Natália
-3 °C
7 °C

Magyar újságírók előtt beszélt Colleen Bell

2016.03.10. 17:13

Kiosztotta az Aranytoll-díjakat a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), írja az MTI. A MÚOSZ életműdíját idén

  • Bolgár György
  • Fejes István
  • Féner Tamás
  • Kertész Zsuzsa
  • Simonffy Katalin
  • és Tóth Dénes

kapta, de az eseményen megjelent Colleen Bell amerikai nagykövet is. Bell az újságírók felelősségére hívta fel a figyelmet és arra, hogy ellensúlyt képeznek a tudatlansággal, gyűlölettel és félelemmel szemben, illetve ahol a történetek egyik oldalát mondják el, ott a szabad sajtó feladata, hogy elmondja a másikat.

Bell ezen kívül még említette az Első Alkotmánymódosítást Amerikában, ami a szólásszabadság egyik alapja.

A szólásszabadság nem abszolút jog: szilárdan gyökerezik abban az elvben, hogy az egyén önkifejezéshez való joga addig terjed, amíg ez a kifejezés nem sérti mások jogait. Az, hogy nagyon kevés ilyen korlátozás létezik, jól mutatja, milyen nagyra értékelik az amerikaiak ezt a szabadságjogot.

- idézünk Bell teljes szövegéből az Amerikai Nagykövetség honlapjáról. Később Bell még arra is kitért, hogy ugyan az Első Alkotmánymódosítás részeként Amerika engedélyezi a gyűlöletbeszédet - sok más országgal, köztük Magyarországgal ellentétben - is, de ez is a valódi egyenlőség és kölcsönös tiszteletre épülő társadalom része. Majd annyit megemlít még, hogy sajnos a gyűlölet eszméi ma is tapasztalhatók az amerikai politikában.

Beszélt arról is, hogy sokan még a vasfüggöny ideje alatt lettek újságírók, ezért elismerését fejezi ki mindenkinek, aki akkor és azóta bátorságot tanúsított újságíróként.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.