Hűtlen kezelés miatt nyomoznak egy Várhegyi Attilához köthető cég után

2016.05.05. 10:01
Feljelentéskiegészítést rendelt el az ügyészség egy magánszemély feljelentése nyomán indult vizsgálatban, tudta meg a Népszabadság. Az ügyben ismét előkerült Várhegyi Attila neve, hiszen egy, a nevéhez köthető cég 120 millió forintos megrendelést kapott az MTVA-tól.

Az első Orbán-kormány alatt titulusokat halmozó (Fidesz pártigazgató, választmányi elnök, kulturális államtitkár) Várhegyi Attila 2002-ben, azt követően mondott le parlamenti mandátumáról, hogy a bíróság jogerősen elítélte hűtlen kezelés miatt, amit még Szolnok polgármestereként követett el. Hogy ezek után hogy lehetett belőle az MTVA főtanácsadója, nem tudni, mindenesetre úgy tűnik,hogy amikor még ebben a pozícióban volt a köztévénél, az állami cég 120 millió forint értékben rendelt meg egy hozzá köthető cégtől olyan tevékenységet, aminek értelmét és a mögötte álló valós munkavégzést kérdőjelezik meg.

A Direkt36 írta meg még korábban, hogy az MTVA 2014. májusában, az Új Média és Teletext Kft.-n keresztól 120 millió forintért vett meg 110 internetes oldalt és doménnevet a Magyar Híradó Kft.-től, ami a megrendelés idején Várhegyi Attila családtagjai birtokában volt. Az összeg meglehetősen magasnak tűnik, különösen úgy, hogy a Direkt36 szerint a nevekhez (pl. kiskunhalashirado.hu) ingyen, vagy pár százezer forintért is hozzá lehet jutni. 

Az odalak megvásárlásával a nagyobb magyar városok legtöbbjének jutott egy városnévhirado.hu tipusú oldal, amiken viszont a mai napig nagyjából ugyanaz a tartalom olvasható, azaz a szegedhirado.hu és a debrecenhirado.hu megnyitása után ezt láthatjuk:

Hogy erre miért kellett 120 millió forintot elkölteni, az nem világos. Az MTVA a Direkt36 kérdésére annak idején azt válaszolta, hogy egyelőre a piackutatás és az olvasói igények felmérése folyik, azaz fogalmuk sem volt, van-e szükség azokra az oldalakra, melyekre 120 millió forintot költöttek el. Egy magánszemély ezen annyira felháborodott, hogy különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt feljelentést tett  a Fővárosi Főügyészségen, ahol a vizsgálat lefolytatásával a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályát (BRFK-KGBEF) bízták meg a feljelentéskiegészítés lefolytatásával.

A Várhegyi Attilához köthető cégek még további 90 millió forint értékben kaptak megbízásokat a közmédiától akkor, amikor Várhegyi az MTVA-nal dogozott.