi rádiók is. Ekkor hívott fel Sándor István, hogy menjek át a Danubius rádióba, csapatot építenek, szükség lenne rám is. Akkoriban a „kereskedelmi” simán szitokszónak számított a köztévében.

Volt lenézés?

Persze, hogy volt. Olyan szentségtörés volt, mintha kiálltam volna a sarokra strichelni. „Eladod magad? Pénzért?” Ennek nem volt kultúrája itthon. Aki külföldön járt egyetemre, az tisztában volt a kereskedelmi média működésével, tudta, mit jelent, de a többiek nem. Leültem Feledi Péterrel, az akkori főnökömmel, aki egy rendkívül intelligens ember, és elmondtam neki, hogy mekkora szakmai kihívás lenne számomra a Danubius. Ő elfogadta, és elengedett. Életem legjobb döntése volt, hogy belevágtam, mert ott tanultam meg mindent. Furcsa, de a kereskedelmi rádiózásban tanultam meg igazán televíziózni, de beszélni mindenképpen. Az éjszaki műsorral kezdtem, kaptam egy közönségdíjat érte, jött a délutáni, azért is kaptam, aztán Bochkorék egy emlékezetes balhéval átmentek a Slágerhez, és a vezetőség úgy döntött, hogy Buza Sándor, Gundel Takács Gábor és én fogjuk tovább vinni a reggeli műsort. Öt éven át csináltam.

Mi a jobb, tévézni vagy rádiózni? Vagy ez egy hülye kérdés?

Én nem tudom eldönteni. Egy reggeli műsort vezetni fantasztikusan jó dolog, az ember agya olyan pengévé válik, és olyan elképesztően témaérzékeny leszel, amit a tévében nem biztos, hogy ilyen gyorsan elérsz. Tudnod kell, hogy egy poén meddig tart, hogyan kell kipoentírozni valamit, hogy lehet érzékenyebben vagy nem érzékenyen politizálni. Ez utóbbi fáradtságfüggő, ahogy hallom a mostani műsorokban.

Szerintem egy jó reggeli műsorban lehet személyiséggé, komoly főműsoridős sztárrá válni.

Itt kellene kezdenie minden tévésnek, enélkül nem lehet berobbanni. Életem egyik legjobb időszaka volt, rengeteget fejlődött a poénérzékem, és soha nem voltam olyan naprakész, mint akkor.

Ki az, aki ma jó kereskedelmi rádiós?

Szerintem a reggeli sávban Sebestyén Balázsék triója jó, de nincs nagy versenyhelyzet. Bochkor is jó, mert erős személyiség. Vannak fiatalok, akik jók lehetnek majd. Az a probléma, hogy borzasztóan felgyorsultak, felületessé váltak a műsorok, és nincs már idő jókat beszélgetni.

Az a pletyka, hogy beszáll Bochkorék mellé rádiózni, igaz?

Én már voltam reggeli műsorban, és az az idő már elmúlt. Oda valóban fiataloknak kell menni, akik majd kirepülhetnek később. Nem ennek van itt az ideje.

Hanem minek?

Szerintem annak a fajta célzott és tudatos kommunikációnak, gondolkodó beszélgetésnek és könnyed humornak, amit én az eddigi műsoraimban igyekeztem képviselni.

Milyen humorra gondol?

Arra a női humorra, ami ma hiány a szórakoztató műsorokban, és ma még kevés nőtől is fogadják el. Már ha van olyan, hogy női humor, ugye, de szerintem van. Nagyon kevés az őszinte hang és a tartalmas beszélgetés. Szavak vannak egymás után, portrék, de célirányos, szórakoztató beszélgetés, korszerű műsorok és műsorvezetők nem nagyon. És ez nem kor vagy nem kérdése.

Egy interjúban azt mondta korábban, hogy ha tudja előre, hogy kihasználják a TV2 Nagy fogyás és Az igazság ára című műsoraiban, soha nem vállalta volna el őket. Hogy értette ezt a kihasználást?

Persze, hogy nem vállaltam volna el őket. És nem, előre a mai napig nem lehet tudni előre, hogy milyen lesz egy műsor a bemutató előtt. Én sem tudom, pedig szerintem rekorder vagyok műsorkészítésben, 5-600-as szériáim voltak. Mégsem tudom megmondani, hogy „A” műsor siker lesz-e, „B” pedig bukás. Ha már benne vagy, persze látod, de akkor már buksz is.

Az igazság ára esetén az elsőnél lehetett látni, hogy bukta van.

Ott állsz, és látod, hogy rossz döntések születnek, és nem tudsz kiszállni. Abban a műsorban annyira rossz volt az első adás, hogy menthetetlen volt. Az a döntés volt menthetetlen tulajdonképpen, hogy Magyarországon egy negatív tartalmú műsorral előálljál.

Amikor felkérték, nem látta ezt?

Én azt hittem, hogy ezt az egészet jópofa talkshow-ra fogjuk venni, de ebben a műsorban nem volt poén, csak drámák, és az is elvitték egy olyan irányba, hogy voltaképpen Mónika-show lett belőle, de akkor már nem lehetett kiszállni belőle. Ha elszerződsz egy csatornához, ahol hoztak egy döntést, felépítettek egy díszletet, és felhúztak rá egy műsort, akkor azzal együtt süllyedsz. Ha egyszer odaálltál, akkor elviszed a balhét.

Nem szólt, hogy ez így nem lesz jó?

Dehogynem. Össze is vesztem a gyártóval, a producerrel a műsor óta nem találkoztam. Küzdöttem, de ugye, aki a sarokra kiáll, ne csodálkozzon. Persze sokan hiszik, hogy a műsorvezető a produkcióban is vezető, de ez nem így van, különösen egy szigorú formátum esetén meg van kötve a kezünk. Nemet kellett volna mondanom, de úgy éreztem, nem tehetem.

A Nagy fogyás, Az igazság árával szemben, a mai napig sikeres – külföldön. Az is negatív élmény volt?

Azzal nekem semmi különösebb gondom nem volt. Hatvan szóval meg el lehetett vezetni az egész műsort, ebben nem különbözik a tehetségkutatóktól. Műsorvezetői szempontból semmiféle kihívás elé nem állított, de maga a műsor nem volt sikertelen, legfeljebb én nem voltam a helyemen benne.

Az MTVA-nál viszont testhezálló feladatot kapott, a Ridikült. Meddig mehet ez a formátum nálunk?

Egy személyre szabott talkshow akár tíz évig is.

Miért nem ön vezeti a műsort most?

Mondjuk úgy, mert megleptek.

Mi történt? Mi volt az indok?

Nem tudom, hiszen nem sikerült elérnem, hogy valaki leüljön, és elmondja nekem. Felhívtak a sminkből, felmentem, azt hittem, kapok valami utasítást, esetleg jutalmat, erre ott áll valaki, persze nem az, aki hívott, és a kezembe nyomott egy papírt, és közölte, hogy csoportos létszámleépítés van. Nem nagyon fogtam fel, hogy mi történt, és ez elég sokáig így volt. 

Szerintem egyszerűen átgondolatlanságról, felesleges kockázatvállalásról, indokolatlan sutaságról van szó.

Sutaságról?

Észérvekkel ezt nem lehet elmagyarázni. Soha nem éreztem magam olyan nyugodtnak, mint az utóbbi években, amikor a köztévé legnézettebb műsorai közül kettőben dolgozhattam. Havonta 28 adást forgattam, ami szerintem rekord ebben a műfajban. Komoly konfliktusom, harcom nem volt senkivel. Ebben az egészben épp az az ijesztő, hogy senki nem értette, mi történt, és miért.

Mennyire szólhatott bele abba, kit hívtak meg a műsorba?

Semennyire. A témákkal kapcsolatban voltak javaslataim, ezeket kezdetben még figyelembe vették. A neveket illetően csak akkor kérdeztek meg, ha civil szakértőket kerestünk egy adott témához. Hogy ki jöhetett be vendégnek, azt a produkció és a megrendelő döntötte el, a szerkesztők csak javaslatot tehettek. A műsorhoz nagyon komoly rendszert építettek fel, profi stábbal, jó szakemberekkel. Én voltam az egyetlen belsős, MTVA-állományba tartozó, mindenki más külsős volt. Én épp azért lettem alkalmazott az MTVA-nál, mert a két műsoromat (a másik a Magyarország, szeretlek!), csak így vezethettem.

Piaci alapon jobban járt volna havi 28 adással.

Biztosan. De ez egy nagyon komoly szakmai kihívás volt. Ötvenévesen, több évtizedes tapasztalattal a hátam mögött női talkshow-t akartam csinálni, ennek jött el az ideje a pályámon. Az volt az ára, hogy MTVA-alkalmazott legyek. Megfizettem.

Álnaiv kérdés jön: mennyire átpolitizált ma a köztévé?

Sajnos a köztévé mindig is az volt, de én reméltem, hogy a szórakoztató műsorokig nem húzódik le. Én egy külső stúdióban dolgoztam, a műsorokra otthon készültem fel, nem sokat jártam a Kunigunda utcai folyosókon. Ezért, bár naponta képernyőn voltam, nehezen tudnék válaszolni arra, hogy hogyan teltek, telnek a hétköznapok az MTVA-ban.

Mennyire volt a Ridikül alapja a The View című amerikai, női talkshow?

Némileg, bár azt a fajta műsort még mindig nem csinálta meg senki, pedig nagyon kellene. A Ridikül csak egy vadhajtás volt, de nem az a műsor. Egyébként pályáztunk a The View formátumára épülő női beszélgetős műsorral, ami egy fokkal közéletibb, és nagyon markáns női egyéniségek szerepelnek benne. Ezt azonban nem lehet egyéniségek nélkül megcsinálni, ezt egy csatornának fel kellene vállalnia.

Van ilyen csatorna Magyarországon?

Jó lenne, ha lenne, igény lenne rá.

Mihez fog most?

Nem esek kétségbe, volt már ilyen korábban is. A televízió nem az életem. Fontos az életemben, de van élet a képernyő mellett is. Mindig voltak más feladataim is, ezek most is megvannak. Többször is előfordultak hat-nyolc hónapos szünetek, mondjuk a TV2-ben is két műsor között, de az abból a szempontból más helyzet volt, hogy ott tudtam, lesz másik, hogy szükség van rám. Aztán volt olyan is, hogy otthagytam a TV2-t, mert 46 évesen egy harmadik gyereket is bevállaltam, és mindent a gyerekemnek rendeltem alá. A sajtó aggódik, hogy most majd éhen halok, szerencsére a férjem mindenben mellettem áll.

És miközben köszönöm az érdeklődést, azért ne felejtsük el, hogy én csak egy voltam 140 kolléga közül, akiknek megköszönték az eddigi munkáját.

Valószínűleg sokan nagy bajban vannak, csak az ő sorsuk nem érdekes a médiának, mert nem ismertek. Ez szomorú.

Kereskedelmi tévékből kapott ajánlatokat?

Vannak megkeresések, igen, de hogy mi az ajánlat, és mit szeretne az ember, az nem mindig esik egybe. Nagyon köszönöm őket, és erőt adnak, de nem rövid távban gondolkodnék, és ha már most adódott egy olyan lehetőség, hogy újragondolhassam a folytatást, akkor nem fogok rohanni. Olyan feladatot keresek, amit a képemre formálhatok, ahogy legutóbb a Ridikül esetében is tettem. Kreatív embernek tartom magam, nyitott vagyok új dolgokra. Az elmúlt években kevéssé volt lehetőségem nyitott szemmel járni. A tévé ma is fontos eszköz, de más erős felületek is vannak arra, hogy amit elkezdtem, azt ne egyszerűen folytassam, hanem fejlesszem, alakítsam. A párbeszédnek, az életünkről szóló elemző, önironikus beszélgetésnek mindig lesz helye.

Ami pedig a tévés ajánlatokat illeti: hova mehetnék el, hogy ne bélyegezzenek meg? Magyarországon minden csatorna előjeles. Melyik mellett döntsek? A kicsi mellett? A balos mellett? A realitys mellett? Amellett, amit senki nem néz? A kereskedelmi, de pártállami mellett? Ha tévésként tekintek magamra, akkor nekem infrastruktúra kell, csak akkor tudok dolgozni. Hova állsz? Melyik előjelet választod? Mindenképpen be kell sorolódni? Van, aki önként vállalja, és azt mondja, hogy X csatornánál akar hírműsort vezetni. Jó, az ő döntése. De mi van azzal, aki nem akar beszállni a politikai csatározásokba, viszont kizárólag szakmai kihívások motiválják? Én csak valamilyenes lehetek, attól függően, hogy milyen logó van kint a műsoromban? Nem szeretnék egy listára sem felkerülni.

Budapesti szállások

Fővárosi hotelek, apartmanok, panziók itt!

Görög tengerparti nyaralások

Vakító napsütés, kék tenger várja!