Két év alatt több százezer nézőt vesztett a Tények

2016.03.23. 14:32

A Tények, a TV2 hírműsora jó ideig piacvezető volt, az RTL Híradója csak a hátát nézte a kétfejű birkecset élve megevő nyugdíjasok és a kápolna szellőzőnyílásába beszorult részegen üzekedő párra szenteltvizet borító pap kalandjait hosszasan tálaló műsornak. Persze ez még az az időszak volt, amikor a TV2 az esti műsorsávban simán elért 20 százalékos közönségarányt is, és nem csak hétvégén vitézkedett, évente egy műsorral. Megnéztük, hogyan alakult a két hírműsor nézettsége 2014, 2015 és 2016 márciusában, konkrétan a 10. és 11. héten, és ugyan nagyon nem lepődtünk meg, de kicsit azért igen.

A 2014-es év elején, amikor a reklámadóról még nem volt szó, és az RTL és a TV2 is úgy tudta, hogy terjesztési díjat is szedhet, egyik hírműsor sem foglalkozott kiemelten a kormánnyal, a politikusokkal és azok viselt dolgaival. Az RTL Híradójában viszont már ekkor is több politika volt, mint a Tényekben. A számok azt mutatják, hogy:

  • A 10. héten a 18–49-es, kereskedelmi célcsoportban a Tények a vasárnap kivételével az egész hetet nyerte, ráadásul elég fölényesen.
  • Átlagosan 300-310 000 nézőt érdekelt ebben a korosztályban, a közönségaránya hétköznap 22-25 százalékos volt.
  • Az RTL ezzel szemben 220-230 000 embert ért el 18–49-ben, de szombaton a közönségaránya mindössze 10 százalékos volt.
  • A teljes lakosságban a Tények a szombat kivételével mindig egymillió néző felett teljesített, közönségaránya a 30 százalékot súrolta, és simán nyerte az egész hetet.
  • A 10. héten az RTL Híradó átlagosan 800 000 nézőt érdekelt a teljes lakosságban, 18 százalékos átlagos közönségarány mellett.
  • A 11. heti adatok a TV2 ugyanilyen fölényét mutatják.
 

2015-re nagyon fordult a kocka. Az átpolitizáltabb Híradóra rákapta a nézők, és sem 18–49-ben, sem a teljes lakosságban nem változott a nézőszám számottevően. A Tényekre viszont rájárt a rúd: nemcsak a nézővesztése haladta meg a természetesnek tekinthető elvándorlással járó mértéket, de a közönségaránya is drasztikusan csökkent. A számok alapján:

  • A 10. és a 11. héten is csak egy-egy napot tudott megnyerni a Tények, ami az egy évvel korábbi fölényhez képest katasztrofális.
  • 18–49-ben a korábbi 22-25 százalékos közönségarány 17 százalékra esett vissza, az átlagnézőszám 250 000-re, az ebben a korcsoportban 50-60 000 néző elvesztését jelenti.
  • A teljes lakosságban egymillió alá esett a nézettség: átlagosan a 900 000-et alig érte el, a közönségarány pedig 22-23 százalékos lett.
  • Az RTL ezen a két héten növelte a nézettségét az előző évhez képest, 18–49-ben átlagosan 250 000-re, a teljes lakosságban egymillió néző fölé mentek.

2016 elején érkezett Kökény-Szalai Vivien, a szakmaiság pedig ezzel a lendülettel távozott is a hírműsorból. Az egykoron piacvezető műsor idén lassan a kábeladókkal fog küzdeni a nézőkért, nem az RTL Klubbal, és csak az a szerencséjük, hogy a Nemzeti Hírtévét még kevesebben nézik, így nagyon sokáig nem forog veszélyben a második helyük. Konkrétabban:

  • A 10. hétre 18–49-ben a nézőszám 200 000-re esett vissza, a közönségarány a 20 százalékot is csak egyszer érte el, vasárnap 12,6-ra esett vissza.
  • A teljes lakosságban a Tények egy nap tudott 800 000 fölé kerülni, átlagosan 770 000 néző körül hoztak, 21 százalékos közönségaránnyal. 
  • A Híradó ezen a héten 19 százalékos közönségarányt és 220 000 nézőt tudott 18–49-ben, azaz ők is visszaestek a 2015-ös számokhoz képest, teljes lakosságban nem érték el az egymilliót, közönségarányuk viszont nőtt, 24 százalékra.
  • A 11. héten a Tények megint visszább lépett, 18–49-ben 160 000-re, és 15 százalékos átlagos közönségarányra. Az RTL ugyanekkor 250 ezres átlagot és 21 százalékos közönségarányt bírt produkálni.
  • A teljes lakosságban is durva a helyzet: az egykoron egymillió alá nem eső nézettségből átlagosan 650 000 maradt, a közönségarány a 20 százalékot alulról veri. Az RTL a nézővesztéssel együtt is 900 000 néző körül teljesít, közönségaránya 24-25 százalék. 

A Tények közel félmillió nézőt vesztett két év alatt, míg az RTL Híradó nagyjából ugyanott tart, mint 2014-ben, sőt 100 ezer nézővel emelkedett is a közönsége. A Tények problémáját nem Gönczi Gábor és Andor Éva érkezése fogja megoldani, az tuti.

(Adatok: Nielsen közönségmérés, ennek működéséről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.)

A TV2 körüli balhé történetét ebben a timeline-ban foglaltunk össze: